Trumpnak sikerült megnyugtatnia a befektetőket

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 3 perc

Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken, miután a befektetőket megnyugtatta, hogy Észak-Korea visszafogottan reagált Donald Trump amerikai elnöknek a júniusi csúcstalálkozó lemondásáról hozott döntésére.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,58 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,43 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,40 százalékos pluszban nyitott. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,35 százalékos nyereségben indította a kereskedést.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig előző napi záróértékén, 35 892,62 ponton nyitott pénteken.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön közölte, hogy lemondta a június 12-re Szingapúrba tervezett találkozóját Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Döntését azzal a "borzasztó dühvel és nyílt ellenségességgel" indokolta, amely szerinte az észak-koreai vezető legutóbbi nyilatkozatából sugárzott.

Kim Kje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettes közölte: Phenjan továbbra is hajlandó "bármikor, bármilyen formátumban" az Egyesült Államokkal fennálló vitás kérdések rendezésére.

Hazai pálya

Az OTP-papírok értéke ugyan eshet, de összességében emelkedés várható pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a piaci szakértő szerint.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint inkább emelkedés fogja jellemezni a tőzsdét, az elmúlt napokban ugyanis "túladottá vált" a magyar piac.

Az OTP-papírokkal pénteken fognak először osztalékszelvény nélkül kereskedni, ami azt jelenti, hogy a részvény tulajdonosa nem jogosult osztalék fölvételére - emelte ki az elemző.

Ez a hamarosan kifizetendő 221 forintos részvényenkénti osztalékkal megegyező mértékű esést okozhat a bankpapírok értékében - tette hozzá.

Rossz hangulat Ázsiában

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin kicsit zaklatott volt a hangulat, de pániknak nyoma sem volt.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,12 százalékos pluszban, míg az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,07 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,21 százalékos mínuszban zárt pénteken.

A vezető sanghaji index 0,40 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,65 százalékos veszteségben állt a kereskedés végének közeledtével.

Olaj és deviza

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A legközelebbi, júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,42 százalékos mínuszban, 78,46 dolláron, a WTI pedig 0,38 százalékos veszteségben, 70,44 dolláron forgott.

Az eurót 1,1703 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel kilenc órakor, napi szinten 0,14 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Így zártak tegnap

Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, miután Donald Trump amerikai elnök előrevetítette az importált járművek és alkatrészek vámtarifáinak megemelését, majd lemondta a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel júniusra tervezett csúcstalálkozóját is.

A frankfurti DAX-index 0,94 százalékos, a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,89 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,31 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Madridban 0,29 százalékos, Milánóban pedig 0,71 százalékos veszteségben zárt az irányadó tőzsdemutató. 

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,45 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,53 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 0,52 százalékkal csökkent. 

Vesztesek és nyertesek

A nap vesztesei az autóipari vállalatok voltak, a nap végén árfolyamuk 2 százalék körüli mínuszban zárt arra a váratlan hírre, hogy Trump elnök utasítására az amerikai kereskedelmi minisztérium vizsgálatot indít annak feltárására, hogy a járművek és alkatrészek importja milyen hatást gyakorol az Egyesült Államok nemzetbiztonságára.

A német autógyártók közül a Porsche, a Daimler, a BMW és a Volkswagen árfolyama 2,5 százalék körüli mértékben gyengült.

A technológiai szektor teljesített a legjobban csütörtökön, New York nyomdokain haladva. A Siltronic, a Temenos és az Ericsson is több mint 1 százalékkal drágult a délutáni kereskedésben. 

Jól teljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 436,10 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 35 892,62 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Demjén Ottó, az OTP Treasury osztályvezetője az M1 aktuális csatornán elmondta: jól teljesített a magyar tőzsde, a főbb nyugat-európai részvényindexekkel szemben a BUX emelkedni tudott, korrigálva a szerdai esést. A vezető papírok közül különösen az OTP-nek és a Molnak volt jó napja - tette hozzá.

A Mol 46 forinttal, 1,81 százalékkal 2594 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 240 forinttal, 2,36 százalékkal 10 430 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,36 százalékkal 418 forintra emelkedett, forgalma 140,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,93 százalékkal 5300 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4132,04 ponton zárt csütörtökön, ez 6,21 pontos, 0,15 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 75,05 ponttal, 0,3 százalékkal, 24 811,76 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 5,53 ponttal, 0,20 százalékkal esett, és 2727,76 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 1,53 ponttal, 0,02 százalékkal lett kevesebb, és 7424,43 ponton zárt.

Ezt olvasta már?

Áldott Zoltán Mol felügyelő bizottsági elnök lesz »