Így kaphatsz támogatást, ha tőzsdére vinnéd a céged

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) támogatási szerződést írt alá a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) a hazai kis- és középvállalati szektor hatékonyságának növelése érdekében. A magyarországi kkv-k olyan vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe a BÉT-től, amely a tőkepiaci finanszírozáshoz szükséges tudás megszerzésére, továbbá a tőzsdei megjelenés költségeinek a finanszírozására fordítható. Az új támogatások megjelenése mérföldkő a BÉT azon törekvésében, hogy új szolgáltatásokkal elérhetővé tegye a tőkepiaci megjelenést a dinamikusan fejlődő középvállalatok számára. A lépéssel a Kormányzat nagyban támogatja a hazai tőkepiac fejlődését - áll a BÉT közleményében.

Két szakaszos támogatás

A Széchenyi 2020 keretében GINOP-1.1.7-17-2017-00001 azonosító számú, a „KKV szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén” tárgyban jelentetett meg felhívást 2017-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A BÉT 2016-2020-ra meghirdetett stratégiájában megfogalmazottak indokolták, hogy a magyar tőzsde pályázatot adjon be, amit az NGM elfogadott és támogatásra érdemesnek talált. Ennek köszönhetően 2018. február 6-tól a BÉT GINOP mentoring programja keretében támogatásért fordulhatnak a Budapesti Értéktőzsdéhez a meghatározott nemzetközi képzésben részesülő-, illetve a tőzsdei megjelenés felkészülési költségeinek támogatásához a hazai kis- és középvállalatok.

A GINOP mentoring projekt két részből áll. Az első projektelem révén a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló képzési programban résztvevő kkv-k támogatása, a második projektelem keretében a kkv-k tőzsdei felkészülését, bevezetését támogató program jön létre.

Ezek a fő célok

A projekt első felében a BÉT célja egy európai képzési, mentoring szolgáltatásokat nyújtó együttműködés elindítása és közvetítése a célcsoport cégek számára. A nemzetközi együttműködésben résztvevők olyan komplex képzési/mentor programban vehetnek részt, melynek keretében a legfelkészültebb tanácsadóktól szerezhetnek új ismereteket és bővíthetik a kapcsolatrendszerüket. A program emellett lehetőséget biztosít a vállalkozások számára, hogy a legkedvezőbb finanszírozási formát megtalálják: legyen az hitel- vagy tőkeági, akár a BÉT-en keresztüli, forrásbevonás.

A projekt második elemének célja a középvállalatok tőzsdei felkészülésének támogatása, illetve a tőkepiacon keresztül történő forrásbevonás ösztönzése abban az esetben, ha a középvállalatok a pénzpiacokon egyáltalán nem, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz. A célcsoportot itt azok az érettebb középvállalkozások jelentik, amelyek nyitottak a transzparens tőzsdei működésre, de anyagi vagy tudásbeli hiányosságok miatt nem vállalkoztak a tőzsdei felkészülési folyamat megkezdésére.

A BÉT GINOP mentoring projektjének egésze kifejezetten azon vállalkozásokra fókuszál, amelyek felkészítésüket követően alkalmasak lehetnek a tőzsdei bevezetésre és/vagy vonzó befektetési lehetőséggel bírhatnak hazai intézményi vagy egyéni tőkebefektetők számára.

Személyes pénzügyek, hitel, öngondoskodás

Az MNB elmozdult az ultralaza monetáris politikai álláspontról.

Komoly kihívást jelentenek a hagyományos szereplők számára.

Kéthavi átlagbér is megspórolható évente az online bevásárlással

ARC

Michigani otthonában érte a halál, egy fertőzés komplikációja miatt.

Életének 66. évében súlyos betegség után elhunyt Sergio Marchionne, a Fiat...

Deviza

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben.

KRIPTOVALUTÁK VILÁGA

Szombaton elindult az INLOCK.io egy hónapos, nyilvános ICO-ja.

A kiberbűnözők az elmúlt évben 21 ezer ether kriptovalutát kerestek.

Ezt olvasta már?

Folytatódik a vállalati hitelezés bővülése »