Kínai és magyar indexkövető termékek jöhetnek

| olvasási idő: kb. 1 perc

Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde és a Sencseni Értéktőzsde (SZSE), amelynek fő célja a tőzsdék piacainak támogatása és annak elősegítése, hogy a helyi befektetők minél jobban megismerjék a másik fél platformjait.

A megállapodás újabb mérföldkövet jelent a magyar és a kínai tőkepiaci kapcsolatok kiépítésében, amely 2017-ben, a BÉT és a Bank of China által kötött megállapodással vette kezdetét, majd 2018-ban, a Sanghaji Értéktőzsdével közös fejlesztésekkel folytatódott.

A BÉT és az SZSE által aláírt megállapodás keretében a két tőzsde közösen kínai és magyar indexkövető termékek kialakításán kezd el dolgozni, amelyeket bevezetnek a tőzsdéikre.
A dokumentum magában foglalja azt is, hogy a BÉT csatlakozik a magyar és kínai vállalatok, tőkepiaci szereplők és befektetők kapcsolatépítésének teret biztosító V-Next platformhoz.
A közös kutatások és tanulmányok készítése, a tőzsdei kereskedési adatok megosztása és a piacok összekapcsolási lehetőségeinek vizsgálata szintén az együttműködés részét képezik.

A Sencseni Értéktőzsde a Sanghaji Értéktőzsde mellett egyike Kína két meghatározó tőzsdéjének. Piaci kapitalizációját tekintve a 8. legjelentősebb tőzsde a világon, amely kulcsszerepet töltött be abban, hogy az elmúlt években Ázsia, azon belül is Kína az új részvénykibocsátások domináns szereplőjévé váljon. A Sencseni Értéktőzsde mind az IPO-k számát, mind a méretét tekintve az élvonalban helyezkedik el: 2018-ban 46 új részvénykibocsátásnak adott otthont, összesen 7,6 milliárd dollár értékben, 2017-ben pedig 226, összesen 13,7 milliárd dollár értékű IPO-val világelső volt.

A Kína és Magyarország közötti tőkepiaci együttműködés 2017 elején, a BÉT és a Bank of China közötti együttműködési megállapodással indult. A Budapesti Értéktőzsde 2018 májusában kötött stratégiai megállapodást a Sanghaji Értéktőzsdével, amelynek legfőbb célja a befektetési termékek közös fejlesztése, illetve a tőkepiaccal, a tőzsdei működéssel és a szabályozással kapcsolatos információcsere. Júniusban a kínai-magyar tőkepiaci együttműködés jegyében rendezték meg az első Hungary Investor Day-t Sanghajban, amelynek célja a kínai-magyar gazdasági együttműködés szorosabbra fűzése volt.

 „A Budapesti Értéktőzsde és a kínai gazdasági szereplők között megkötött eddigi megállapodásokhoz szorosan fűződik a Sencseni Értéktőzsdével közös együttműködésünk, amely egy újabb jelentős lépést jelent a kínai-magyar tőkepiaci kapcsolatok további mélyítésében. Hisszük, hogy a közös munkának köszönhetően még több kínai befektetőt szólíthatunk meg, illetve, hogy tovább növekedhet a magyar vállalatok ismertsége ezeken a tőkepiacokon” – mondta el Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Most megint belehúzott a mutató »