Macronnak szurkolnak a piacok is

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

A vasárnapi választás előtti utolsó elnökjelölti vitában a jelöltek, Marine Le Pen és Emmanuel Macron újra bemutathatták programjaikat, és a piac le is reagálta a vita kimenetelét. Alapvetően úgy vélik a befektetők, hogy Macron az esélyes, és ez megerősödött a szerdai tévévitában - áll Christopher Dembik, a Saxo Bank makrogazdasági elemzőjének véleményében.

A fennálló rendszer kritikája

Ez a téma volt a Front National vezetőjének, Le Pennek az erőssége. Emmanuel Macron is a fennálló rendszert kritizáló jelöltként indult, de Le Pen emlékeztette arra, hogy 2012 óta aktívan részt vett a jelenlegi elnök, François Hollande gazdasági intézkedéseinek kidolgozásában és végrehajtásában.

Le Pen a vita során folyamatosan olyan kifejezéseket használt (például miniszter úrnak szólította ellenfelét, illetve az „ön kormánya” kitételt használta), mellyel utalt Macronnak a Hollande kormányhoz kötődő kapcsolatára – ezt a kapcsolatot próbálta a hallgatóságba is belesulykolni.

Gazdasági programok

Világszerte két alapvető nézet ütközik, az egyik oldalon a protekcionisták, míg a másikon a szabályozott globalizáció (keynesi gazdaságtan) hívei állnak. A gazdasági kérdések általában Le Pen gyenge pontjának számítanak, azonban a vitában sikerült önmagát a családi értékeket megóvó, a nyugdíjasokat segítő és a globalizáció áldozatait felkaroló jelöltként beállítani – mindezt úgy, hogy konkrét megoldási javaslatot nem adott a problémák megoldására.

Le Pennek ugyanakkor sikerült Macront kapzsi bankárként feltüntetni azzal a beszólással, hogy „abban a társadalomban, melyért ön kampányol, minden eladó”. Le Pen ilyen irányú kiállása nagyon sok választó számára válhat szimpatikussá. Macron racionális érvei nem fogják meggyőzni az átlag választópolgárokat – legalábbis nem ebben a választási ciklusban.

Biztonságpolitikai és migrációs kérdések

Ez a témakör lett volna az, ahol Le Pennek tündökölnie kellett volna, de a teljesítménye egyáltalán nem volt meggyőző. Meglepő módon Macron a vártnál jóval erősebben teljesített ezen a területen.

Az Európai Unió és a francia kilépés kérdése

Meglehetősen egyszerű Le Pen ellentmondásos francia kilépési terveit halomra dönteni – a kilépés leértékelődést, magasabb importált inflációs szinteket és alacsonyabb vásárlóerőt eredményezne, különösen a társadalom szegényebb rétegei számára. A vitának ebben a szakaszában Le Pen egyáltalán nem tűnt magabiztosnak, és nem tudta rendesen kifejteni a közelmúltban előterjesztett kétdevizás rendszerének részleteit. Ez a kérdés elfordíthatja Le Pentől a 60 év feletti szavazókat, mivel az idősebb polgárok általában rettegnek az euró övezetből történő kilépés lehetőségétől.

Összességében a Macron került ki jobban a vitából, és enek megfelelően a piac egyáltalán nem aggódik a választások kimenetele miatt. A francia államkötvényeknek a német államkötvényekhez viszonyított szpredje jelentősen csökkent az első forduló előtti 70 bázispontról, a CAC 40 volatilitási index értéke pedig 19 százalékra csökkent az első fordulót megelőző 27 százalékos szintjéről - áll az elemzésben.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Kevésbbé reményteli a német gazdaság jövője »