El is múlt az első nap

| szerző:

Azt gondolják változott valami az újévben az amerikai piacokon? Nem, nem történt semmi változás.


RANDOM CAPITAL

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Bizony nekiveselkedtünk. El is múlt az első nap. Nekem a nap legnagyobb részére a saját magam társasága jutott, de nem kerültem összetűzésebe a gondolataimmal. Sokszor volt az úgy, hogy magamba maradtam magammal. Tizenkilenc évvel ezelőtt például eldöntöttem hirtelen felindulásomba, hogy last minute-tel elviharzom Kenyába. Ráadásul a TU-154-es világhírű gép utolsó útja jutott nekem, a vészkijáratot kaptam, de így is alig tudtam a 10 órás út végére, hogy a lábam van alattam vagy már nincs is lábam, csak valami elzsibbadt lifegő kalandor két csülök, lógadozva a talaj felé, mert a gravitáció a repülőgépen is jelen van, persze csak egy bizonyos magasságig. Szóval, tíz napot töltöttem magammal az egyenlítő közelségében és komolyan mondom: nagyon jól éreztem magamat. Pontosan ugyanúgy, mint gyerekkoromban a ráckevei strand meleg vizes medencéjében, ahova egyesek melegedni jártak a nyári kánikulában, mások magukat áztatni, az otthoni fürdés hiányaként, én pedig órákon át elmélkedtem a világ dolgairól és százszor megváltottam az egész világot a gondolataimban. Régen volt. Ma már nem akarom megváltani a világot. "Hajónapló 2263,3." - hallgatom az Enterprise űrhajó kalandjaiban és azon gondolkodom, hogy ami egykor a tengereken hánykolódó hajók világfelfedező igyekezete lehetett, az majd egyszer tényleg a végtelen űrben száguldó űrhajó céljaira változik, ahogy az idő repíti az emberiséget újabb és újabb korszakok felé. Végtelen és véges. Végtelenül felfoghatatlan a végtelenbe "alkotott" véges emberi lét. Tessék elfogadni! - szólítom meg magamat - tényleg 2019. van - tényleg egy újabb sci-fi év kezdődött, talán még a Marslakók is meglátogatnak majd bennünket? És mint a viselkedészavaros tinilány: kezdhetem Stirlitz viccel? Légyszi-légyszi-légyszi.... " Stirlitz egy bárban iszogat, mikor véletlenül felborul a pohara. - A francba! - gondolta Stirlitz. - Ki vagyok borulva! - gondolta a sör." Semleges
Azt gondolják változott valami az újévben az amerikai piacokon? Nem, nem történt semmi változás. 400 pontos mínuszból a végére pluszban zárt az amerikai DOW 30 ipari indexünk. Jó napot, szép évet, változatos piaci mozgásokat! Ezt ki kívánta? Ja, senki, csak ez jutott eszembe...+
Trump szerint gyenge botladozás volt a tavalyi év vége és hamarosan visszatér a bika a tőzsdékre. Ha az amerikai elnök mondja... Nem csak mondja, tesz is érte, bejelentette, hogy a Kínával folytatott kereskedelmi háború a baj, de az is meg fog oldódni.+
1290 dollár közelébe jutott az arany. Ha nem is nagy léptekkel, de szépen emelkedik az árfolyama és újból ostromolhatja az 1300 dolláros szinteket, ami fölött nagy kitörés következhetne. Ez az, ami évek óta nem sikerül tartósan, az 1300 dollár áttörése... Ami jó az arany befektetőknek, az bizonytalanságot jelent a tőzsdéken.--
Valami megváltozott 2018-ban és ez a valami nem pozitív. 2009 márciustól emelkedtek a piacok világszerte és ez 2018-ban véget ért. Az én 2019-es jóslatom: hatalmas a rizikó, rendkívül rossz a kockázathoz mért pozitív megtérülés lehetősége. (Persze ezt senki ne vegye Szentírásnak, csupán csak egy gondolat...).Semleges
Magyar Értékelés
Szép emelkedés az OTP piacán, megint befordultunk a 11850 forintos mindenkori csúcs irányába, az első kereskedési napon 11540 forinton zárt az árfolyam. Biztató...++
Szép teljesítmény a MOL piacén is, 3096 forintig jutottunk a 3100 forinthoz kötődünk, hol alulról, hol felülről, de ameddig itt vagyunk, addig nincs mitől félni.+
Szép teljesítmény a Richtertől is, látványos emelkedéssel, 2,4 százalékos pluszban zárta a napot (5560 forintos zárás), a vezető részvények közül a legerősebben.++
Viszonylag erősen kezdték az évet a kis és közepes részvények, reméljük így marad ez a folytatásban is.+


Indexek
S&P 500 2 510,03 (3,18 0.13%)
Dow Jones Ind 23 346,24 (18,78 0.08%)
NASDAQ Comp N/A
DAX 10 580,19 (21,23 0.20%)
NIKKEI 20 014,77 (-62,85 -0.31%)

BÉT előző záró
BUX39 734,06 (+595.11 +1.52%)
OTP11 540 (+250 +2.21%)
MTELEKOM441 (+1 +0.23%)
RICHTER5 560 (+130 +2.39%)
MOL3 096 (+18 +0.58%)

 

Tovább »


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

facebook

Ezt olvasta már?

Itt a nagy kitörés! 42000 pont fölötti zárás a magyar tőzsdén! »