Minden jó, ha a vége jó - a hazai börzén

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 42 810,11 ponton zárt csütörtökön, 0,30 százalékkal alacsonyabban az előző heti záró értékénél.

A részvénypiac heti forgalma a négynapos kereskedési héten 30,55 milliárd forint volt az előző héten elért 36,73 milliárd forint után. A vezető részvények a Richter kivételével gyengültek. Hétfőn az amerikai és ázsiai piacokon tapasztalható kedvező hangulat ellenére az európai tőzsdéken lényegi iránymutatás nélkül kereskedtek. A kereskedés végére a Goldman Sachs várakozásoktól elmaradó jelentése miatt negatívabb lett a hangulat. Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások várható kimenetele mellett elsősorban vállalati eredménybeszámolók vonták magukra a befektetők figyelmét az európai tőzsdéken.

A magyar piacon a hét első napján az OTP minimális mértékben emelkedve, új történelmi csúcsot ért el 13 250 forintnál. Kedden a nyugat-európai piacokon kedvező vállalati eredmények adtak lendületet az árfolyamok emelkedésének.

Javítottak a piaci hangulaton a Németország és az euróövezet gazdaságáról megjelent kedvező hangulatindexek is. Ugyanakkor a nyugat-európai börzéktől elválva, szinte mindegyik vezető magyar részvény a negatív tartományba került. Egyedül a Richter erősödött, amely annak volt betudható, hogy a JP Morgan felülsúlyozásra javította a gyógyszerpapírra vonatkozó ajánlását. Szerdán az európai piacokon a negyedéves amerikai tőzsdei eredménybeszámolók mellett az elemzői várakozásokat felülmúló legfrissebb kínai makrogazdasági adatokra figyeltek a befektetők.

A BÉT-en szerdán új történelmi csúcsot döntött a BUX, előző napi záró értékéhez képest 178,21 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 43 004,51 ponton zárt. Csütörtökön, a hét utolsó kereskedési napján az árfolyamok a gyenge makrogazdasági mutatók miatt csökkentek kezdetben Európában, majd vállalati negyedéves beszámolóknak köszönhetően több-kevesebb eredménnyel megindultak felfelé. A várt erősödés helyett lassult az euróövezet gazdasági teljesítményének növekedési üteme áprilisban. A befektetőket különösen a várakozásoktól elmaradó német és francia feldolgozóipari adatok ábrándították ki. A magyar piac fél százalékos gyengüléssel zárt csütörtökön, kissé visszakorrigált az előző napi történelmi csúcsáról.

A héten a Richter árfolyama 2,52 százalékkal nőtt, csütörtökön 5700 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 8,38 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama 0,43 százalékkal csökkent, a hét utolsó kereskedési napján 463 forinton zárt, heti forgalma több mint 1,15 milliárd forintot tett ki.

A Mol 0,60 százalékkal gyengült a héten, csütörtökön 3310 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 3,26 milliárd forintot.

A héten az OTP árfolyama 1,66 százalékkal csökkent, csütörtöki záróára 13 000 forint volt, heti forgalma több mint 13,93 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4405,67 ponton zárt csütörtökön, az előző héthez képest 15,31 ponttal, 0,35 százalékkal magasabban.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Így csúszott le délutánra a mutató »

4IG 915 (2,81 ) AKKO Invest 446 (-0,89 ) ALTEO 818 (1,24 ) APPENINN 406 (2,40 ) AutoWallis 110 (-0,90 ) BIF 308 (-0,65 ) CIGPANNONIA 220 (2,09 ) CSEPEL 578 (3,96 ) CyBERG 1650 (3,12 ) Duna House A 3750 (-1,06 ) EHEP 8350 (-6,18 ) ELMU 34400 (1,18 ) ENEFI 422 (-4,31 ) ESTMEDIA 140 (2,34 ) FORRAS/T 1580 (17,04 ) FUTURAQUA 112 (9,61 ) GSPARK 4990 (-0,99 ) KPACK 18500 (5,71 ) MOL 3006 (0,13 ) MTELEKOM 439 (-0,45 ) NORDTELEKOM 58 (20,00 ) NUTEX 62 (19,69 ) OPUS 304 (-1,68 ) ORMESTER 7200 (4,35 ) OTP 14150 (1,43 ) OTT1 264 (1,54 ) PANNERGY 746 (0,54 ) RABA 1085 (-1,36 ) RICHTER 5895 (0,77 ) SET Group 124 (3,85 ) TAKAREK 566 (0,71 )