Nem találja az irányt Európa

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,09 százalék, a páneurópai FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,10 százalék veszteséggel kezdett.

Londonban 0,02 százalékkal emelkedett kezdéskor az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,07 százalékkal csökkent kezdéskor, a párizsi CAC-40 index pedig 0,14 százalékkal esett. Milánóban 0,04 százalék volt a nyitáskori csökkenés, míg Madridban 0,10 százalékkal emelkedett a tőzsdeindex.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 78,63 pontos csökkenéssel, 38 592 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest tehát 0,20 százalékkal gyengült.

Az ázsiai tőzsdék pedig az amerikai elnök és az észak-koreai vezető májusra tervezett találkozójának a bejelentését üdvözölték pozitív kezdéssel pénteken. Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával Tokió fél százalék, Szöul egy százalék, Hongkong egy százalék, Sanghaj fél százalék nyereséget mutatott.

A májusi találkozó hírének köszönhetően enyhülő geopolitikai feszültséggel indokolták olajpiaci szakértők az olajár pénteki emelkedését. A világpiaci olajárakat ettől eltekintve erősen kordában tartja az amerikai termelés lendületes emelkedése.

A pénteki kereskedés meghatározó tényezője a csütörtök este bejelentett amerikai védővámok következményeinek az értékelése lehet.

Emellett fontos makrogazdasági adatok közzététele is esedékes, mint például a januári brit és német ipari termelés és külkereskedelmi forgalom, valamint az első negyedévi eruóövezeti foglalkoztatási adatok.

Mit várhatunk itthon?

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a nemzetközi tőzsdei hangulat alapvetően semleges, ezért pénteken enyhe emelkedésre, esetleg stagnálásra lehet készülni.

Az OTP és a Richter árfolyama valószínűleg nem változik jelentősen, a fő kérdés inkább a Mol további erősödése lesz az elmúlt két napot követően - tette hozzá.

A szakértő szerint utóbbi mögött alapvetően néhány intézményi befektető áll, nem a hírek mozgatják a Mol-papírok értékét.     

Móró Tamás szerint az amerikai munkaerőpiaci adatsor délutáni közlése befolyásolhatja a nyugati tőzsdéket - ezek pedig hatással lehetnek a budapestire.    

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kiemelte, hogy a Fitch hitelminősítő piaczárás utáni bejelentése valószínűleg nem okoz meglepetést, felminősítésre kevés az esély.

Így telt a csütörtök

Csütörtökön nyereséggel zártak az európai értékpapírpiacok, miután kamatdöntő ülése alkalmából tett monetáris politikai útmutatójában az Európai Központi Bank (EKB) elállt a gazdaságösztönző célú eszközvásárlási program bővítésének a szándékától.

A páneurópai Stoxx 600 index 1,07 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 1,02 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,14 százalékkal emelkedett. A frankfurti DAX index 0,90 százalékkal, a londoni FTSE-100 index 0,63 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,28 százalékkal zárt magasabban. A milánói tőzsde 1,15 százalék, a madridi 0,49 százalék erősödést ért el.

Gyengültek viszont csütörtökön a nyersanyagipari részvények Európában részben a kínai acélimport 16 százalékos februári csökkenését mutató adatok láttán, részben pedig az amerikai védővámok kivetésének a veszélye miatt.

Az európai tőzsdék zárása után az esti órákban Donald Trump amerikai elnök aztán alá is írta a rendeletet, amely szerint az Egyesült Államok az acélimportra 25, az alumíniumimportra pedig 10 százalékos védővámot vet ki.

Erősödéssel zártak csütörtök a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 93,85 ponttal, 0,38 százalékkal, 24 895,21 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutatója 12,17 ponttal, 0,45 százalékkal gyarapodott, és 2738,97 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 31,3 ponttal, 0,42 százalékkal lett több, és 7427,95 ponton zárt.

Jól futott Budapest is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 484,43 pontos, 1,27 százalékos emelkedéssel, 38 670,63 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest.

A kis papírok közül a Konzum 6,73 százalékkal, 2935 forintra erősödött. A társaság szerdán bejelentette, hogy a Hunguest Hotels megszerzése után kizárólagos befolyást szerez a BLT Group Zrt.-ben, amely a Balatontourist csoportot, illetve három balatoni ingatlant tulajdonol, továbbá megszerzi a Hunguest által üzemeltetett Bál
Resort hotelt is.

Jászai Gellért elnök-vezérigazgató azzal kapcsolatban, hogy az ezek ellenértékeként kibocsátandó részvények kibocsátási értéke a tőzsdei árat jóval meghaladó 3141 forint lesz, úgy vélekedett: a tulajdonosok és a menedzsment is többre értékeli a társaságot, mint amire a piac árazza jelenleg.

A Mol 64 forinttal, 2,18 százalékkal 3004 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,79 százalékkal 11 430 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 443,50 forintra emelkedett, forgalma 349,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,44 százalékkal 5725 forintra nőtt, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3967,70 ponton zárt csütörtökön, ez 140,52 pontos, 3,67 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Ezt olvasta már?

Csupán Londonban jó a hangulat »

4IG 840 (1,45 ) AKKO Invest 29200 (-0,68 ) ALTEO 772 (0,78 ) ANY 1350 (-1,10 ) APPENINN 412 (-1,67 ) AutoWallis 98 (-1,41 ) BIF 307 (2,68 ) CIGPANNONIA 249 (-3,49 ) Duna House A 3750 (0,27 ) EMASZ 31200 (-0,64 ) ENEFI 417 (-0,71 ) ESTMEDIA 115 (1,59 ) FUTURAQUA 90 (-3,85 ) GSPARK 4630 (0,65 ) KULCSSOFT 1200 (-4,00 ) MASTERPLAST 754 (-0,79 ) MOL 2844 (1,21 ) MTELEKOM 450 (0,90 ) NORDTELEKOM 42 (-4,07 ) NUTEX 28 (0,36 ) OPUS 309 (1,31 ) ORMESTER 6800 (-2,86 ) OTP 13100 (-0,15 ) OTT1 256 (-0,58 ) PANNERGY 748 (1,36 ) RABA 1075 (-0,46 ) RICHTER 5020 (1,01 ) SET Group 106 (-3,64 ) TAKAREK 570 (2,15 ) ZWACK 17150 (0,29 )