Újra beköszönthetnek a mínuszok a tőzsdéken

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Enyhe mínuszban nyithatják a hetet a vezető európai értéktőzsdék.

A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 4 ponttal, 0,06 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 12-13 ponttal, 0,13 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 4-6 ponttal, szintén 0,13 százalékkal csökkenhet nyitáskor. Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek az FTSE-100 indexre 12 pontos, a DAX-ra 12 pontos, a CAC-40-re pedig 4 pontos csökkenést jelzett.

Kínára figyel mindenki

Európából nem várhatóak fontos makroadatok, az elemzők és befektetők figyelme hétfőn Kínára irányul. A kínai statisztikai hivatal közép-európai idő szerint hétfő hajnalban hozta nyilvánosságra a kínai gazdaság harmadik negyedéves teljesítményét mutató első becslését. Eszerint Kínai hazai összterméke (GDP) éves alapon 6,9 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 1,8 százalékkal növekedett a július-szeptemberi időszakban.

Az év első kilenc hónapját tekintve 6,9 százalékkal bővült a kínai gazdaság, ami alatta van a 7 százalékos kormányzati célnak. Klaus Baader, a Société Général francia nagybank vezető elemzője összességében némileg csalódást keltőnek minősítette a friss kínai adatokat, utalva arra, hogy a kormány növekedést ösztönző intézkedéseinek dacára is lassult a beruházások bővülése. A vártnál jobb GDP-adat - a Wall Street által megkérdezett elemzők medián várakozása 6,8 százalék volt - valószínűleg újraindítja a vitákat a kínai növekedési adatok pontosságáról.

Ülésezik a görög parlament
A görög parlament pénteken jóváhagyta a megszorító intézkedéseket és reformokat - köztük a nyugdíjrendszer szabályainak szigorítását, az adóemeléseket és az adócsalók keményebb büntetését - tartalmazó törvénycsomagot, amelyet az új, harmadik nemzetközi pénzügyi mentőcsomag ír elő. A parlamenti jóváhagyás megnyitotta az utat az összesen 86 milliárdos hitelprogram következő, 2 milliárd eurós részletének lehívása előtt.

Választások voltak Svájcban

Előretörtek a bevándorlásellenes pártok Svájcban. A vasárnap tartott parlamenti választást történetének eddigi legjobb eredményével nyerte meg a Svájci Néppárt. A menedékjog jelentős szigorítását és az Európai Uniótól való távolodást követelő, jobboldali populista SVP a kétszáz tagú Nemzeti Tanácsban 65 mandátumot szerzett.

A második helyezett Svájci Szociáldemokrata Párt, amelynek célja egy mérsékelt menekültügyi reform megvalósítása és az EU-val való szorosabb együttműködés, az eddiginél 3-mal kevesebb, 43 mandátumra tett szert. A jobboldal második legerősebb pártja, a szintén a bevándorlás korlátozásáért síkra szálló Szabadelvű Demokratikus Párt az eddiginél 5-tel több, 35 képviselői helyre számíthat a parlamentben.

Leépítenek az európai cégek

Vállalati hírek terén a legnagyobb német bank, a Deutsche Bank bejelentette, hogy két különálló egységre bontja szét befektetési banki tevékenységét, és nyolc felsővezetőjéből hármat elmozdít a széleskörű stratégiai átalakítási programjának keretében. A Danone francia élelmiszeripari csoport hétfőn közzétett gyorsjelentésében arról számolt be, hogy a vártnál nagyobb mértékben, 4,6 százalékkal növekedtek eladásai a harmadik negyedévben.

Az Air France francia légitársaság közölte, hogy a tervezett leépítés 2900 fős keretét kevesebb mint harmadára csökkentik, míg a Volkswagen német autógyártó csoport szombaton jelezte, fontolgatja, hogy csökkenti az időszakosan foglalkoztatottak számát az emissziós botrány költségeinek ellensúlyozását célzó megtakarítási terv részeként.

Bizonytalan zárás Ázsiában

Ázsiában vegyes képet mutattak a főbb tőzsdeindexek a hétfői kereskedésben. A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,37 ponttal, 0,09 százalékkal, 429,58 pontra csökkent.

Az ausztrál S&P/ASX 200 0,03 százalékos nyereségben zárt, míg a hongkongi Hang Seng 0,51 százalékos, a sanghaji tőzsde irányadó mutatója, a Shanghai Composite pedig 0,54 százalékos veszteségben állt a kereskedés utolsó óráiban. Záráshoz közeledve a tokiói Nikkei 0,83 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,21 százalékos mínuszban állt. 

Eltérő trendek a kontinensen

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,68 százalékkal emelkedett, 1435,10 ponton zárt pénteken, 4,87 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,97 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 21 852,10 ponton zárt pénteken.

Ezt olvasta már?

MNB: erősítjük a magyar-kínai gazdasági kapcsolatot »

4IG 1100 (-4,18 ) AKKO Invest 25000 (5,93 ) ALTEO 734 (-3,17 ) APPENINN 479 (5,74 ) BIF 305 (-0,65 ) CIGPANNONIA 376 (0,27 ) ENEFI 464 (-0,64 ) ESTMEDIA 84 (4,71 ) FORRAS/OE 1020 (0,99 ) FUTURAQUA 75 (-2,09 ) GSPARK 3770 (2,17 ) KONZUM 206 (2,49 ) MASTERPLAST 720 (-0,83 ) MOL 3146 (-0,13 ) MTELEKOM 421 (-0,94 ) NORDTELEKOM 40 (-3,38 ) NUTEX 28 (-0,72 ) OPUS 418 (2,75 ) OTP 12020 (-0,83 ) OTT1 203 (-2,17 ) PANNERGY 710 (0,28 ) RABA 1185 (-0,42 ) RICHTER 5240 (3,97 ) SET Group 503 (2,65 ) TAKAREK 652 (1,88 ) WABERERS 990 (-3,88 )