Megállapodást kötött a kormány és a Tata

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Tata Consultancy Services Magyarországi Fióktelepe (TCS), a megállapodást Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár és Dinesh P. Thampi elnökhelyettes, a Tata budapesti szolgáltatóközpontjának igazgatója írta alá hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter szerint ez a megállapodás bizonyítja, hogy Magyarország 21. századi mércével mérve is versenyképes ország. A versenyképesség fenntartásához folyamatos megújulásra, innovációra van szükség, ehhez pedig a TCS-sel kötött megállapodás is hozzájárul - tette hozzá.

Dinesh P. Thampi az aláírás előtt elmondta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy növekedési terveiket itt Magyarországon tudják megvalósítani, és 200-300 munkavállalóval szeretnék bővíteni jelenlegi, 900 fős itteni létszámukat. Az igazgató ismertette, hogy a Tata Consultancy Services-t 45 éve alapították Indiában informatikai szolgáltatások és tanácsadás nyújtására. Mára 55 országban 230 ezer embernek ad munkát a TCS, és több mint 1000 cég veszi igénybe szolgáltatásait - fűzte hozzá.

A cég Magyarországon 12 éve nyújt szolgáltatást Globális Szolgáltatóközpontján keresztül. Jelenleg több mint 900 munkavállalót foglalkoztat; az itt dolgozók többsége több nyelvet beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező mérnök, közgazdász vagy informatikus - ismertette a szolgáltatóközpont igazgatója. Dinesh P. Thampi elmondta: a Tata globális egyetemi kapcsolatok programját Magyarországra is kiterjesztik, és oktatási ösztöndíj lehetőségeiket a magyar felsőoktatásban tanuló hallgatók számára is elérhetővé teszik, mivel a kilábalás kulcsa a jól képzett munkaerő.

A stratégiai együttműködési szerződés az igazgató szerint azt jelképezi, hogy a Tatának és a magyar kormánynak vannak közös céljai, és ezek elérése érdekében közös lépéseket tesznek. Dinesh P. Thampi hangsúlyozta, hogy a megállapodás nem "taktikai megálló" a Tata Consultancy Services számára, hanem hosszú távú stratégiai céljainak fontos mérföldköve.

Szijjártó Péter az aláírás előtt kiemelte: bár Magyarország nem tagja az eurózónának, a törékeny nemzetközi gazdasági helyzet Magyarországra is hatással van, mivel az export jelentős hányada az Európai Unióba irányul. Ahhoz, hogy a válság után Magyarország a lehető legjobb pozícióból startolhasson, meg kellett érteni, hogy a világban zajlik egy speciális, szövetségkötési verseny. Magyarországon ezért indította a keleti nyitást, amelynek keretében szövetségkötésre törekszik a jó gazdasági teljesítményt nyújtó, egyre erősödő országokkal és az innen érkező vállalatokkal. A TCS-sel való megállapodás a keleti nyitás egyik biztos jele - emelte ki Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta, hogy ha Magyarország nem lenne 21. századi mércével mérve is versenyképes ország, akkor a világ 10 vezető IT tanácsadó cégének egyikeként a Tata nem magyar informatikai szakemberekkel, szoftverfejlesztő mérnökökkel dolgozna, és nem alkalmazna itt 900 embert, és tervezne létrehozni újabb, magas hozzáadott értékű munkahelyeket.

Szijjártó Péter kifejtette: megtiszteltetés, hogy a Tata globális szolgáltatóközpontja Magyarországon van, mert ezáltal a hazai tudást, a magyar szakemberek felkészültségét és szakértelmét közvetlenül csatornázza be a világgazdaság folyamataiba.

A Tata magyarországi tevékenysége a tudásalapú szolgáltatásexportot jelenti, ezzel pedig egy olyan iparág honosodott meg Magyarországon, amely a magyar gazdaság szempontjából az egyik legértékesebb, hiszen a legmagasabb hozzáadott értéket tudja megjeleníteni - mondta az államtitkár.

A Tata komoly keresletet jelenít meg a magyar munkaerő-piacon a magasan képzett munkaerő iránt, ennek a kihívásnak pedig szeretne megfelelni a kormány. A kabinet ezért döntött úgy, hogy átszervezi és megújítja azokat a nagy rendszereket, amelyek egy országot a legalapvetőbben határoznak meg.

Szijjártó Péter példaként említette a felsőoktatás átalakítását, amelynek keretében nagyobb hangsúly került a mérnök-, informatikus és természettudományos képzésekre, hogy az ilyen, magasan kvalifikált munkaerőt kereső cégek is hosszú távra tudjanak tervezni Magyarországon.

A magyar kormány eddig a Coca-Colával, a Richter Gedeon Nyrt.-vel, az Alcoa-Köfém Kft.-vel, a Daimler AG-vel, a Magyar Suzuki Zrt.-vel, a Hankook Tire Kft.-vel, a Microsoft Magyarország Kft.-vel, a GE Hungary Kft.-vel, a Stadler Trains Magyarország Vasúti Szolgáltató Kft.-vel, a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.-vel és az IBM Magyarország Kft.-vel kötött stratégiai együttműködési megállapodást.

Ezt olvasta már?

Tetemes összeget fordítanak az osztrákok a tömegközlekedésre »

4IG 655 (-0,30 ) AKKO Invest 440 (0,11 ) APPENINN 372 (3,77 ) AutoWallis 73 (0,27 ) BIF 306 (-0,65 ) CIGPANNONIA 164 (1,23 ) CyBERG 1050 (-1,87 ) DELTA 98 (-1,22 ) EHEP 3460 (-1,42 ) ENEFI 342 (-5,00 ) FORRAS/OE 1020 (-3,77 ) FUTURAQUA 76 (-2,05 ) KULCSSOFT 1635 (-3,82 ) MASTERPLAST 594 (-1,00 ) MOL 2014 (0,70 ) MTELEKOM 388 (1,04 ) NORDTELEKOM 32 (2,89 ) NUTEX 31 (-2,82 ) OPUS 265 (0,38 ) ORMESTER 11900 (-5,56 ) OTP 9735 (0,15 ) OTT1 208 (-0,95 ) PANNERGY 652 (0,62 ) RABA 920 (-3,16 ) RICHTER 6820 (0,89 ) SET Group 68 (0,15 ) TAKAREK 496 (0,61 ) WABERERS 732 (-4,69 ) ZWACK 16850 (-0,30 )