Nagyot kaszálhat idén a VW

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Megemelte bevételi és eredmény előirányzatát a Volkswagen konszern a honlapján hétfőn közzétett, az évtized végéig szóló üzleti tervében új SUV modelljeinek biztató értékesítési kilátásaira hivatkozva.

A konszern értékesítési árbevétele eszerint a tavalyi rekord 217 milliárd euróhoz képest több mint egy negyedével emelkedik majd 2020-ig. Előző, márciusi prognózisában a Volkswagen még forgalmának egyötödével történő növekedését jelezte előre.

A tervidőszak végére a csoport működési eredménye "25 százalékkal vagy még többel" emelkedik majd a 2016-ban elért 7,1 milliárd euróhoz képest. Tavaszi prognózisában a konszern 25 százalékos növekedést jelzett előre.

Az adó előtti nyereség az évtized végére "30 százalékkal vagy többel" emelkedik. Márciusban a konszern 25 százalékos növekedést jelzett.

Pénteken nagy bejelentést tett a cég: több mint 34 milliárd eurós (10,6 ezer milliárd forint) fejlesztési programot indít, hogy lépést tartson az autóipar átalakulásával.

A társaság közleménye szerint Matthias Müller vezérigazgató a felügyelőbizottság ülésén hangsúlyozta, hogy "éppen most találják fel újra az autót", ezért a 2018-2022-es időszakban több mint 34 milliárd eurót fordítanak az elektromobilitás, az autonóm vezetési technológiák, az új típusú közlekedési szolgáltatások és a digitalizáció területére.

A fejlesztéseket az "aktuális technológiák" elhanyagolása nélkül kell végrehajtani, "mert a belátható időben még ezekkel keresünk pénzt" - tette hozzá Matthias Müller.

Kiemelte, hogy a következő években az egész autóipar alapvetően átalakul, ami "nagy lehetőségeket kínál, de hatalmas erőfeszítéseket is követel".

Ezért a VW átfogó offenzívát indít. Ennek révén 2025-re nagyjából minden negyedik gyártmánya elektromos meghajtású lesz, és 2030-ig eléri, hogy a csoport valamennyi - nagyjából 300 - modelljének legyen legalább egy elektromos változata. Ezt a cél szolgálja a társaság történetének egyik legnagyobb szabású beszerzési programja is, amely több mint 50 milliárd eurót irányoz elő akkumulátorok vásárlására - áll a közleményben.

Hirdetés
Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Technikai elemzések

Ma van a nagy nap a Richternél. Ha jön a jelentés, akkor 1 órakor érkezik...

A fals kitörés után az alakzat alja felé folytatódhat a gyengülés a hazai...

Teljesült a hatodik Elliott hullám a gyógyszergyártó árfolyamánál.

Elesettnek nyilvánítható a 200 napos mozgóátlag a bankpapírnál.

Az esés utáni konszolidációt követően tovább mínuszok jöhetnek a távközlési...

A C hullám a 2700 forintos korábbi mélypont alá mutat az olajvállalat...

Hirdetés
OpcioGuru

Teljesen mindegy, hogy opciós kereskedéssel vagy sem, amilyen korán csak...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Remek évet zárt a kecskeméti Mercedes »