Jól megy a Veluxnak

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Velux Magyarország Kft. 36,2 milliárd forint nettó árbevétellel zárta 2016-os pénzügyi évét, 2015-ben 34,5 milliárd forint árbevételre tett szert - közölte a tetőablakokat gyártó cég szerdán az MTI-vel.

Fejlődés

A tájékoztatás szerint a cég piaci erősödéséhez hozzájárultak a folyamatos fejlesztések és beruházások, azokra a vállalat 2010 óta 16,5 milliárd forintot fordított, tavaly a beruházások összege több mint 2 milliárd forint volt. 2017-ben a fertőszentmiklósi telephely saját finanszírozású fejlesztési projektjét kiemelt beruházásnak minősítette a magyar kormány - tették hozzá.

Az Igazságügyi Minisztérium nyilvános adatbázisa szerint a cég adózott eredménye tavaly 1,51 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 1,11 milliárd forintról. A kft. a gyártás során keletkező hulladék 100 százalékát újrahasznosítja, tavaly a fenntartható forrásokból származó fa aránya a termelésben elérte a 98 százalékot.

A vállalat a magyar gyártóbázisokon a 2007-es bázisidőszakhoz képest 32 százalékkal csökkentette a károsanyag-kibocsátást, amit 2020-ra 50 százalékban határoztak meg. A dán érdekeltségű Velux tetőablakai 1986 óta érhetőek el a magyar piacon, a magyarországi leányvállalat több mint 1000 alkalmazottal működik, Fertődön és Fertőszentmiklóson van gyártóegysége - közölték.

A Hilton is nyereséges

A vendégszám növekedésének és a szobaárak emelkedésének köszönhetően jelentősen emelkedett a Hilton Worldwide Holdings árbevétele.

A több szállodaláncot üzemeltető amerikai központú vállalat árbevétele a június 30-án végződött negyedévben elérte a 2,35 milliárd dollárt az egy évvel korábbi 1,95 milliárd dollárral szemben. A részvényeseket megillető nyereség 166 millió dollár, az egy részvényre jutó eredmény pedig 52 cent volt. A számok enyhén meghaladják az elemzői várakozásokat.

Ezt olvasta már?

Júniusban 2,9%-kal nőttek az árak »

4IG 619 (-0,16 ) AKKO Invest 460 (-0,86 ) ANY 1225 (-1,21 ) APPENINN 354 (1,00 ) AutoWallis 79 (0,38 ) CIGPANNONIA 176 (-2,22 ) CyBERG 1180 (-1,67 ) DELTA 99 (0,10 ) EHEP 2630 (0,38 ) ENEFI 324 (3,18 ) FORRAS/OE 1120 (3,70 ) FUTURAQUA 67 (-4,16 ) GSPARK 3250 (1,88 ) Gloster 2496 (4,00 ) KULCSSOFT 1520 (-3,49 ) MOL 1865 (-0,05 ) MTELEKOM 385 (0,92 ) NORDTELEKOM 30 (0,67 ) NUTEX 30 (0,50 ) OPUS 251 (-0,59 ) OTP 10810 (-1,01 ) OTT1 198 (-1,00 ) PANNERGY 612 (-1,92 ) RICHTER 6675 (-0,30 ) SET Group 73 (1,40 ) TAKAREK 478 (-2,45 ) WABERERS 874 (-3,96 ) ZWACK 16750 (0,30 )