Erősödőben Európa

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.

Az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,17 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,30 százalék erősödéssel indult a keddi kereskedésnek. A frankfurti DAX index 0,29 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,08 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,22 százalék erősödéssel nyitott. Madridban 0,20 százalékkal, Milánóban 0,28 százalékkal erősödött a tőzsdeindex nyitáskor.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,65 pontos emelkedéssel, 39 050 ponton nyitott kedden, vagyis a hétfői záró értékéhez képest 0,11 százalékkal erősödött.

Piacbefolyásoló hatással lehet kedden az Európai Unió tagállamainak gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács, az EcoFin ülése. A fontosabb makrogazdasági adatok közül pedig a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet februári német és euróövezeti gazdasági hangulatindexe is kihathat a befektetői döntésekre.

Merre, merre, Budapest?

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemezője szerint az amerikai állampapírpiac keltette aggodalmak vezetik a héten a tőzsdéket. Keddtől 250 milliárd dollárnyi állampapír kerül aukcióra, a befektetők aggódnak, hogy a 3 százalékos szint is áttörésre kerülhet. Ez további tőzsdei leértékelődési folyamatokat indíthat el. Így az európai kereskedés nullában nyithat.

Az elemző kiemelte: a várakozásokat meghaladó eredményekről jelentett a Mol a negyedik negyedév során.

A Mol-csoport nettó eredménye elérte a 307 milliárd forintot (1,11 milliárd dollár) tavaly, ami 18 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezzel az évtized legmagasabb profitját sikerült elérni 2017-ben. A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele 1120,7 milliárd forint volt tavaly a negyedik negyedévben, az éves nettó árbevétel pedig 4130,3 milliárd forint, az előző évi 3553 milliárd forint után.

Olaj, arany, euró

Kedden az európai piaci nyitás előtt másfél órával a Brent nyersolajat 0,30 százalékkal jegyezték olcsóbban hordónként 65,47 dolláron, a WTI jegyzése pedig 1,06 százalékkal 62,20 dollárra emelkedett.

A dollár felfelé korrigált kissé hétfőn a főbb devizák kosarával szemben a múlt héten érintett hároméves mélypontról, az arany ára pedig ezzel párhuzamosan már a harmadik egymást követő kereskedési napon csökkent.

Az eurót az európai nyitás előtt másfél órával 0,18 százalékkal jegyezték gyengébben 1,2385 dolláron, az arany legközelebbi határidős kontraktusa 1,02 százalékkal unciánként 1342,30 dollárra csökkent.

Ez történt hétfőn

Hétfőn alacsony forgalom közepette veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdék. A pán-európai Stoxx 600 index 0,66 százalékkal, az FTSE eurofirst 300 index 0,68 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,56 százalékkal végzett lejjebb. Frankfurtban a DAX index 0,53 százalékkal gyengült, a londoni FTSE-100 index 0,64 százalékkal csökkent, Párizsban a CAC-40 index 0,48 százalékot esett, Madrid 0,26 százalékkal, Milánó 1,00 százalékkal végzett alacsonyabban.

Hétfőn Európában az olaj és gázipari ágazaton kívül minden gazdasági ágazatban csökkentek a részvényárfolyamok. A forgalom a zárva tartó amerikai, kínai és indiai tőzsdék miatt volt alacsony. A nap egyik legnagyobb vesztese a Daimler körül gyülekező felhők miatt az autóipari ágazat volt, árfolyamindexe 1,3 százalékkal csökkent. Lapértesülések szerint amerikai hatóságok a Daimler modelljeinél is a dízelmotorok emissziós értékeit a tesztpadon megváltoztató funkciót találtak a motorvezérlő szoftverben. A Daimler részvénye két százalékkal gyengült. 

Hétfőn a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 132,52 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 39 006,35 ponton zárt. A Mol 28 forinttal, 0,98 százalékkal 2896 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,28 százalékkal 11 600 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,08 százalékkal 470 forintra nőtt, forgalma 299,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,76 százalékkal 5900 forintra esett, a részvények forgalma 905,0 millió forintot ért el. A BUMIX 4188,17 ponton zárt hétfőn, ez 23,08 pontos, 0,55 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

ARC

Rubens Menin, a brazíliai MRV Engenharia e Participações S.A (MRV) alapító...

FIGYÚZZ ! ! !

Már közhely, hogy a mesterséges intelligencia miatt munkahelyek szűnnek meg.

Egy új műholdnak köszönhetően hamarosan minden eddiginél gyorsabb lesz a...

KRIPTOVALUTÁK VILÁGA

35 milliárd vont (31,51 millió dollárt) loptak el.

Történelmi jelentőségű kijelentést tett az amerikai tőkepiaci felügyelet...

ÜZLET

Kétmilliárd forint értékű beruházás valósul meg az idén Hajdúszoboszlón.

Ezt olvasta már?

Ha csökken az érdeklődés, lanyhul a kedv »