Megsokszorozta közfoglalkoztatottainak számát a Vértesi Erdő Zrt.

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Vértes és Gerecse-hegység erdeit kezelő Vértesi Erdő Zrt. két év alatt nyolcszorosára növelte közfoglalkoztatottainak számát, 2013-ban 380 ember foglalkoztatását tervezik és a közfoglalkoztatottak a társaság állandó munkavállalói körének is utánpótlást jelentenek - mondta el a Vértesi Erdő vezérigazgatója.

Kocsis Mihály közölte, hogy a terület legnagyobb részén természetszerű erdőgazdálkodást folytatnak, melyhez évente 250-300 hektár erdőt újítanak fel, és másfél-két millió csemetét ültetnek el, illetve évente 3 ezer hektár felújított erdőt ápolnak. Az élőmunka-igényes műveletekhez nagy segítséget nyújtanak a közfoglalkoztatottak.

A társaság tavaly és az idén egyaránt 380 ember foglalkoztatását tervezi, ehhez 2012-ben 426 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott. A közfoglalkoztatottak a Vértesi Erdő Zrt. összes erdőkerületében dolgoztak, Komárom-Esztergom és Fejér megyékben. Az idei munkák már megkezdődtek és a társaság kérvényezni fogja a hét hónapra szóló munkaviszony további két hónappal való meghosszabbítását.

A vezérigazgató elmondta, hogy a munkások egy részét motorfűrész kezelő és erdőművelő képzésben részesítették, de dolgoznak a programban pályakezdő erdő- és kertészmérnökök, informatikusok, közgazdászok és könyvelők.

Kocsis Mihály elmondta, hogy a közfoglalkoztatottakra határozott idejű szerződéssel rendelkező munkavállalóként tekintenek és a bevált embereket átveszik a társaság törzsállományába. 2011-től 32 fővel nőtt a Vértesi Erdő Zrt. munkavállalóinak száma, ennek túlnyomó többsége még középvezetői körben is a korábbi közfoglalkoztatottak közül került ki.

A Vértesi Erdő Zrt. a Vértes hegység, a Gerecse, a Császári-dombság és a Bakonyalja tájegységeken belül közel 45 000 hektár állami tulajdonú erdőterület kezelője, mintegy 30 000 hektár nagyságú, saját kezelésű vadászterületén lehetőséget kínál mind az öt hazai nagyvadfaj vadászatára.

A társaság évente 100 ezer tonna biomasszát termel és ugyanekkora mennyiséget forgalmaz a megújuló energiával működő erőműveknek. Évente a kivágható famennyiség 70-80 százalékát termelik ki, ezáltal az élőfa mennyisége gyarapszik.

A Vértesi Erdő Zrt. Pusztavámon egy fafeldolgozó üzemet működtet, ahol az elmúlt években jelentős fejlesztéseket hajtott végre, hogy 40 munkavállalóval a kitermelt fát feldolgozott formában értékesíthessék, illetve az országban egyedüliként foglalkoznak hagyományos módon, boksában égetett faszén termeléssel, melyből évente több száz tonnát értékesítenek.