Mennyire fáradt az amerikai fogyasztó?

| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Kár lenne azon fennakadni, hogy a Netflixet milyen csúnyán beadták a gyorsjelentést követően. Még csak most dübörög fel a szezon...

A tengerentúlon javában tart a gyorsjelentési szezon. Bár sokat még nem tudunk, valami már dereng. Azon túl is, hogy a cégek sorra megugorják a fűre tett léceket. A napi izgalmat a tavalyi kedvenc Netflix borús kilátásai szolgáltatták.

Tavalyi kedvenc vesszőfutása

Mélyrepülésbe váltott át a Netflix árfolyama, miután a vállalat közzétette második negyedéves gyorsjelentését – mondta Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Hozzátéve: a zárás utáni kereskedési szakaszban az árfolyam 13,1 százalékot esett. Bár az árbevétel egybevágott a 2,11 milliárd dolláros konszenzussal, s a 9 centes tisztított EPS is meghaladta az elemzői várakozásokat, ám a következő negyedévben már 5 centes EPS-sel számol a Netflix, míg a piac előzetesen 7 centet várt.

Ennél is nagyobb gond – folytatta -, hogy a Netflix esetében kiemelten figyelt ügyfélállomány minden várakozást alulmúlt. A második negyedévben a teljes ügyfélkör 1,7 millió fővel bővült, amely jóval elmaradt a cég saját, 2,5 milliós várakozásától és a kicsit pesszimistább 2,23 millió fős piaci konszenzustól is. Ráadásul, az amerikai ügyfeleken fajlagosan nagyobb bevételt tud elérni a Netflix, emiatt különösen fájdalmas, hogy mindössze 160 ezer fővel bővült az állomány, amely a valaha jelentett leggyengébb negyedéves érték 2012 óta. A társaság szerint sok ügyfél mondta le előfizetését, miután a cég még áprilisban 7,99 dollárról 9,99 dollárra emelte a szolgáltatás havidíját.

Tovább felhőzi a kilátásokat, hogy a Netflix jelezte, az idei évre várt kínai terjeszkedés nagy valószínűséggel késik, mivel a kínai szabályozói környezet jelenleg nem támogatja a társaság belépését. Emlékezhetünk, hogy korábban az Apple iMovie szolgáltatását is betiltotta a pekingi hatóság.

Kettős mérce

Az eddigi gyorsjelentések alapján azt látjuk, hogy a bankszektor viszonylag jól teljesített – mondta Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője. Rámutatva, hogy egyfelől, az árbevétel és az eredmény is csökkent éves szinten, de a csökkenés mértéke kisebb a vártnál.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy amíg márciusban az S&P 500 cégeire vetítve 2,5 százalékos eredménycsökkenést vártak, a szezon kezdetére a várakozás mínusz 5 százalékra mérséklődött, és azért ezt jó eséllyel megugorják a vállalatok.

Mint mondta, a technológiai cégektől nem sok jót várt a piac, de az eddigi jelentések kedvező színben tüntették fel a szektort. Ám észre kell venni, hogy mind a technológiai cégek esetében, mind az energia szektorban, még csak ezután jelentenek a nagy vállalatok.

Az is kérdéses, hogy az amerikai fogyasztó „elfáradása” mennyire tükröződik majd a fogyasztási szektor vállalati számaiban.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Lassult az USA gazdasága az év végére »