Európa irányt keres, Budapest egy helyben toporog

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Vegyesen indult a kereskedés pénteken Nyugat-Európában, a csütörtöki záróértékekhez képest azonban nem volt túl nagy az elmozdulás.

A londoni FTSE-100 index 0,05 százalék emelkedést, a frankfurti DAX-30 0,02 százalék növekedést, a párizsi CAC-40 index ugyanakkor 0,18 százalék csökkenést jelzett a kereskedés első perceiben a csütörtöki záróértékéhez képest.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 0,69 pontos emelkedéssel, 36 740,90 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest tehát lényegében nem változott.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

A pénteki európai tőzsdenyitáskor az euró 1,1901 dolláron állt a csütörtök esti 1,1831 dollár után.

Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 18 cent (0,23 százalék) csökkenéssel, 77,29 dolláron állt.

Jó kilátások Budapesten

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője jó hangulatú kereskedést vár mára, elsősorban az OTP vártnál kedvezőbb első negyedéves jelentésének köszönhetően. Emellett a nemzetközi befektetői hangulat is kedvező, így jó esélye van az előző napon megindult pozitív korrekció folytatódásának.

Az elemző szerint a Mol és a Richter árfolyamában is jöhet a felpattanás, a Magyar Telekom piaca pedig azért lehet érdekes, mert a részvényeket pénteken lehet megvenni utoljára osztalékszelvénnyel.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szintén kiemelte, hogy támogató nemzetközi hangulatban az elmúlt napok gyengeségét követően emelkedést vár. Az OTP jelentésére kedvező árfolyamreakcióra számít.

Vegyes indexek Ázsiában

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, és a még nyitva tartó börzéken sem alakult ki egyértelmű trend. 

A tokiói értéktőzsde irányadó mutatója, a Nikke225 index 1,23 százalékos emelkedéssel, 22 774 ponton zárt. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,93 százalékos pluszban fejezte be a napot.

Pénteken az ausztrál tőzsde 0,04 százalékos csökkenéssel, a tajpeji börze viszont 0,92 százalékos erősödéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját.

A reggel nyolc órakor még nyitva tartó hongkongi börze fő mutatója 1,30 százalékos emelkedést, a sanghaji 0,12 százalékos csökkenést, a szöuli pedig 0,50 százalékos erősödést jelzett.

Így telt a csütörtök

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, miután a brit jegybank nem változtatott az irányadó kamaton a gazdasági növekedés váratlanul erős lassulása miatt.

A frankfurti DAX-index 0,62 százalékos, a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,57 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,20 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

A nap vesztese a milánói tőzsde volt, amelynek irányadó indexe 0,96 százalékkal esett, a tízéves olasz államkötvények hozama pedig 1,94 százalékra, hétheti csúcsra nőtt a kormányalakítási bizonytalanságok miatt.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,12 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index ugyancsak 0,12 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 0,02 százalékkal csökkent.

Halvány plusz Budapesten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,95 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 36 740,21 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A hazai részvényindex szűk sávban mozgott a csütörtöki kereskedés során, a napot az átlagot kissé meghaladó forgalommal zárta. Az OTP piacát a kivárás határozta meg az idei első negyed éves jelentés közzététele miatt.

A Mol 26 forinttal, 0,96 százalékkal 2726 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 10 560 forintot ért, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki. 

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,45 százalékkal 447 forintra nőtt, forgalma 428,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,47 százalékkal 5375 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4185,16 ponton zárt csütörtökön, ez 8,97 pontos, 0,21 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Erősödéssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 196,75 ponttal, 0,8 százalékkal, 24 739,29 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutatója 25,25 ponttal, 0,94 százalékkal gyarapodott, és 2723,04 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 65,07 ponttal, 0,89 százalékkal lett több, és 7404,98 ponton zárt.

Ezt olvasta már?

Gyenge kezdés Európában, ahogy várható volt »

4IG 925 (0,76 ) ALTEO 770 (1,32 ) CIGPANNONIA 324 (-2,27 ) ESTMEDIA 118 (-0,84 ) FUTURAQUA 119 (-0,83 ) GSPARK 4300 (-1,60 ) MOL 2884 (-0,07 ) MTELEKOM 418 (-0,12 ) NUTEX 29 (-3,33 ) OPUS 383 (-1,74 ) ORMESTER 12700 (0,79 ) OTP 12270 (-0,16 ) PANNERGY 728 (-0,82 ) RICHTER 4842 (-0,21 ) SET Group 659 (-0,45 ) WABERERS 1300 (-1,52 )