Fellendülés után lefelé csúszás a honi börzén

| olvasási idő: kb. 1 perc

Az elmúlt hónap korrekciót hozott a Budapesti Értéktőzsdén, de az előző időszak intenzív emelkedése után ez nem meglepő, pláne, hogy Amerikában, és a főbb európai piacokon jelentősen csökkentek az árak az év első négy hónapjában zajló páratlan fellendülés után. A BUX 42 520 pontról 40 904 pontig csökkent, a részvényforgalom 260,3 milliárd forint volt, ez napi 11,8 milliárd forint, ami jelentős emelkedés az előző hónaphoz képest, egyúttal idén a második legerősebb havi forgalmi adat.

A forgalom felét az OTP adta, a papír ára 5,1 százalékkal esett vissza. A brókercégek forgalmi rangsorában a Wood nyert, tőle alig elmaradva a Concorde lett második, az Erste a harmadik.

Miután az év első négy hónapja ritkán látott emelkedést hozott a világ tőzsdéin, óhatatlanul következnie kellett egy korrekciónak. Ezt kissé felerősítette, hogy a korábban remélt amerikai-kínai kereskedelmi megegyezés egyelőre meghiúsult. Az árak visszaesése a BÉT-en is bekövetkezett, de miután az előző hónapokban szép erősödés zajlott, itt sem volt meglepő a korrekció. Hozzá kell tenni, hogy az árak csökkenése még a hónap közepén megállt, ezt követően emelkedtek a vezető papírok.

Csökkennek ugyanakkor a kötvényhozamok Amerikában és Európában egyaránt, ami arra utalhat, hogy a befektetők kamatcsökkentésre számítanak az amerikai jegybank részéről, valamint arra, hogy az Európai Központi Bank nem kezdi meg idén a kamatemelési ciklust.
A vártnál lazább monetáris politika kedvező lehet a tőzsdéknek az év második felében.

A BUX összességében 42 520 pontról 40 904 pontra csökkent a hónap folyamán, 3,8 százalékkal. A vezető papírok közül az OTP 130,8 milliárdos forgalom mellett 5,1 százalékkal, 12 150 forintra esett vissza. A Mol 60,7 milliárd forintos forgalommal, 1,2 százalékkal 3276 forintra csökkent, a Richter 42 milliárd forintos forgalom mellett 5230 forintig gyengült.

A Konzum utolsó teljes hónapját töltötte a kereskedésben, mint különálló cég, júniusban ugyanis sor kerül az Opus Global és a Konzum egyesülésére, a Konzum így ki is kerül a BUX kosárból, az Opus súlya viszont megnövekedik benne.

A részvényforgalom májusban 260,3 milliárd forint volt, ami az előző havi 159,3 milliárdnál több mint 60 százalékkal volt magasabb. A napi 11,8 milliárdos érték is jóval nagyobb, mint az áprilisi 8 milliárdos adat, ennél magasabb forgalom idén csak márciusban volt.

A brókercégek forgalmi listáját a Wood vezette 138 milliárd forintos duplikált forgalommal, ettől alig maradt el a második helyen végző Concorde forgalma. Az Erste 118 milliárd forintos értékkel a harmadik legnagyobb forgalmat bonyolító cég lett.

 

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Javult a forgalom leesett a mutató »