Megszavazta az osztalékot az Appeninn közgyűlése (frissített)

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Appeninn Nyrt. éves rendes közgyűlésén a részvényesek 2,6 millió euró adózott eredménnyel elfogadták az ingatlanbefektetéseket kezelő vállalat éves beszámolóját, így a részvényenként 7 forintos osztalékot is - tájékoztatott a cég közleményben.

Az Appeninn Nyrt. közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság 2016. évi beszámolóját, mely szerint a vállalat tavaly 4,6 millió euró (IFRS szerinti) bruttó bevétel mellett több mint duplájára (+120 százalék) növelte adózott nyereségét, amely így 2,6 millió euró volt.

Ennek köszönhetően – az Appeninn IT-jének egy évvel ezelőtt megfogalmazott osztalékfizetési szándékának megfelelően – a részvényesek a társaság működése során először osztalék fizetéséről döntöttek, melynek mértéke részvényenként 7 forint (ez a részvények csütörtöki záróára alapján 3,2 százalékos osztalékhozamnak felel meg).

Az osztalékfizetés rendjét, részleteit a társaság 10 napon belül teszi közzé.

Az Appeninn hogy hosszú távon fenntartható és kiszámítható osztalékfizetést tervez, melyre a menedzsment a vállalat idén eddig elért eredménye és kilátásai alapján is lehetőséget lát.

A társaság célja továbbá, hogy folytassa az ingatlanportfólió tavalyi évben elkezdett bővítését, melyet részben új részvények kibocsátásával kíván finanszírozni. A részvényesek ehhez kapcsolódóan felhatalmazást adtak a társaságnak tőkeemelésre, mely öt év alatt maximum 5 millió euró összegű lehet.

Az Appeninn csoport gazdálkodási adatai (IFRS)

Update: Május 8-án közzétette a cég az osztalékfizetés rendjére vonatkozó tudnivalókat, amely az alábbi linken elérhető.

Ezt olvasta már?

41335 ponttal kitörést mutat a BÉT indexe »

4IG 4340 (14,81 ) ALTEO 710 (2,16 ) ANY 1340 (-1,11 ) APPENINN 472 (0,43 ) AutoWallis 169 (-4,52 ) BIF 2580 (1,57 ) CIGPANNONIA 432 (-0,12 ) Duna House A 4100 (-0,97 ) ELMU 28200 (0,71 ) EMASZ 26000 (2,36 ) ENEFI 314 (19,85 ) ESTMEDIA 86 (-4,85 ) FUTURAQUA 47 (17,50 ) GSPARK 3600 (-1,37 ) KONZUM 206 (-3,07 ) KPACK 18100 (4,02 ) KULCSSOFT 1250 (-8,09 ) MASTERPLAST 695 (-0,71 ) MOL 3344 (0,48 ) MTELEKOM 470 (0,75 ) NORDTELEKOM 43 (16,85 ) NUTEX 31 (5,08 ) OPUS 403 (-2,89 ) OTP 12830 (3,97 ) OTT1 188 (-2,59 ) PANNERGY 738 (1,10 ) RABA 1170 (1,30 ) RICHTER 5370 (0,56 ) SET Group 468 (20,00 ) TAKAREK 643 (-3,31 ) WABERERS 1625 (-1,52 )