Egyre drágábban szerez új piacokat a Netflix

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Hiába robbantott a Netflix, túlzott optimizmusra most sincs okunk.

Tegnap szinte felrobbant a Netflix árfolyama a zárás utáni kereskedési szakaszban, mivel a társaság a vártnál jóval erősebb számokat tett közzé. A részvényárfolyam 20 százalékkal emelkedett. Nyáron még kifejezetten borongósak voltak a kilátások. Vajon most van ok az kitörő optimizmusra?

Amerikában már nem hasítanak

A harmadik negyedév során a Netflix 2,29 milliárd dolláros bevételt ért el, szemben a várt 2,28 milliárd dollárral – mondta Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Hozzátéve: ez 6 cent helyett 12 centes részvényenkénti nyereséget jelent (EPS), és a vállalatnál kiemelten figyelt előfizetői szám is messze felülmúlta a konszenzust.

Mint mondta, a Netflix ügyfélköre 3,57 millió fővel növekedett, míg a piac konszenzustól függően 2,3-2,55 millió fő közötti értéket várt. Az összetételt tekintve azonban intő jel, hogy az amerikai előfizetők száma igencsak visszafogott ütemben, 370 ezer fővel bővült. Ami azért fájó, mert az amerikai ügyfeleken fajlagosan nagyobb bevételt tud elérni a Netflix.

Külföldi előfizetők húzzák

A vállalat jó teljesítménye tehát nem a hazai, azaz amerikai piaci bázisnak volt köszönhető, hanem a 2 millió fő helyett 3,2 millió fővel növekvő nemzetközi előfizetői körnek. Ebben szerepet játszhatott az áprilisban végrehajtott, meglepetésszerű áremelkedés, valamint az élesedő amerikai konkurencia is.

A következő negyedévben a Netflix becslése szerint még ennél is nagyobb ütemben, globálisan 5,2 millió fővel emelkedhet az ügyfelek száma, ahol szintén a nemzetközi piac lesz a meghatározó.

Túltolták a biciklit

Ha csak a pénzügyi eredményeket nézzük, akkor azt látjuk, hogy kissé túlzott a piaci reakció – mondta. Az EPS ugyan nagyon jól mutat, de azt is észre kell venni, hogy egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan mekkora a költségfaktor az új piacokon. Csak annyit látunk, hogy egyre drágábban talál új piacokat a vállalat.

Ráadásul, a negyedév vártnál jobb számaiban olyan egyedi hatások is belejátszottak, mint az Olimpia.

Kérdéses tehát, hogy hosszabb távon mennyire fenntartható a most mért növekedés. Talán azt mondhatjuk, hogy az árfolyamugrásban a megelőlegezett bizalom tükröződik.

Ezt olvasta már?

USA: közel sem számoltak ennyi munkanélkülivel »