Hogyan változnak a blue chipek adóterhei?

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

A Mol, az OTP, a Magyar Telekom és a Richter számára a várakozásokhoz képest könnyítést hoztak a hétfői parlamenti döntések. Az Egisnek azonban akár 10 százalékos profitcsökkenést is okozhat a gyógyszerkassza kurtítása.

A Tőzsdefórum azt vette sorra, hogy miként érintik a blue chipeket az adótörvény hét elején tárgyalt módosításai.

Nem okozott igazi meglepetést hétfőn a parlament az adórendszer változásának főbb pontjait illetően, amennyiben a korábbi terveknek megfelelően döntöttek. A végső verziót jövő hét végéig szavazhatják meg, így az Ecofin június 22-én esedékes ülésére már meglehetnek a költségvetési sarokszámok.

A Molt a Robin Hood adó érinti, amely a vártnak megfelelően 11 százalékra emelkedik 2013-ra, melyet a jövedelmük után, a 19 százalékos társasági adó felett kell fizetniük az energiaszektornál bővebb céges körnek. Az adó hatályát az energiavállalatokról kiterjesztették a víz és gázszolgáltató valamint hulladékhasznosító vállalatokra.

Az OTP bankadó terhelése 19-20 milliárd Ft maradhat, a korábban várt 17-18 milliárd forinttal szemben, ami részvényenként évi 10 forintot jelent. A bankadó ugyan jövőre is hatályban marad, de mértéke a korábbi 120 milliárd Ft-ról 70 milliárd Ft-ra csökken. A korábbi hírek szerint feleződött volna a bankadó, így ez 10 milliárd Ft-os többletterhet jelent.

A Richter és az Egis 5-5 százalékos hazai gyógyszerpiaci részesedését figyelembe véve, 1-1,5 milliárd forintos veszteséget jelenthet a gyógyszerkassza kurtítása a két cég számára. Az Egis esetében ez 6-10 százalékos profitkiesést, míg a Richter esetében 1,5-2 százalékos csökkenést jelent évente. A gyógyszerkassza támogatás 277 milliárd forintról 230 milliárd forintra csökken jövőre, korábban 40 milliárd forintos csökkenésről szóltak a hírek.

A Magyar Telekom a korábban számolt 10 milliárd forint helyett megközelítőleg 8 milliárd forint távközlési adót fizet az idén július és december közti időszak után. A 2013-tól fizetendő távközlési adó összege évi 20 milliárd forint körül alakul az előzetes becslések és a jelenlegi törvényszöveg alapján. A hétfőn elfogadott módosításokkal az idei évre vonatkozó adómaximumok csökkentek. Eszerint az adó mértékét magánszemély előfizetéséhez tartozó hívószámok esetében hívószámonként a havi 700 forintról 400-ra, míg az egyéb hívószámok esetében hívószámonként a havi 2.500 forintról 1.400 forintra mérsékelték.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Trendvonala fölött stagnált a Richter »

4IG 658 (-0,90 ) AKKO Invest 424 (-0,47 ) ANY 1385 (-1,07 ) APPENINN 365 (-0,41 ) Duna House A 3890 (-1,02 ) ENEFI 367 (-1,08 ) ESTMEDIA 132 (-2,07 ) FUTURAQUA 106 (-0,56 ) GSPARK 5000 (-1,19 ) KULCSSOFT 2960 (1,37 ) MOL 2698 (-0,44 ) MTELEKOM 457 (0,44 ) NORDTELEKOM 52 (0,77 ) NUTEX 45 (-0,22 ) OPUS 294 (-1,54 ) OTP 14610 (-0,88 ) PANNERGY 724 (-0,82 ) RICHTER 6525 (-0,84 ) SET Group 95 (0,32 )