Pluszban kezdtek az amerikai tőzsdék

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Pluszban indítottak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói hétfőn a pénteki csaknem 2 százalékos csökkenés után.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,19 százalék, az S&P 500-as mutató értéke 0,22 százalék, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,16 százalék emelkedést jelzett közvetlenül nyitás után. (Pénteken a Dow Jones 1,96 százalékkal, az S&P 500-as 2,09 százalékkal, a Nasdaq 2,15 százalékkal esett.)

A pozitív nyitást alapozta meg néhány társasági hír. A bányászati és építőipari eszközöket gyártó Caterpillar várakozásai szerint az idei évben folytatódik az amerikai építőipar felzárkózása, így az árbevétel elérheti az 56 milliárd dollárt (+/- 5%), az elemzők 55,5 milliárdot becsülnek. Az egy részvényre jutó tisztított eredmény a cég becslése szerint 5,85 dollár körül alakulhat, mely szintén optimistább az 5,77 dolláros elemezői konszenzusnál. A cég az adatok publikálása mellett egy 10 milliárd dollár értékű részvény-visszavásárlási programot is bejelentett, erre már az első negyedévben 1,7 milliárd dollárt költhetnek. A hírek hatására részvény a nyitás előtt 7%-os pluszban volt.

Sajtóhírek jelentek meg továbbá a Google újabb felvásárlásáról: 400 millió dollárért egy mesterséges intelligenciával foglalkozó brit startup, a DeepMind Technologies Ltd. kerülhet a csoportba.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Tőzsde - Csökkenéssel zártak a főbb európai piacok »

4IG 929 (1,53 ) AKKO Invest 450 (0,90 ) ALTEO 822 (0,49 ) APPENINN 395 (-2,71 ) AutoWallis 109 (-0,91 ) BIF 310 (0,65 ) CIGPANNONIA 218 (-0,91 ) CSEPEL 570 (-1,38 ) Duna House A 3760 (0,27 ) EHEP 8850 (5,99 ) ELMU 34200 (-0,58 ) EMASZ 31400 (0,64 ) ENEFI 420 (-0,47 ) ESTMEDIA 144 (2,86 ) FORRAS/OE 1390 (-2,11 ) FUTURAQUA 117 (4,65 ) GSPARK 4980 (-0,20 ) KULCSSOFT 1420 (13,60 ) MOL 2920 (-2,86 ) MTELEKOM 440 (0,23 ) NORDTELEKOM 53 (-7,99 ) NUTEX 56 (-9,68 ) OPUS 300 (-1,32 ) ORMESTER 7450 (3,47 ) OTT1 255 (-3,60 ) RICHTER 5930 (0,59 ) SET Group 127 (2,26 ) WABERERS 1245 (-0,40 )