-->

Mindent visz a Siemens

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Húsz éve nem látott méretű tőzsdei esemény várható Németországban március idusán.

Március 15-én zárul a Siemens Healthineers IPO jegyzési időszaka. Ez az év befektetési sztorija Németországban, hiszen ilyen nagy tőzsdei bevezetésre a Deutsche Telekom 1996-os, 10,6 milliárd eurós debütálása óta nem volt példa.

150 millió részvényt adnak

A német konglomerátum arra számít, hogy 4,65 milliárd euró friss tőkét sikerül majd bevonnia a kibocsátás során, mely a részvények 15 százalékának értékesítésével jöhetne majd létre – mondta Kovács Bálint, az Equilor vezető elemző-helyettese. Hozzátéve: a Siemens tervei szerint 150 millió darab részvénytől válik majd meg, a jegyzési sávot 26 és 31 euró között határozták meg. Az egészségügyi üzletág piaci értéke így akár a 31 milliárd eurót is elérheti. Az első kereskedési napra március 16-án, azaz jövő hét pénteken kerülhet sor.

Két területen is globális piacvezető

A Healthineers működése 3 részterületre oszlik – olvasható az Equilor befektetői blogján. Az Imaging olyan orvosi vizsgálati eszközöket tömörít, mint a röntgengépek, az MRI-k, az ultrahangos orvosi kellékek és a komputertomográfia. A Diagnostics különféle diagnosztikai eszközöket gyárt, melyeket például a vizelet-és vérgázvizsgálathoz, vagy immunpróbához használnak. Az Advanced Therapies a nevéből adódóan is előremutató kezelési megoldásokat nyújt, többek között az angiológiában (érvizsgálat) és az onkoradiológiában.

A felsorolt ágazatok közül az Imaging és az Advanced Therapies a saját területén egyaránt globálisan piacvezető, míg a Diagnostics a második helyen áll. Ez utóbbi jelenthet kihívást a cég számára, mivel az elmúlt időszakban a Diagnostics veszített piaci részesedéséből, mellyel távolabb kerültek a vezető Roche-tól. Erre jelenthet megoldást az új, Atellica névre keresztelt automata laborplatform felfuttatása.

Osztaléksztorival kecsegtet

Egészségügyi cég lévén leginkább defenzív részvénykategóriába sorolhatjuk a papírt, de növekedési sztorit is látunk benne – hangsúlyozta Kovács Bálint. A Siemens csoport üzletágai közül a második legnagyobb bevételt szállítja, és a csoportszintű EBITDA legnagyobb hányadát adja.

Mind a bevétel, mind pedig az EBITDA növekedése felülmúlta az elmúlt években a Siemens egészét. Középtávon a bevétel növekedési ütem 4-6 százalékra gyorsulhat, a tisztított üzemi eredményhányad pedig akár 19 százalékra is javulhat.

Ugyanakkor a Healthineers tőzsdei bevezetése osztaléksztori is lehet. A tervek szerint a nettó eredmény 50-60 százalékát fizethetik ki a jövőben, amely magasabb lehet, mint a Siemens csoport eddigi osztalékfizetési hányada – tette hozzá.

4IG 620 (0,81 ) AKKO Invest 386 (-0,13 ) BIF 257 (-2,28 ) CIGPANNONIA 357 (-0,56 ) Duna House 350 (-2,78 ) KULCSSOFT 1660 (-5,68 ) MASTERPLAST 1435 (-1,71 ) MOL 1997 (0,86 ) MTELEKOM 382 (1,06 ) Megakran 4 (-3,90 ) NUTEX 25 (0,41 ) OTP 12000 (0,42 ) OTT1 148 (-0,40 ) RABA 1120 (5,66 ) RICHTER 7220 (0,35 ) TAKAREK 538 (-1,47 ) WABERERS 1245 (1,63 )