Csak Budapest tudja a jó irányt

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Gyengüléssel kezdték a kereskedést a vezető európai értéktőzsdék szerdán. A BUX viszont 0,09 százalékkal erősödött keddi záró értékéhez képest.

A kereskedés első perceiben Londonban a FTSE-100 index 0,33 százalék, a frankfurti DAX-index 0,58 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,13 százalék mínuszt jelzett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,51 pontos emelkedéssel, 39 174,95 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest tehát 0,09 százalékkal erősödött.

Kereskedők szerint kezdetben az befolyásolja a befektetői hangulatot, hogy részben a kőolaj áresése miatt mínuszban zárt kedden a Wall Street, ami kihatott szerdán az ázsiai börzékre is, ahol nyereségrealizálás is gyengítette a tőzsdemutatókat.

Elvesztette erejét Ázsia

Gyengüléssel fejezték be a napot a szerda reggelre már bezárt ázsiai tőzsdék, a még nyitva tartók is mind mínuszban voltak.

A már bezárt tőzsdék közül a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,51 százalékkal gyengült. A részvények szélesebb körét felölelő TOPIX index pedig 1,96 százalékkal süllyedt. Az ausztrál börze 0,58 százalék, a tajvani tőzsde irányadó mutatója pedig 0,53 százalék csökkenéssel zárt.

A még nyitva tartó hongkongi tőzsde fő mutatója 0,70 százalékos, a sanghaji börze 0,77 százalékos, a szöuli pedig 0,33 százalékos mínuszban állt. 

Mit várnak hazai elemzők?

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: negatív hangulatban indulhat az európai kereskedés, ami a magyar részvényindexre is hatással lehet, a blue chipek esetében további esésre lehet számítani.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője közölte: a kedvezőtlen nemzetközi hangulat a vezető részvények közül az OTP-t befolyásolhatja a legnagyobb mértékben, de az utóbbi napokban gyengélkedő Mol-papírokra is hatással lehet. A két részvény negatív teljesítménye elég lenne ahhoz, hogy a BUX-indexet is nyomás alá helyezze, és folytatódjon a korrekció.

Mi jöhet még?

Szerdán igazán fontos, trendalakító adat nem várható. Délelőtt ismertetik az euróövezet szeptemberi külkereskedelmi forgalmára vonatkozó számokat, délután pedig az októberi amerikai inflációs és kiskereskedelmi adatokat.

Az eurót 1,1819 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor a kedd esti 1,1787 dollár után.

A szerdai európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 61,62 dolláron állt, 59 centtel (0,95 százalékkal) csökkent a keddi záróértékéhez képest.

Így zártak tegnap

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,56 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 39 140,44 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15,6 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 39 forinttal, 1,22 százalékkal 3152 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,49 százalékkal 10 100 forintra esett, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,63 százalékkal 473 forintra gyengült, forgalma 125,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 11 forinttal, 0,16 százalékkal 6910 forintra csökkent, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

A londoni FTSE100 index 0,01 százalékos, a frankfurti DAX-30  0,31 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,49 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,51 százalékkal gyengült, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,69 százalék mínuszban zárt.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Buktával indult a kereskedés az USA-ban »

4IG 657 (-1,05 ) AKKO Invest 424 (-0,47 ) ALTEO 886 (-0,23 ) ANY 1385 (-1,07 ) APPENINN 360 (-1,64 ) AutoWallis 100 (-1,96 ) CIGPANNONIA 180 (-1,64 ) CSEPEL 502 (-4,20 ) CyBERG 1750 (0,57 ) Duna House A 3850 (-2,04 ) EHEP 8300 (-5,68 ) ENEFI 367 (-1,08 ) ESTMEDIA 131 (-2,96 ) FUTURAQUA 105 (-1,69 ) GSPARK 5000 (-1,19 ) KPACK 21000 (-8,70 ) KULCSSOFT 2960 (1,37 ) MASTERPLAST 748 (-0,53 ) MOL 2676 (-1,25 ) MTELEKOM 456 (0,11 ) NORDTELEKOM 51 (-1,92 ) NUTEX 43 (-3,80 ) OPUS 293 (-2,01 ) ORMESTER 11200 (-1,75 ) OTP 14520 (-1,49 ) OTT1 232 (-1,49 ) PANNERGY 726 (-0,55 ) RICHTER 6525 (-0,84 ) SET Group 94 (-1,58 ) TAKAREK 504 (-1,18 ) WABERERS 1075 (-0,46 ) ZWACK 17500 (-0,28 )