Nyereségről jelentett a vatikáni bank

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Több mint hetven éves történetében először közölte éves mérlegét az IOR vatikáni bank kedden, amely szerint 2012-t majdnem 87 millió euró tiszta nyereséggel zárta.

A tavalyi mérlegkimutatás az IOR honlapján (ior.va). jelent meg. A majdnem száz oldalas mérleg egyik fontos adata az, hogy a vatikáni bank a pénzintézetet érintő botrányok és az ezeket követő működési szigorítások ellenére nyerséggel zárta a 2012-es évet. A 86,8 millió euró mérlegszerinti eredmény négyszerese a 2011-esnek. Újdonságnak számít, hogy az IOR mérlegét nemzetközi könyvvizsgáló cég hitelesítette, vagyis teljes mértékben megfelel az átláthatósági és a pénzmosás elleni szabályoknak.

A 0,44 négyzetkilométeres pápai állam 1942-ben alapított pénzintézetének 18.900 ügyfele és 114 dolgozója van. Ernst von Freyberg, az IOR februárban kinevezett elnöke július 31-én nyitotta meg az IOR honlapját éppen a mérleg közlésének céljával. A bankra vonatkozó adatok online közlését semmilyen más dokumentum vagy magyarázó sajtótájékoztató nem kísérte.

Pénzmosással vádolják a bankot

A mérleg közlésével viszont az IOR teljesíti az Európai Tanács pénzmosás elleni bizottsága (Moneyval) feltételeit. A Moneyval tavalyi vizsgálata során hiányosságokat tár fel az IOR-nál, amelyeket a vatikáni banknak az idei év végéig kell pótolnia.

Az IOR mérlegét azon a napon, kedden hozták nyilvánosságra, amikor Ferenc pápa megkezdte tanácskozását a kúria és az egyház reformjainak kidolgozásával megbízott bíborosi testülettel. A témák között szerepel a Vatikán gazdasági és pénzügyeinek rendezése is az egyszerűség és átláthatóság jegyében.

A Corriere della Sera olasz napilap értesülései szerint az IOR idei első féléves mérlege negatív volt, illetve a tavalyi nyereségből 50 millió euró már a hiányok fedezetéül szolgált. Az IOR-nál megkezdődött a számlák átvizsgálása is: hétfőn gyanús tranzakciók miatt 900 számlát zártak le, közöttük Szíria, Irán, Irak és Indonézia római nagykövetségének számláját.

Elemzők szerint ez is azt tanúsítja, hogy a Vatikán csatlakozott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni nemzetközi előírásokhoz.