Komoly lépést tett a magyar börzén az autóipar

| forrás:
BÉT
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

A cégbírósági és egyéb hivatalos eljárások alapján február 1-től lehet új cégnéven, azaz AutoWallisként kereskedni a korábbi nevén Altera részvényeivel.

A változással együtt a részvények névértéke is megváltozik (split), az eddigi 100 forint 12,5-re módosul.Ezzel a lépéssel együtt a tőzsdére bevezetett részvények darabszáma a nyolcszorosára emelkedik. Ezt követően a Budapesti Értéktőzsde autós cégének korábban elhatározott, 15,8 milliárd forint összegű apporttal történt tőkeemelésből származó új részvényeket vezetik be, amelyekkel február 7-én lehet majd először kereskedni.

A névváltásra, splitre és az új részvények bevezetésére azt követően kerül sor, hogy az AutoWallis tulajdonába került a Wallis Csoport négy gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó és autós szolgáltatásokat nyújtó vállalata. Utolsó fázisához érkezik a korábbi nevén Altera Nyrt .átalakulása, miután a társaság december 17-én elhatározott névváltása és részvény felaprózása a cégbírósági és egyéb hivatalos eljárásokat követően megtörténik a Budapesti Értéktőzsdén is. A tőzsde autós cégénekrészvényei így február elsőnapjától AutoWallis Nyrt. néven lesznek elérhetőek a befektetők számára, egyúttal a részvények tőzsdei kereskedésben használtticker kódja AUTOWALLIS-ra módosul.

Fontos változás az is, hogy ugyanezen a napon már az új, 12,5 forintos névértékű részvényekkel lehet majd a tőzsdén kereskedni. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 100 forint névértékű papírok helyett a tulajdonosok minden egyes részvényükért nyolc új névértékű részvényt kapnak. A részvények névértékének és darabszámának módosítása a társaság alaptőkéjének összegét és a részvényekhez kapcsolódó egyéb jogokat nem érinti, az össznévérték változatlan marad.

Következő lépésként, február 7-től lehet majd kereskedni az AutoWallis tavaly elhatározott, 15,8 milliárd forint összegű tőkeemelésből származó új részvényeivel, amelyeket azzal összefüggésben bocsátottki a társaság, hogy a Wallis Csoport az AutoWallis-ba apportálta négytagú gépjármű-kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet ellátó cégcsoportját.

Székely Gábor, az AutoWallis Nyrt. befektetési igazgatója elmondta, hogy a fenti lépések eredményeként a BÉT hetedik legnagyobb árbevételű vállalatának tőzsdei átalakulása a végéhez ér. A tőzsdei paletta egy új nagyvállalattal gazdagodik, és a magyar gazdaság egyik húzóágazata, az autóipar is megjelenik a parketten, miután a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság tulajdonába került a Wallis négytagú gép járműkereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet ellátó cégcsoportja. A Csoporttagjai a Wallisautomotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna és a Wallis Autókölcsönző, amelyek együttes, nem konszolidált magyar számviteli törvény szerinti árbevétele 2017-ben meghaladta a 66 milliárd forintot.

A tagvállalatok Magyarországon és a közép-, valamint délkelet-európai régióban gépjármű-és alkatrész kis-és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid-és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel foglalkoznak. A Csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong és a Sixt rent-a-car. A névváltással és a részvények névértékének változásával kapcsolatos folyamat technikai lebonyolítása a KELER és a BÉT által közösen elfogadott menetrend alapján történik, az átalakítás folyamata automatikus, a részvényeseknek ezzel összefüggésben nincsen tennivalója.

Ezt olvasta már?

Autowallis - együttműködési megállapodás »