Védett papírok, ha a medve támad

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 3 perc

Mostanában megszaporodtak azok az elemzői vélemények, melyek szerint jelentősebb piaci korrekcióra kell felkészülnünk. Mi több, akár a rettegett medvepiac is beköszönthet. Vannak azonban olyan befektetések, amelyek ilyen időszakban is értékállók.

A MarketWatch Barrow Funds és az Alpine Capital Research véleménye alapján 5 olyan részvényt mutat be, amely igencsak kecsegtető lehet azoknak, akik értékalapú befektetésekben gondolkodnak. Ezek a papírok hosszabb távon, egy medvepiacon is megállják a helyüket.

1. Myriad Genetics

A Salt Lake Cityben működő társaság olyan diagnosztikai teszteket fejleszt, amelyek az orvosok biztosabb döntéshozatalát támogatják. Egyes tesztek például segítenek előre jelezni bizonyos daganatos megbetegedések kialakulásának valószínűségét.

A társaság papírja az idén 79 százalékkal emelkedtek eddig a tavalyi 23 százalékos esés után. A FactSet elemzői szerint 2014-ben az egy részvényre eső profit 2,38 dollár lehet, míg 2015-ben 2,15. Ez utóbbi alapján a papír 17,5-szörös értékeltség mellett forog.

A vállalat március 31-én véget ért harmadik pénzügyi negyedévében 36,8 millió dolláros profitról számolt be, ami részvényenként (EPS) 48 centet jelent. Egy évvel korábban 37,9 milliós volt a nyereség, 46 centes EPS mellett. Az eredmény visszaesése két egyszeri tételnek volt betudható, azonban az egy részvényre jutó profit a folyamatos visszavásárlások miatt emelkedhetett. A cég saját papírjaira összesen 41,9 millió dollárt költött ebben az időben.

Az egy részvényre eső bevétel 26 százalékkal 2,40 dollárra ugrott az egy évvel korábbi 1,90 dollárról. A vállalat várakozásai szerint 2014-ben is hasonló ütemben bővülnek majd a bevételek.

2. GNC Holdings

Az 1935-ben alapított táplálékkiegészítőket forgalmazó GNC 8600 üzletet üzemeltet világszerte. A részvények idén 36 százalékos mínuszban állnak, miután 2013-ban 78 százalékos emelkedést könyvelhettek el. A 2014-es egy részvényre jutó nyereség 3,06 dollár lehet az elemzők szerint, míg 2015-ben 3,5, amivel a részvény 10,6-szoros értékeltséggel forog. A 16 centes negyedéves kifizetés alapján a papír 1,72 százalékos osztalék hozammal is bír.

A jelenlegi gyengülés mögött az állhat, hogy a vállalat visszafogta 2014-es előrejelzését, amikor május 6-án közzétette az első negyedéves gyorsjelentést. Ez utóbbi szerint a nyereség 69,9 millió dollár, részvényenként 75 cent volt, szemben az egy évvel korábbi 72,6 millióval, ami részvényenként 73 centet jelent. A bevétel 677,3 millió dollárt tett ki, ami 2 százalékos emelkedés a tavalyi 664,7 millióhoz képest. Ez azonban jelentősen alulmúlta az elemzők által várt 710,4 millió dollárt. Az amerikai eladások 0,7 százalékkal csökkentek, amelyeket negatívan befolyásoltak az év eleji időjárási tényezők.

A vállalat jelenleg 3,05 és 3,1 közötti EPS-t vár 2014-re, ami gyengébb, mint a februárban jelzett 3,18-3,24 dollár közötti nyereség. A kissé kiábrándító számok ellenére a GNC részvényenként 1,31 dolláros cash flow-t termelt, az egy évvel korábbi 96 centhez képest. A szabad cash flow 1,18 dollár volt a tavalyi 86 cent után.

A Barrow Funds elemzői szerint a jelenlegi gyenge teljesítmény jó beszállási lehetőség a hosszú távú befektetőknek, mivel a vállalat historikus összevetésben igen attraktív értékeléssel bír.

3. Ferro Corp.

A feldolgozóiparban felhasznált speciális vegyi anyagokat gyártó Ferro Corporationt 1919-ben alapították, és a Barrow szerint egy „klasszikus amerikai ipari vállalat”.

A papírja idén 3 százalékos mínuszban tartózkodnak, miután 2013-ban több mint duplájára ugrott az árfolyam. Az elemzők 2014-re 73 centes EPS-t várnak, ami 2015-re 1,03 dollárig mehet fel. Az utóbbival számított előzetes P/E ráta 12,1-szeres értékeltséget jelöl, ami alapján a részvény relatíve olcsónak számít. A jelentős hatású egyszeri tételektől megtisztított első negyedéves nyereség 17 millió dollár, részvényenként 20 centet volt, szemben a 2013 azonos időszakában elért 9 milliónál, részvényenként 11 centnél.

A társaság várakozásai szerint idén 68 és 73 cent közötti EPS jöhet össze, a 2013-as 83 cent után. A Barrow elsősorban azért preferálja a Ferro Corp.-ot, mert elmondásuk szerint igencsak kedvelik a vállalat cash flow termelő képességét.

4. J.P. Morgan Chase

A J.P Morgan az Alpine Capital Research egyik kedvence. A papír 7 százalékos esésben van idén a 2013-as 37 százalékos emelkedés után. A vállalat 40 centes negyedéves osztalékot fizetett ki, ami 2,97 százalékos hozamot jelent. A papír egyébként meglepően olcsónak számít a maga 8,9-es P/E rátájával a 2015-re várt 6,04 százalékos EPS alapján. Az elemzői konszenzus 2014-re 5,43 dolláros egy részvényre jutó profit. Az amerikai óriásbankok közül egyedül a Citigroup rendelkezik alacsonyabb, 8,5-ös rátával.

A J.P. Morgan igencsak kiábrándító első negyedévet tudhat maga mögött. A bevételek 8 százalékkal 28,86 milliárd dollárra süllyedtek az előző év azonos időszakához képest.

A pénzintézet részvényei azonban még így is jóval olcsóbbak, mint más nagybankok papírjai, amelyek jelentősen rosszabb teljesítményt tudnak felmutatni. A Bank of America például 9,6-os P/E rátán forog, miközben 2015-re mindössze 1,53 dolláros EPS-t várnak az elemzők.

Az Alpine Capital Research megkérdezett szakértője úgy nyilatkozott, hogy a kereskedésből származó bevételek igencsak magas volatilitással bírnak negyedéves alapon, vagyis nincs ok a pánikra a J.P. Morgan esetében. Hangsúlyozta azonban, hogy a tartósan alacsony kamatlábak nem kedveznek a bevételek megugrásának.

5. Microsoft

Amikor manapság a befektetők a Microsoft végítéletén gondolkodnak, nem veszik észre, hogy a működési bevétel 70 százalékát napjainkban az Office, illetve egyes szerverek és eszközök adják.

A Microsoft idén 8 százalékos pluszban tartózkodik, miután tavaly 44 százalékos emelkedést tudhatott maga mögött. A 2015-ös 2,89 dolláros becsült EPS alapján a papír 13,7-szeres értékeltséggel forognak. Az idei évre várt egy részvényre jutó profit 2,70 dollár. A 28 centes negyedéves kifizetés mellett a részvény 2,82 százalékos osztalékhozammal bír.

Az egy részvényre eső bevétel folyamatosan emelkedni tudott az elmúlt 10 évben, ami nem rossz egy olyan társaságtól, amely kimaradt az okostelefon és táblagép üzletből.

A vállalattal kapcsolatos aggodalmak ellenére a Microsoft egyik rejtett értéke a szabadalmi royalty bevételekben rejlik, amelyeket azok a telefongyártók fizetnek, amelyek a Google Android operációs rendszerét használják. Ha megnézzük a Windows Phone bevételi forrásokat, az elmúlt 10 negyedévben éves szinten 2,3 milliárd dollár folyt be ebből a szegmensből – nyilatkozta az Alpine szakértője. Hozzátette, meglátásuk szerint a szabadalmi bevételek csak tovább nőnek majd a jövőben.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Megduplázta a nyereségét a Microsoft »