Ütik a brit cégeket a gyorsjelentések után

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Emelkedtek a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek a keddi kereskedés első felében, de a vállalati eredmény beszámolók jelentős mozgásokat indítottak el több nagy cég részvényárfolyamánál.

Szerény pluszok

A hatszáz legnagyobb európai vállalat teljesítményét tükröző páneurópai index, az EuroStoxx 600 0,22 százalékos pluszban állt kora délután, míg az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,1 százalékkal nőtt.

A frankfurti DAX-30 index 0,19 százalékkal 7165 pontra, a londoni FTSE-100 mutatója szintén 0,19 százalékkal 11 569 pontra emelkedett, míg a párizsi CAC-40 index csupán 0,02 százalékkal, 4823 pontra nőtt kedden kora délutánig.

Mélyrepülésben a brit cégek

A nagyobb vállalatok közül a British Telecom (BT) árfolyama mintegy 18 százalékot zuhant a kedvezőtlen gyorsjelentés hatására. A brit székhelyű távközlési társaság közlése szerint az olaszországi leányvállalatánál feltárt könyvelési hiba jóval nagyobb lesz a vártnál. A BT a gyorsjelentésében lefelé módosította a 2016-os év harmadik negyedévi bevételeit, továbbá a 2017-re és 2018-ra vonatkozó kilátásokat is lefelé korrigálta.

Eközben mélyrepülésben van a brit Easyjet légitársaság is, a 6 százalékot meghaladó tőzsdei árfolyamesést a lefelé módosított 2017-es üzleti terv okozta, melyet a gyenge angol fonttal indokolt a társaság. A devizaárfolyam és a dráguló kerozin hatása a novemberben előre jelzett 90 millió font helyett 105 millió fonttal csökkenti a 2017-es üzleti év eredményét a cég tájékoztatása szerint.

Az SAP jót jelentett

Európa legértékesebb technológiai cége, a német SAP is jelentett, a negyedik negyedéves, működésből származó nyeresége 4 százalékkal, 2,37 milliárd euróra nőtt, mely éppen csak eléri a piac által várt szintet. A társaság ugyanakkor növelte a 2017-es év bevételre és nyereségre vonatkozó kilátásait. Az SAP részvényei enyhe növekedésben, 0,5 százalékos pluszban álltak a keddi kereskedés első felében.

Az orvosi műszereket gyártó holland Philips is kiadta a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentését kedden, nagyjából az előzetes várakozásokkal megfelelő számokkal. Az üzemi eredmény az előző év ugyanazon negyedévéhez képest 842 millióról 1,08 milliárd euróra emelkedett, míg az értékesítés árbevétele 3 százalékkal magasabb, 7,24 milliárd euró lett. A Philips részvénye mintegy 3 százalékos mínuszban állt kedden kora délután.

Döntöttek a Brexitről
A keddi kereskedésre kihat még a brit legfelső bíróság délelőtti döntése is, miszerint a szigetország parlamentjének is jóvá kell hagynia az Európai Unióból való kilépési szándékot. Ezzel meghosszabbodhat a kilépési folyamat a közös piacról.

Ezt olvasta már?

MTEL: Csalódás is, meg nem is! »