Keresi az irányt Európa

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Vegyesen indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken kedden.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,11 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,01 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,16 százalékos pluszban nyitott.  Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,20 százalékos nyereségben indította a kereskedést.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,94 pontos csökkenéssel, 38 797,71 ponton nyitott kedden, vagyis a hétfői záró értékéhez képest 0,06 százalékkal gyengült.

A befektetők az amerikai inflációs adatokat és a brit kormány tavaszi gazdasági előrejelzését várják, emellett óvatosságra ösztönzik őket azok az aggodalmak is, hogy kereskedelmi háborúba torkollhatnak az amerikai acél- és alumíniumimportra kivetett vámok miatti viták.

Milyen napja lehet Budapestnek?

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában azt írta: emelkedésre számít, amit a Mol osztalékközlése is támogat. A BUX index tesztelheti a következő ellenállási szintet kedden, ami 39 200 pontnál húzódik.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint is kitart az optimista hangulat a régióban és Magyarországon is. A vezető részvények közül kiemelte, hogy a Mol vártnál nagyobb osztaléka lökést adhat az árfolyamnak, és az OTP is jól teljesíthet. Érdemes lesz az amerikai inflációs adatra figyelni - jelezte.

Ázsiában vegyes a kép

Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés kedden, miután New Yorkban a Dow Jones ipari átlag és az S&P 500-as mutató is mínuszban zárt előző nap. A nagy ázsiai acélgyártó vállalatok mindegyikének esett az árfolyama azokra a várakozásokra, hogy nem tudnak kibújni az amerikai vámok alól.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,66 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,42 százalékos pluszban, míg az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,36 százalékos mínuszban zárt. A vezető sanghaji index 0,54 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,31 százalékos mínuszban közelített a záráshoz.

Az eurót 1,2319 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd reggel kilenc órakor, napi szinten 0,17 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A kriptodevizák árfolyama csökken. A CoinMarketCap, a legnagyobb kriptodeviza adatbázis adatai szerint a bitcoin árfolyama 4,37 százalékkal, 9209,26 dollárra esett. A világ második legnagyobb kriptodevizája, az ether 698,37 dolláron, 4,05 százalékos mínuszban, a ripple pedig 0,7918 dolláron, 3,86 százalékos mínuszban forgott. 

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,37 százalékos mínuszban, 64,71 dolláron, a WTI pedig 0,26 százalékos veszteségben, 61,20 dolláron forgott. 

Ez történt tegnap

Hétfőn London kivételével emelkedéssel zárták a kereskedést a nagy nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,13 százalékkal, 7214,76 pontra csökkent, míg a frankfurti DAX-index 0,58 százalékkal, 12 418,39 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,04 százalékkal, 5276,71 pontra emelkedett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,25 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,24 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,28 százalékkal nőtt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 411,15 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 38 822,65 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt. A Mol 36 forinttal, 1,21 százalékkal 3014 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,50 százalékkal 11 520 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 445 forintra emelkedett, forgalma 108,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5665 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

ARC

Markus Villig, napjaink egyik leggyorsabban növekvő...

FIGYÚZZ ! ! !

Már közhely, hogy a mesterséges intelligencia miatt munkahelyek szűnnek meg.

Egy új műholdnak köszönhetően hamarosan minden eddiginél gyorsabb lesz a...

KRIPTOVALUTÁK VILÁGA

35 milliárd vont (31,51 millió dollárt) loptak el.

Történelmi jelentőségű kijelentést tett az amerikai tőkepiaci felügyelet...

ÜZLET

50 négyzetméteres lakásért: 113 havi, azaz közel 10 évi fizetésre van szükség.

Ezt olvasta már?

Felfüggesztették a Richter román leányának működését »

4IG 3580 (2,29 ) ALTEO 695 (2,21 ) ALTERA 790 (-0,63 ) APPENINN 599 (-0,99 ) BIF 1900 (-0,52 ) CIGPANNONIA 416 (-1,89 ) CSEPEL 940 (-2,89 ) EHEP 1950 (-6,25 ) ELMU 27000 (-0,74 ) EMASZ 25000 (-1,57 ) ENEFI 198 (3,12 ) ESTMEDIA 127 (4,96 ) FUTURAQUA 56 (2,55 ) GSPARK 3420 (0,59 ) KONZUM 3160 (-0,94 ) MASTERPLAST 635 (0,79 ) MTELEKOM 407 (-1,81 ) NORDTELEKOM 43 (-1,38 ) NUTEX 41 (2,50 ) OPUS 697 (-0,85 ) ORMESTER 1800 (2,86 ) OTP 9955 (1,07 ) OTT1 282 (-1,40 ) PANNERGY 680 (-0,87 ) RABA 1370 (0,37 ) RICHTER 5075 (-2,68 ) SET Group 250 (-1,19 ) WABERERS 3440 (0,58 ) ZWACK 17600 (0,57 )