Nem tudott növekedni az Intel

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Intel amerikai mikroprocesszor- és csipgyártó bevételei stagnáltak az idei elő negyedévben éves szinten. Ez összhangban áll a cég nemrég ismertetett új előrejelzésével, amit azért rontott az eredeti várakozásához képest, mert szerény az Intel által gyártott csipekkel ellátott PC-k iránti kereslet.

Az Intel forgalma 12,8 milliárd dollár volt a március 28-án záródott három hónapban. A cég a múlt hónapban 1 milliárd dollárral (plusz/mínusz 300 millió dollár) rontotta negyedéves forgalomalakulásával kapcsolatos előrejelzését.

Az Intel adózott eredménye 1,99 milliárd dollár, részvényenként 41 cent lett az egy évvel korábbi 1,93 milliárd dollár, részvényarányosan 38 cent után. A szakértők is 41 cent adózott eredményt vártak részvényenként, és valamivel nagyobb, 12,9 milliárd dollár bevétellel számoltak.

Az Intel a folyó negyedévre 13,2 milliárd dollár bevételt vár (plusz/mínusz 500 millió dollár), míg az elemzők 13,51 milliárd dollárt.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Az Estée Lauder - ez már tényleg valami »