Mikor pukkan ki a buborék az amerikai piacon?

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Rekordszámú befektető tartja túlértékeltnek a részvényeket. Háromnegyedük gondolja úgy, hogy az internethez kötődő vállalatok drágák, már buborék alakult ki - ez derült ki a Bank of America-Merrill Lynch (BAML) bankcsoport felmérésének kedden ismertetett eredményeiből.

Elindult a lavina

A június 2. és 8. között elvégzett felmérésben 210 vagyonkezelőt kérdeztek meg, amelyek együttesen 596 milliárd dollár fölött rendelkeznek. Éppen a rákövetkező napon, pénteken kezdődött el az amerikai technológiai részvények - élükön a legnagyobb vállalatok, az Apple, a Facebook, a Microsoft és az Alphabet - lejtmenete.

A Nasdaq a második legnagyobb elektronikus részvénykereskedelmi rendszer az Egyesült Államokban, irányadó indexe pénteken 1,8 százalékkal, hétfőn pedig 0,5 százalékkal csökkent.

A lavinát az indította el, hogy az Apple bejelentette, a rivális telefongyártókhoz képest lassabb lesz új modelljein az adatletöltés. Ráadásul a Goldman Sachs New York-i székhelyű vezető globális befektetési bank egy pénteki elemzésében jelezte, hogy a részvényárfolyamok csökkenését és a kötvényhozamok emelkedését várja.

Túlértékelt piacok

A BAML felmérésében megkérdezettek 44 százaléka tartja túlértékeltek a részvényeket, szemben a májusban mért 37 százalékkal. A júniusihoz hasonló magas értéket utoljára 1999-ben, a dotcom-buborék felfúvódásának közepén mértek.

A vagyonkezelők 57 százaléka szerint az internetes cégek drágák, 18 százalék szerint buborék alakult ki. A válaszadók 84 százaléka ítélte meg úgy, hogy a részvénypiacok közül az Egyesült Államoké a legtúlértékeltebb - ez eddig a legmagasabb arány.

A tőzsdén jegyzett legnagyobb amerikai részvénytársaságok Standard & Poor's 500-as mutatója 14 százalékkal emelkedett azóta, hogy Donald Trumpot beiktatták elnökké januárban.

Az európai és a feltörekvő részvénypiacokat a megkérdezett vagyonkezelők 18, illetve 48 százaléka tartja alulértékeltnek. Ugyanakkor az euróövezeti részvényekben való kitettségük közel kétéves csúcsra emelkedett nettó 58 százalékos túlsúlyozással. Az európai részvények árfolyama az egy évvel ezelőttihez képest nagyjából 7 százalékkal emelkedett.

Hirdetés
Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Technikai elemzések

Emelkedés, pattanás a 24000 pontról az amerikai DOW 30 indexben (+238 pont)....

A lefordulás követően nem volt tartós a hazai index gyengülése.

Bár nem láttunk letörést csütörtökön sem a gyógyszergyártó árfolyamánál,...

Az 50 napos mozgóátlag átlépésével lenne lehetőség az elmúlt hónapok sávjának...

A szűk Bollingerek közül közeledhet az elmozdulás a távközlési vállalat...

Az 50 napos mozgóátlagtól látott felfelé fordulás után a 3000 forintos...

Hirdetés
OpcioGuru

Teljesen mindegy, hogy opciós kereskedéssel vagy sem, amilyen korán csak...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Jó hangulatban indítottak a piacok »

ALTERA 950 (8,57 ) ANY 1400 (0,72 ) APPENINN 681 (0,44 ) CIGPANNONIA 462 (0,22 ) ESTMEDIA 110 (10,00 ) FUTURAQUA 64 (-0,93 ) GSPARK 3560 (0,28 ) KONZUM 3375 (0,75 ) MOL 3004 (0,81 ) MTELEKOM 451 (-0,22 ) NUTEX 46 (-8,23 ) OPUS 727 (0,83 ) OTP 11450 (0,35 ) OTT1 304 (2,36 ) PANNERGY 766 (0,79 ) RICHTER 5285 (0,67 ) ZWACK 17400 (0,29 )