Trump visszalépett egyet

| szerző:

Az amerikai elnök elhalasztotta a Kína ellen kivetett új vámok bevezetését, illetve néhány új áru elleni vámot töröltek a listáról. A piac fellélegzett és a befektetők mindent vásárolni kezdtek.


RANDOM CAPITAL

Reggeli hírlevél

Nemzetközi Értékelés
Minden reggel tojás, tőle izzik a férfi lélek. Minden délben hal, az egészség ékköve. Minden este sokféle étel, ettől lesz hizlalósan kerek a törökországi nyaralás. Napközben jégkrém, vodka, gyümölcs a lazítós maxi-mix a nyaralás oltárán. Ennyit a szájon át bejutó, testünket tápláló matériákról. Reggel puha ágyból ébred a test. Nappal lábon közlekedik a törzs, egyik helyről a szállodán belül a másikra. Napközben a vízben heverészik, hűsítve a nagyobb felületen átmelegedett hasikát és hátacskát. Este a 90 fokba ragadt ülőhelyzet uralkodik a vázunkon, jobb oldali kivezetését (kar) sokszor megemelve, a pohár emelőjeként a testmagasságból a fejünkön található száj elnevezésű testnyílás felé. Este lecsutakolásra kerül, majd puha-pihe ágyikóba nyugszik pihenőre a test, ami egész nap szolgálta gondolkodó fejét. Reggel nem is túl korán ébred a lélek. Egésznap boldogan nyaral a testünkben lakva. Nem akarja elhagyni, jó ez így neki. Ábrándosan figyeli a nyaralás történésit, örül, mert miért ne örülne a kikapcsolódás napjaiban. Este megbékél a nap végeztével a fejünkben lakó puha, nyálkás, hullámos tekervényekben és álmodik valami szépet, hogy éjszaka se maradjon el a boldogság. Testünk, lelkünk átadja magát a családi nyaralás boldog napjainak. Ilyenkor minden úgy van jól, ahogy van. Jó reggelt! Ujjaim futkorásznak a billentyűkön. Amikor befejezem, akkor kezdődik a nyaralásos napközben. Befejezem, de kívánok Mindenkinek nagyon szép napot és békés hétközepét! " Az agresszív kismalacot ébresztgeti az anyukája: – Kismalac… Ébredj fel! Mindjárt fél nyolc lesz! – Nem lesz!"Semleges
Hatalmas emelkedés az amerikai indexekben, hirtelen rózsás lett minden. A DOW 30 index 372 pontot, a Nasdaq index 152 pontot, az SP500 index pedig 42 pontot emelkedett miután közepes mínuszban kezdték a napot.++
A gigantikus emelkedés annak volt köszönhető, hogy Trump visszalépett egyet és elhalasztotta a Kína ellen kivetett új vámok bevezetését, illetve néhány új áru elleni vámot töröltek a listáról. A piac fellélegzett és a befektetők mindent vásárolni kezdtek.++
Komoly problémákat okozhat a negatív előjelű kamatkörnyezet, a normalizálódás majd fájdalmas lehet és nem feltétlenül azt jelentik a fordított előjelű kamatok, hogy minden rendben van - állítja elemzésében a Fitch Ratings.--
60 dollárra erősödött a BRENT olajtípus árfolyama, 1,116 az eur/usd keresztárfolyam és az arany is gyengült egy keveset a tegnapi napon, megközelítve az 1500 dolláros értéket.+
Magyar Értékelés
A magyar piac halott kérem. Szinte semmilyen hatást nem gyakorolt az amerikai gigantikus fordulat a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index -169 ponton fejezte be a napot, 40722 ponton.-
Egyedül az OTP részvény árfolyama reagált jól a tegnapi nemzetközi fordulatra, a 12600 forint alatti tartományból 12780 forintig emelkedett az árfolyama, végül 12700 forintos zárással fejezte be a keddi napot. Most is a 12800 forinttal kezdődő zóna, mint ellenállás taszítja az egyébként legerősebb magyar vezető részvényünket.+
MOL: 3000 forint. Már azt gondolhattuk, hogy újra emelkedésnek indul a 3000 forint feletti régióban, de nem. Vonzódik a 3000 forinthoz az árfolyam, egyelőre se le, se fel.-
Nincs itt erő, nincs itt emelkedés, pedig próbálkozott a Richter, de végül ismét mínuszban fejezte be a kereskedési napot, 4886 forint lett a záróárfolyama.-
Talán még a forint mutat érdemi erőt (az OTP mellett) a magyar piacon, árfolyama az euróval szemben 323,5 forintra erősödött, a minap még 328 forint közelében járt az árfolyam.++


Indexek
S&P 500 2 926,32 (43,62 1.51%)
Dow Jones Ind 26 279,91 (383,47 1.48%)
DAX 11 750,13 (70,45 0.60%)
NIKKEI 20 455,44 (-229,38 -1.11%)

BÉT előző záró
BUX40 722,36 (-169.63 -0.41%)
OTP12 700 (+0 +0%)
MTELEKOM420 (-5 -1.18%)
RICHTER4 886 (-24 -0.49%)
MOL3 000 (-26 -0.86%)

 

Tovább »


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

facebook

Ezt olvasta már?

Pesszmistávávált a hangulat New Yorkban »

4IG 839 (-2,44 ) AKKO Invest 28800 (1,41 ) ALTEO 762 (0,26 ) APPENINN 432 (0,23 ) AutoWallis 104 (0,48 ) BIF 302 (-1,95 ) CIGPANNONIA 264 (-1,86 ) CyBERG 1520 (-10,59 ) ELMU 34000 (-0,58 ) ENEFI 435 (0,93 ) ESTMEDIA 115 (0,88 ) FORRAS/OE 1550 (-8,28 ) FUTURAQUA 102 (-1,17 ) GSPARK 4650 (1,97 ) MASTERPLAST 770 (1,58 ) MOL 2890 (0,56 ) MTELEKOM 446 (0,22 ) NORDTELEKOM 45 (-0,33 ) NUTEX 29 (1,05 ) OPUS 338 (-2,59 ) OTP 13200 (2,09 ) OTT1 254 (-3,06 ) PANNERGY 744 (1,09 ) RABA 1095 (-1,35 ) RICHTER 4842 (0,46 ) SET Group 113 (-0,88 ) TAKAREK 572 (-0,69 ) WABERERS 1390 (0,36 ) ZWACK 17150 (-0,29 )