Jó irányba indultak az európai börzék

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 3 perc

Az elemzői várakozásokkal összhangban csökkenéssel nyitottak hétfőn a vezető európai értéktőzsdék.

Máris korrigáltak a piacok?

A frankfurti DAX-index 0,26 százalékos, a londoni FTSE-100 index 0,15 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,16 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,17 százalékkal csökkent. A nyitás utáni pár perccel azonban minden mutató nyereségbe került, az FTSE 100 0,15 százalékos, a DAX 0,30 százalékos, a CAC-40 pedig 0,29 százalékos pluszban állt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,36 pontos csökkenéssel, 21 827,74 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,11 százalékkal gyengült.

Ismét csökkennek a kőolajárak

A kőolaj világpiaci ára csökken. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj decemberi szállításra hordónként (159 liter) 50,24 dollárba került hétfőn kilenc óra körül, 23 centtel, 0,45 százalékkal csökkent az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára novemberi szállításra hordónként 30 centtel, 0,63 százalékkal, 46,96 dollárra esett.

Az eurót 1,1372 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, ami napi szinten 0,21 százalékos erősödés. Az eddigi kereskedésben az euró legalacsonyabb árfolyama 1,1350, a legmagasabb pedig 1,1380 dollár volt. 

Európa után kullogunk
Az európai börzéket követve kisebb csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT)
hétfőn. Európából nem várhatóak fontos makroadatok, az elemzők és befektetők figyelme hétfőn Kínára irányul.

Kínára figyel mindenki

Európából nem várhatóak fontos makroadatok, az elemzők és befektetők figyelme hétfőn Kínára irányul. A kínai statisztikai hivatal közép-európai idő szerint hétfő hajnalban hozta nyilvánosságra a kínai gazdaság harmadik negyedéves teljesítményét mutató első becslését. Eszerint Kínai hazai összterméke (GDP) éves alapon 6,9 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 1,8 százalékkal növekedett a július-szeptemberi időszakban.

Az év első kilenc hónapját tekintve 6,9 százalékkal bővült a kínai gazdaság, ami alatta van a 7 százalékos kormányzati célnak. Klaus Baader, a Société Général francia nagybank vezető elemzője összességében némileg csalódást keltőnek minősítette a friss kínai adatokat, utalva arra, hogy a kormány növekedést ösztönző intézkedéseinek dacára is lassult a beruházások bővülése. A vártnál jobb GDP-adat - a Wall Street által megkérdezett elemzők medián várakozása 6,8 százalék volt - valószínűleg újraindítja a vitákat a kínai növekedési adatok pontosságáról.

Ülésezik a görög parlament
A görög parlament pénteken jóváhagyta a megszorító intézkedéseket és reformokat - köztük a nyugdíjrendszer szabályainak szigorítását, az adóemeléseket és az adócsalók keményebb büntetését - tartalmazó törvénycsomagot, amelyet az új, harmadik nemzetközi pénzügyi mentőcsomag ír elő. A parlamenti jóváhagyás megnyitotta az utat az összesen 86 milliárdos hitelprogram következő, 2 milliárd eurós részletének lehívása előtt.

Választások voltak Svájcban

Előretörtek a bevándorlásellenes pártok Svájcban. A vasárnap tartott parlamenti választást történetének eddigi legjobb eredményével nyerte meg a Svájci Néppárt. A menedékjog jelentős szigorítását és az Európai Uniótól való távolodást követelő, jobboldali populista SVP a kétszáz tagú Nemzeti Tanácsban 65 mandátumot szerzett.

A második helyezett Svájci Szociáldemokrata Párt, amelynek célja egy mérsékelt menekültügyi reform megvalósítása és az EU-val való szorosabb együttműködés, az eddiginél 3-mal kevesebb, 43 mandátumra tett szert. A jobboldal második legerősebb pártja, a szintén a bevándorlás korlátozásáért síkra szálló Szabadelvű Demokratikus Párt az eddiginél 5-tel több, 35 képviselői helyre számíthat a parlamentben.

Leépítenek az európai cégek

Vállalati hírek terén a legnagyobb német bank, a Deutsche Bank bejelentette, hogy két különálló egységre bontja szét befektetési banki tevékenységét, és nyolc felsővezetőjéből hármat elmozdít a széleskörű stratégiai átalakítási programjának keretében. A Danone francia élelmiszeripari csoport hétfőn közzétett gyorsjelentésében arról számolt be, hogy a vártnál nagyobb mértékben, 4,6 százalékkal növekedtek eladásai a harmadik negyedévben.

Az Air France francia légitársaság közölte, hogy a tervezett leépítés 2900 fős keretét kevesebb mint harmadára csökkentik, míg a Volkswagen német autógyártó csoport szombaton jelezte, fontolgatja, hogy csökkenti az időszakosan foglalkoztatottak számát az emissziós botrány költségeinek ellensúlyozását célzó megtakarítási terv részeként.

Bizonytalan zárás Ázsiában

Ázsiában vegyes képet mutattak a főbb tőzsdeindexek a hétfői kereskedésben. A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,37 ponttal, 0,09 százalékkal, 429,58 pontra csökkent.

Az ausztrál S&P/ASX 200 0,03 százalékos nyereségben zárt, míg a hongkongi Hang Seng 0,51 százalékos, a sanghaji tőzsde irányadó mutatója, a Shanghai Composite pedig 0,54 százalékos veszteségben állt a kereskedés utolsó óráiban. Záráshoz közeledve a tokiói Nikkei 0,83 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,21 százalékos mínuszban állt. 

Eltérő trendek a kontinensen

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,68 százalékkal emelkedett, 1435,10 ponton zárt pénteken, 4,87 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,97 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 21 852,10 ponton zárt pénteken.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Európában persze jó volt a kedv »

4IG 996 (-4,05 ) AKKO Invest 27400 (-0,72 ) ALTEO 748 (-0,53 ) ANY 1230 (-0,81 ) APPENINN 463 (-0,64 ) AutoWallis 119 (-0,83 ) BIF 289 (-0,34 ) CIGPANNONIA 355 (-1,39 ) CSEPEL 650 (-1,52 ) Duna House A 3840 (1,05 ) EHEP 17100 (-8,56 ) EMASZ 24400 (-1,61 ) ENEFI 604 (-1,95 ) ESTMEDIA 137 (20,00 ) FUTURAQUA 98 (1,87 ) GSPARK 3780 (0,27 ) KULCSSOFT 1260 (4,13 ) MASTERPLAST 714 (-0,56 ) MOL 3102 (0,52 ) MTELEKOM 436 (-0,46 ) NORDTELEKOM 41 (-1,20 ) NUTEX 27 (-5,56 ) OPUS 427 (-2,06 ) OTP 12620 (-1,64 ) OTT1 253 (1,41 ) PANNERGY 748 (0,54 ) RABA 1170 (0,43 ) RICHTER 5010 (-1,28 ) SET Group 599 (-0,99 ) TAKAREK 652 (-1,81 ) WABERERS 1150 (-0,86 ) ZWACK 16700 (0,30 )