Részvényenként 1300 forint osztalékot fizet a Zwack

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Zwack szerdán tartott éves közgyűlése az igazgatóság javaslata alapján jóváhagyta a részvényenkénti 1300 forint, vagyis összesen 2,6455 milliárd forint osztalék kifizetését.

Az 50 százalékot 1 részvénnyel meghaladó többségi tulajdont a Zwack és az Underberg család, további 26 százalékot pedig a Diageo csoport birtokol. A többi részvényen csaknem 2600 intézményi- és magánbefektető osztozik.

A közgyűlés elfogadta a 2018-2019-es üzleti évről és a 2019-2020-as tervekről szóló beszámolót, valamint az Igazgatóság, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló jelentését.

A Zwack részben a növekvő fogyasztással magyarázza, hogy a bruttó árbevétel 14,2 százalékos növekedéssel 26.341 milliárd forintot, az adózott eredmény 20,0 százalékos növekedéssel 2.623 milliárd forintot ért el. Kiemelték a népegészségügyi termékadó januári bevezetését is, mivel nagyrészt ennek tulajdonítják a belföldi értékesítés nettó árbevételének 14,7 százalékos, 1,82 milliárd forintos növekedését, miközben az export árbevétel 2,5 százalékos visszaeséssel 1.501 milliárd forintra csökkent. Utóbbi egy részét az olaszországi disztribútorváltás miatti egyszeri hatásnak tekintik.

A társaság a decemberi elővásárlások, valamint a jelentős januári jelentős áremelés miatt számított arra, hogy az idei első negyedévben a bruttó árbevétel 18,7 százalékkal, a nettó árbevétel pedig 23,8 százalékkal csökkent.

Az üzleti év egészét a belföldi fogyasztás 3,5 százalékos emelkedésével, valamint visszafogott marketing- és a működési költségekkel tervezték, de az alapanyagköltségek és az adóterhek emelkedése miatt az adózott eredmény így is jelentősen, több mint 40 százalékkal eshet vissza. A 2 milliárd forintot várhatóan a 2021-2022-es üzleti évben érheti el újra - olvasható a közleményben.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Mindenkori csúcsa közelébe került az OTP »