Emelkedéssel indul a hét Európában

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Pluszban indítottak a vezető európai tőzsdék hétfőn. A budapesti tőzsde szintén emelkedő indexszel nyitott.

Londonban a FTSE-100 index 0,05 százalék, Frankfurtban a DAX 30 index 0,5 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,12 százalék erősödéssel kezdte a napot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,33 pontos emelkedéssel, 39 997,49 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.

Hétfőn, az európai tőzsdenyitáskor az euró jegyzése 1,1994 dolláron állt a péntek esti 1,2046 dollár után.

Az északi-tengeri Brent nyersolaj hordónkénti ára 2 centtel, 0,03 százalékkal, 67,64 dollárra emelkedett. Az arany ára unciánként 5 dollárral, 0,38 százalékkal, 1317,30 dollárra csökkent.

Ma délelőtt ismertetik a Sentix berlini gazdaságkutató intézet eurózónában mért befektetői hangulatindexét januárról, az Európai Unió decemberi gazdasági hangulatának alakulására vonatkozó mutatót, továbbá azt, hogy miként alakultak a kiskereskedelmi eladások az Európai Unióban novemberben.

Így mozdult Ázsia

Emelkedéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék, a még nyitva tartó térségbeli börzék ugyanakkor már vegyesen mozogtak hétfőn, amikor nemzeti ünnep miatt nem volt kereskedés Tokióban.

Az ausztrál börzemutató 0,13 százalék, a tajvani tőzsde pedig 0,33 százalék erősödéssel fejezte be a napot. Reggel 7 órakor még néhány térségbeli ország börzéjén folyt a kereskedés, így például Hongkong 0,08 százalék gyengülést, Sanghaj ugyanakkor 0,32 százalék, Szöul pedig 0,59 százalék erősödést jelzett.

Két irányba indult a forint
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákhoz képest hétfő kora reggel a bankközi devizapiacon péntek estéhez képest. Hétfő reggel fél hétkor az euró 308,38 forintra gyengült a péntek esti 308,54 forintról. A svájci frank jegyzése 262,54 forintról 262,94 forintra erősödött, a dolláré pedig 256,11 forintról 256,47 forintra emelkedett. Az euró gyengült a dollárral szemben: hétfőn kora reggel 1,2016 dolláron állt a péntek esti 1,2046 dollár után.

Erre számítanak a hazai elemzők

A kedvező nemzetközi hangulat a Budapesti Értéktőzsdét (BÉT) is befolyásolhatja a szakértők szerint, ezért emelkedésre számítanak a hét első napján.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette, hogy a pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően a BUX index ismét a 40 ezres szint felé indulhat el.

A Richter árfolyamát kedvezőtlenül befolyásolhatja, hogy a negyedik negyedéves eredmények bejelentésekor - miként arra a cég vezérigazgatója egy lapinterjúban utalt - esetleg nem adnak ki eredményvárakozást 2018-ra - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az OTP a fontos ellenállási szinteknél kifulladni látszik, a Mol és a Magyar Telekom viszont jól teljesíthet.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az amerikai tőzsde erősen zárt pénteken, ezért Európában és a BÉT-en is erős nyitás várható hétfőn. Hozzátette: jól indíthatja a hetet a MOL és az OTP, utóbbi - mint felidézte - az előző hetet árfolyamának történelmi csúcsa közelében fejezte be.

Emelkedéssel zártak múlt héten

Pénteken a londoni FTSE index 0,37 százalékkal, a frankfurti DAX 1,15 százalékkal, a párizsi CAC pedig 1,05 százalékkal emelkedett a csütörtöki záróértékéhez képest.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,16 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 39 995,16 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Ezt olvasta már?

Boszorkányüldözés folyik ellenem »

4IG 610 (-11,59 ) ANY 1370 (-0,36 ) APPENINN 384 (-2,42 ) AutoWallis 98 (-4,39 ) CIGPANNONIA 192 (0,10 ) ENEFI 400 (-1,23 ) ESTMEDIA 144 (0,42 ) KULCSSOFT 3080 (0,65 ) MOL 2886 (0,21 ) MTELEKOM 436 (-0,91 ) NUTEX 65 (1,56 ) OPUS 326 (-1,33 ) OTP 14900 (0,07 ) OTT1 249 (-1,39 ) PANNERGY 734 (-0,54 ) RICHTER 5895 (0,60 ) SET Group 100 (-2,53 )