Kivárásra játszanak a részvényesek

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Vegyesen indult a kereskedés pénteken Nyugat-Európában, a csütörtöki záróértékhez képest azonban nem volt túl nagy az elmozdulás. A BUX 0,30 százalékkal erősödött.

A londoni FTSE-100 index 0,29 százalék emelkedést, a frankfurti DAX-30 0,26 százalék növekedést, a párizsi CAC-40 index viszont 0,13 százalék csökkenést jelzett a kereskedés első perceiben a csütörtöki záróértékéhez képest.

Az elemzők szerint a befektetők kivárásra rendezkednek be az áprilisi amerikai foglalkoztatásai adat kora délutáni ismertetése előtt.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

A pénteki európai tőzsdenyitáskor az euró 1,1962 dolláron állt a csütörtök esti 1,1987 dollár után. Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 10 cent (0,14 százalék) csökkenéssel 73,52 dolláron állt.

Mi a helyzet Budapesten?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,83 pontos emelkedéssel, 37 774,82 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest tehát 0,30 százalékkal erősödött.

A Mol teljesítményével összefüggésben azonbsn csökkenésre számítanak az elemzők a pénteki a kereskedésben a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

A Mol-papírok árfolyama csökkenhet pénteken, ami lefelé húzhatja az egész piacot, véli Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője.

Az elemző szerint a negatív piaci reakciókat az okozhatja, hogy az olajipari társaság adózott eredménye elmaradt a várakozásoktól, továbbá péntektől osztalékszelvény nélkül kereskednek a részvényekkel.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kommentárjában megjegyezte: izgalmas kereskedésre lehet számítani a hét utolsó napján.

Az elemző úgy látja, hogy a Mol negyedéves jelentésében szereplő vegyes eredmények érdemi árfolyamreakciókat nem válthatnak ki.

Amennyiben az OTP árfolyama délelőtt nem tud visszakapaszkodni a 11 ezer forintos szint fölé, további csökkenés jöhet a következő időszakban - jegyezte meg Varga Zoltán.

Vegyes indexek Ázsiában

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a még nyitva tartó börzék pedig  mind mínuszban álltak.

Pénteken zárva volt a tokiói tőzsde nemzeti ünnep miatt, a tajpeji börze 0,14 százalékos emelkedéssel, az ausztrál viszont 0,54 százalékos gyengüléssel fejezte be a napot.

A reggel nyolc órakor még nyitva tartó hongkongi börze fő mutatója 0,77 százalékos, a sanghaji 0,10 százalékos, a szöuli pedig 0,84 százalékos csökkenést jelzett.

Mínuszokkal zárult a csütörtök

Fél százalék körüli mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtökön. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,54 százalék, a frankfurti DAX mutató 0,88 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,50 százalék gyengüléssel fejezte be a napot.

A páneurópai indexek közül a FTSEurofirst 300 index 0,73 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 0,79 százalékkal csökkent.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,85 pontos, 0,81 százalékos csökkenéssel, 37 660,99 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 17,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 

Imrei János, az OTP Bank Treasury senior értékesítője az M1 aktuális csatornán elmondta, egész Európában negatív volt a hangulat, a nyugat-európai tőzsdéken jellemzően 0,5-1 százalék közötti mértékben csökkentek az indexek. A BÉT-en is negatív hangulatban folyt a kereskedés, az OTP több mint 3 százalékkal esett, amivel a záróárfolyama 11 ezer forint alá került. 

A Mol 36 forinttal, 1,23 százalékkal 2958 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 370 forinttal, 3,28 százalékkal 10 900 forintra csökkent, forgalmuk 12,3 milliárd forintot tett ki. 

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,33 százalékkal 453,50 forintra nőtt, forgalma 262,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,75 százalékkal 5385 forintra emelkedett, forgalma 2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4210,17 ponton zárt csütörtökön, ez 55,80 pontos, 1,31 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Csalódtak a befektetők Amerikában

Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 5,85 ponttal, 0,02 százalékkal, 23 930,83 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutatója 5,93 ponttal, 0,22 százalékkal csökkent, 2629,74 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 12,75 ponttal, 0,18 százalékkal esett, és 7088,15 ponton zárt.

A befektetőket aggasztja az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások bizonytalan kimenetele, az alapkamat emelésének a lehetősége és az, hogy napközben több cég csalódást okozó negyedéves eredményekről számolt be.

Megfigyelők nem fűznek nagy reményt a csütörtökön kezdődött kétnapos amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások kimeneteléhez. 

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán jelezte, hogy lesznek további kamatemelések, de nem olyan gyors ütemben, ahogy ezt eddig tervezte, miközben az infláció kezd közeledni a tervezett 2 százalékhoz. 

Gyenge negyedéves eredményeket közölt az AIG, aminek a hatására a biztosító árfolyama 9,3 százalékos mínuszban állt kora este. A Tesla történetének legnagyobb negyedéves veszteségével zárt, és bár a cég vezetője ígéretet tett arra, hogy vállalata nyereségessé válik a második félévben, a cég részvényára 8,5 százalékos mínuszban állt.

A Caterpillar csaknem 4 százalékos mínuszba került, mert a világ vezető erőgépgyártójának a részvényét “vásárlásról" "tartásra" rontotta a BofA Merrill Lynch.