E.ON - eladják a magyarországi gázüzletágat az MVM-nek

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, a német E.ON elnök-vezérigazgatója pénteken szándéknyilatkozatot írt alá az Országházban az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re.

A Mol Rt. gázüzletágának eladása 2000-ben vetődött fel először, mert az alacsony gázárak miatt a becslések szerint mintegy 100 milliárd forint körüli veszteség érte a társaságot. Az első Orbán-kormány jelezte, hogy az állam megvásárolná a gázüzletágat, de a tranzakció nem jött létre. A társaság tulajdonosai 2000 októberében rendkívüli közgyűlésen hagyták jóvá az üzletág eladását úgy, hogy három, 100 százalékos Mol tulajdonban lévő társaságba szervezzék ki a gáztárolást, a szállítást és kereskedelmet. A társaság az állammal is tárgyalt az adásvételről, de a 2002-ben létrejött új kormány jelezte, nem tartja szükségesnek a gázüzletág megvételét. A Mol ezután társaságokkal tárgyalt, nyilvánosságra került információk szerint a vevőjelöltek között volt az orosz Gazprom, a francia Gaz de France és az ukrán Naftogaz Ukrainy is.

2004. november 4. - A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság és a német E.ON Ruhrgas International (ERI) kötelező érvényű szerződést írt alá a Mol gázüzletének részleges eladásáról 775 millió euróért. Az E.ON a gázkereskedelemmel foglalkozó Mol Földgázellátó Rt. és a gáztárolással foglalkozó Mol Földgáztároló Rt. 75 százalék mínusz egy szavazatát, valamint a Panrusgáz (a Mol és az orosz Gazprom közös vállalata) 50 százalékát vette meg. A tranzakció zárásától számított két évre az E.ON opciót kapott a Mol Földgázszállító Rt. legfeljebb 75 százalék mínusz egy szavazatának megvásárlására és a gázüzletág a Mol tulajdonában maradó hányadának megvételére is.

2005. június 28. - A Magyar Energia Hivatal (MEH) engedélyezte a tranzakciót, a Gazdasági Versenyhivatal azonban részletes vizsgálatra tett javaslatot az Európai Uniónak. Ezt az Európai Bizottság meg is indította, mert előzetes piacvizsgálata azt mutatta, hogy az ügylet komoly versenyügyi problémákat vethet fel a gáz- és energiaellátás egész láncolatában Magyarországon.

2005. december 21. - Az Európai Bizottság jóváhagyását adta ahhoz, hogy az E.ON bizonyos feltételek teljesítése esetén megszerezze a Mol Rt. gázipari érdekeltségeit. A Bizottság által megszabott feltételek alapján a Molnak a Mol Földgázellátó Rt.-ben és a Mol Földgáztároló Rt.-ben lévő teljes részesedését értékesítenie kell, az E.ON-nak a földgázellátó által a Moltól vásárolt földgáz 50 százalékát tovább kell adnia más kereskedőknek, és évente további egymilliárd köbméter földgázra aukciós programot kell végrehajtania.

2006. március 31. - Lezárult a Mol-E.ON gáztranzakció, a Mol Földgázellátó Rt. és a Mol Földgáztároló Rt. társaság 100 százalékos részesedését értékesítették az E.ON Ruhrgas International részére. A cégek E.ON Ruhrgas Földgáz Trade és Földgáz Storage néven működtek tovább, az E.ON Ruhrgas a magyar gázpiac legnagyobb szereplője lett.

2006. július 13. - Bejelentették, hogy az E.ON és az orosz Gazprom megállapodást kötött: a német cég magyar gázüzletének kisebbsége, 50 százalék mínusz egy részvény, illetve az energiaszolgáltató E.ON Hungária 25 százaléka plusz egy részvény a Gazpromhoz kerül cserébe az E.ON részesedéséért egy szibériai gázlelőhelyben. A Gazprom tervezett magyarországi tulajdonrész-szerzéséhez szükség lett volna az Európai Bizottság és a magyar hatóságok jóváhagyására is.

2006. november 23. - A Mol Magyar Kőolaj- és Gázipari Nyrt. nyerte a biztonsági földgázkészlet elhelyezésére szolgáló tároló kapacitásra kiírt tendert az E.ON Földgáz Storage Zrt. előtt.

2009. június 9. - A magyar kormány elővásárlási jogot kapott a német E.ON AG. magyarországi gáz-nagykereskedelmi érdekeltségében, az E.ON Földgáz Trade Zrt.-ben. A megállapodás értelmében a kormány segíti a vállalatot a jövőben a hosszú távú gázbeszerzési szerződések meghosszabbításában, garantálja az E.ON gázbeszerzési költségeinek megtérülését.

2010. március 2. - Aláírták azt a szerződést, amely 2016-ig elővásárlási jogot biztosított a magyar államnak az E.ON Földgáz Trade Zrt.-re, és megfogalmazta, hogy mennyiben az E.ON a későbbiekben értékesíteni kívánná a gázüzletágban szerzett érdekeltségét, ezzel joggal élve a mindenkori kormány megakadályozhatja, hogy a stratégiai jelentőségű szolgáltatás "ellenséges" felvásárlását.

2011. április 7. - A nemzetgazdasági miniszter rendelete jelentős szerepet biztosított a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) számára a földgázpiacon.

2011. július 15. - A Világgazdaság című lap arról írt, hogy az állami tulajdonú MVM ellenőrzése alá kerülhet az E.On magyarországi gáz-nagykereskedelmi és gáztároló-üzletága, és az egyeztetések már megkezdődtek.

2012. augusztus 25. - Orbán Viktor miniszterelnök egy Kőszegen megrendezett közéleti rendezvényen kijelentette: "pillanatokon belül visszavásároljuk az E.ON-t a németektől".

2012. október 4. - A Napi Gazdaság című lap értesülései szerint az MVM megkezdte az E.On gázüzletágát képező cégek átvizsgálását annak érdekében, hogy állami kézbe kerüljön a gázüzletág. Korábbi hírek szerint az E.On 1,2 milliárd eurót kért a gázüzletágért, amelyben az igazi értéket az E.On Földgáz Storage tárolókapacitásai jelentik, továbbá az, hogy a vállalat a hosszú távú orosz gázbeszerzési szerződés alanya.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Tovább zuhant a dízelautók iránti kereslet »