Torzítja Trump a piacot?

Nem elég, hogy az 1929-33-as nagy gazdasági világválság óta nem kezdett évet ilyen gyatrán Amerika, most még az elnök is beszólt. Donald Trump szóvá tette, hogy az Amazon, amelyik mégis csak a második legnagyobb tőzsdei cég, túl olcsón dolgoztat a postával és kevés adót fizet. Mire a befektetők beadták a papírt. Ön szerint torzítja Trump a piacot? Szavazzon!

Hogyne torzítaná? Hovatovább piaci tényezőként tekinthetünk Trumpra, bár jelenleg nem ezért kapja a fizetését. Már az adópolitikája is megremegtette a parkettet, de kereskedelmi háborúja Kínával, kifejezetten romba dönti a piacokat. Ha ez még nem lenne elég, most már célzott lövéseket is lead egyedi cégekre. Mint valami hobbi vadász, aki kedvtelésből durrogtat. Egészen csúnya dolog az Amazon kipécézése. Pláne, olyan gyenge szöveggel, hogy a társaság olcsón dolgoztat a postával. És mindezt a mai világban, amikor a másodperc tört része alatt küldhetünk színes és hangos üzeneteket a Föld túlsó oldalára – ingyen. Vegyük észre, hogy a posták akár be is csukhatnának, ha az internetes áruházak nem vennék igénybe a szolgáltatásaikat. Szóval, jobb lenne, ha az elnök nem tévesztené össze a Fehér Házat a Tőzsdepalotával. És felelős kijelentésekkel szolgálná meg azt a pénzt, amit az adófizetők ráköltenek.

Hadd locsogjon! Nem Trump az első politikus, akinek véleménye van a piaci szereplőkről. Az Amazon beadását mégsem érdemes túlértékelni, hiszen amúgy is túlvett volt a részvény. Tulajdonképpen régóta érett már a korrekció. Arról nem is beszélve, hogy az Amazon még az „elnöki eséssel” sem lógott ki a sorból, mert eleve is nyomott a hangulat a tengerentúli piacokon. És mielőtt mindent az amerikai elnök nyakába varrnánk, ne feledkezzünk el róla, hogy az Amazon az amerikai kereskedelmi hatósággal is hosszú évekig pereskedett. Mert 2011 és 2016 között 20 dollárig jelszó nélkül lehetett árut rendelni olyan mobil eszközökön, mint a Kindle könyvolvasó, vagy a Fire tablet. Ezért gyerekek is hozzáfértek a szüleik tudta nélkül. Most a cégnek 70 millió dollárt kell visszafizetnie, mert nem tett eleget az elvárható biztonsági előírásoknak. Szóval, nem az elnök a piac legfőbb gondja, hagyjuk szegény Trumpot, hadd locsogjon!

Ezt olvasta már?

Megugrott a csődvédelmi kérelmek száma »

4IG 628 (-1,10 ) AKKO Invest 462 (0,98 ) ANY 1275 (0,39 ) APPENINN 363 (1,11 ) AutoWallis 80 (-2,32 ) BIF 304 (1,33 ) CIGPANNONIA 182 (4,00 ) DELTA 96 (-0,83 ) EHEP 2510 (-2,33 ) ENEFI 330 (3,12 ) FUTURAQUA 70 (2,21 ) GSPARK 3370 (-0,88 ) Gloster 2300 (-8,00 ) MOL 1858 (-0,11 ) MTELEKOM 385 (1,18 ) NORDTELEKOM 30 (-5,05 ) NUTEX 31 (0,16 ) OPUS 262 (0,58 ) OTP 10760 (-1,28 ) PANNERGY 620 (0,32 ) RABA 868 (0,46 ) RICHTER 6795 (-1,45 ) SET Group 68 (-2,72 ) TAKAREK 495 (1,02 ) WABERERS 900 (0,22 )