Kevesebbet kell fizetni a parkolásért

| forrás:
TF - információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Tovább csökkentette egyes parkolóinak díjszabását a Budapest Airport – igazodva az utasok és a repülőtérre látogatók igényeihez. A nyári bevezetést követően pedig az online foglalási rendszert is sikerült rugalmasabbá tenni.

„Továbbra is figyeljük a folyamatosan változó igényeket, és azokhoz igazítjuk a szolgáltatásokat és az árainkat is.” – jelentette ki Manel Moreno, a Budapest Airport közúti előtér szolgáltatások vezetője.

Hozzátette: „Az online foglalást úgy fejlesztettük tovább, hogy nemcsak hagyományos számítógépről, hanem tabletről vagy okostelefonról is elérhető legyen, a 12 órára leszállított időhatár pedig még kényelmesebbé teszi utasaink számára a szolgáltatást.””

Mostantól akár mindössze napi 863 forintba kerülhet a parkolás a Budapest Airport által üzemeltetett repülőtéri Holiday Parkolóban, feltéve, hogy az utas igénybe veszi az online foglalást és 8 napra, vagyis egy átlagos nyaralás idejére hagyja autóját a repülőtéren. Egyebek mellett ezt az újítást vezette be a Budapest Airport – reagálva az utasok visszajelzéseire. A másik fontos változás, hogy a korábbi 24 óráról 12 órára sikerült csökkenteni azt az időt, amennyivel az utazás előtt le kell foglalni az interneten keresztül a parkolást. Így az utasok kényelmesebben tudnak foglalni, a Budapest Airport parkoló menedzserei pedig jobban tudnak gazdálkodni a meglévő kapacitásokkal.

A Budapest Airport az idén nyáron vezette az online foglalást a parkolókban és az új rendszer meglepően rövid idő alatt nagyon népszerűvé vált az utasok körében. Az online parkoláshoz társuló kedvezmények, amelyekkel egyes parkolókban akár 30-50 %-os megtakarítást lehetett elérni, kedvező visszhangra találtak. Az utasok visszajelzései alapján most a Budapest Airport 24-ről 12 órára csökkentette a foglalás minimális időhatárát.

Tovább csökkentette egyes parkolóinak díjszabását a Budapest Airport.

A Budapest Airport árban és a nyújtott szolgáltatásokban egymástól jól elkülöníthető, négyféle parkolási terméket kínál az utazási szokásokhoz és az utasok pénztárcájához igazítva. A Prémium Parkoló a legdrágább, ez a terminálok előtti járdánál nyújt extra kényelmet a rövid távú 30-60 perces parkoláshoz. A Terminál Parkoló tipikusan az érkező és induló utasok és kísérőik rövid távú parkolására lett kialakítva. A Business Parkoló az üzleti utazóknak nyújt általában 2-3-4 napos időszakra szolgáltatást, míg a Holiday és a Holiday Plus parkoló az egyhetes nyaralásra indulók számára lett elkülönítve. Ez utóbbi árait úgy alakították ki, hogy kedvezőbb legyen egy hetes időszakra, mint egy taxis oda-visszaút a városba.

Ezt olvasta már?

Karbonsemleges a Budapest Airport »

4IG 603 (2,20 ) AKKO Invest 505 (3,91 ) ALTEO 862 (0,94 ) APPENINN 363 (-1,89 ) AutoWallis 107 (-1,83 ) BIF 315 (0,32 ) CIGPANNONIA 186 (0,43 ) CSEPEL 488 (8,44 ) CyBERG 1550 (3,33 ) DM-KER 4500 (5,88 ) Duna House A 3790 (-0,26 ) EHEP 8000 (-1,23 ) ELMU 34000 (-0,58 ) EMASZ 31000 (-0,64 ) ENEFI 378 (-7,58 ) ESTMEDIA 125 (-2,35 ) GSPARK 5240 (-0,38 ) MASTERPLAST 762 (0,79 ) MOL 2640 (1,46 ) MTELEKOM 446 (-1,55 ) NORDTELEKOM 48 (-0,10 ) NUTEX 39 (0,26 ) OPUS 288 (-1,97 ) OTT1 208 (-1,19 ) PANNERGY 752 (0,80 ) RABA 1155 (3,12 ) RICHTER 7060 (1,00 ) SET Group 101 (-0,20 ) TAKAREK 504 (0,80 ) WABERERS 1090 (0,46 )