Végre emelkedtünk? Dehogy!

| szerző:

A nemzetközi emelkedés ellenére tegnap sem tudott emelkedni a magyar piac.


RANDOM CAPITAL

Reggeli elemzés

Nemzetközi Értékelés
Kedves Marslakó társaim. Immár egy éve élek itt a földön az emberek között. Gondoltam írok most nektek pár gondolatot arról, hogy mit tapasztaltam. Először is, amiket írok általánosak. Nem mindegyikükre jellemző vagy nem úgy és nem annyira, de általában igaz. Először is önzőek. A legtöbb alig lát túl saját magán, esetleg a családján. Irigyek. Ha valakinek valami jobban sikerül kémiailag nem tudnak neki örülni, sőt egyenesen rossz szemmel néznek rá. Hazugok. Szinte egyetlen egy emberrel sem találkoztam, aki ne beszélt volna valótlan dolgokat. Féltékenyek. Önös érdekük, a saját maguknak fontos dolgok mindenek felett. Bolondok. Egyszerűen időről-időre megbolondulnak és értelmetlen dolgok sokaságát teszik, amit maguk sem tudnak megmagyarázni miért jó. Félősek. Mindig tartanak valamitől, ezért se másért, se igazán magukért kiállni képtelenek. Kapzsik. Minden nekik kell, kicsi, nagy dolog, minden csak nekik jusson. És még hosszan sorolhatnám, hogy milyenek is valójában. - Mégis azt hiszem sosem szeretnék hazatérni innen. Miért? Mert a szívük, az érzelmeik, azok lenyűgözőek. Ha szeretnek, imádnak, akkor megszűnik minden rossz tulajdonságuk. Szerelmük, szeretetük fényesre csiszolja jellemüket. Odaadókká, kedvesekké, békésekké válnak. Ölelésük mély érzelmeket sugároz, olyan érzelmeket, amiket én a Marson sosem tapasztaltam. És a gyerekeik iránti szeretetük. Ó az még lenyűgözőbb. Miattuk hősökké válnak, bármit megtesznek értük. Levetkőzik minden önzőségük, irigységük, megszűnik létezni az önközpontos világuk, gyerekeikért tűzbe mennének a legborzasztóbb kínokat megélnék. Ó az arcuk. Milyen büszkén néznek a csemetéjükre, hogy örülnek nekik, milyen széppé és igazzá válnak általuk. Kedves Marslakó társaim. Ezek a lények furcsák, de szeretem őket, az összes hibájukkal, problémájukkal. Szerelmet szeretnék érezni, gyereket szeretnék nevelni, egyszerűen ember szeretnék lenni. Racionalitás? Kit érdekel?! Az igazi szerelemben és szeretetben semmiféle racionalitás nem létezik. Nem írok többé, ne haragudjatok. El akarok vegyülni közöttük. Sírni akarok a bajaikon és nevetni a boldogságukon. Utoljára azt kívánom nektek, hogy csak egy, tényleg egy napra emberek lehessetek. Szerintem egy nap is egy marsi élettel ér fel közöttük. Ember akarok lenni! (Virág Ferenc: Egy Marslakó feljegyzései) Akkor jöhet a vicc. "Pistike egy súlyos ládákkal megrakott talicskát próbál az utcán tolni, de nem megy neki a dolog. Egy arra járó jól öltözött úr megsajnálja, átveszi a talicskát és teljes erejéből tolni kezdi. Így mennek egy jó fél órán át, míg végre Pistike egy ház előtt köszönetet mond. A jószívű segítő lihegve méltatlankodik: - Disznóság ilyen nagy terhet egy gyerekre bízni! Hát nem mondtad apádnak, hogy egyedül ezt nem bírod eltolni?! - De mondtam, de ő azt felelte, hogy "Indulj csak el, majd csak akad egy marha, aki segít..."Semleges
Tovább, tovább, tovább. Fel, fel, fel erre mutat minden jel! 25411 pontra emelkedett az amerikai DOW 30 index, úgy tűnik csak egy pillanatra pihent meg az ipari index a 25000 pont közelségében.++
"Ha nem engem választottak volna meg elnöknek, már rég háborúban állnánk Észak-Koreával. Az amerikai gazdaság a világ legfűtöttebb gazdasága." És így tovább. Dicsekedett Trump amerikai elnök beszédében.Semleges
A BREXIT óriási mértékben rányomja a brit gazdaságra a bélyegét. Elképzelhető, hogy lassan recesszióba fullad az Egyesült Királyság gazdasági teljesítménye.--
Mozdulatlanok az értékpapírokat szorosan "kísérő" termékek. Áll az arany, az olaj, az eur/usd (kereszt) árfolyama. Nem történik semmi. Néma csend és várakozás a "kísérőkben", tovább emelkedés az értéktőzsdéken (de közel sem szárnyalás).-
Magyar Értékelés
Végre emelkedtünk? Dehogy! A nemzetközi emelkedés ellenére tegnap sem tudtunk emelkedni... 382 pontot estünk a Budapesti Értéktőzsdén és az index értéke 40474 pontra "süllyedt". Nincs tragédia, de egyelőre nem tudunk feljebb mozdulni a mindenkori csúcs közeléből.--
OTP: itt van az újabb bejelentés. Az OTP Bank folytatta akvizíciós tevékenységét és újabb bankot vásárolt: " Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy adásvételi szerződést írt alá a Societe Generale Csoport moldáv leánybankja, a Mobiasbanca – Groupe Societe Generale S.A. („SGMB”) 87,85%-os részesedésének megvásárlásáról." 13,3 százalékos piaci részesedéssel rendelkező, Moldova 4. legnagyobb bankjáról van szó. Összhangban a Csányi elnök úr által megfogalmazott stratégiával, mi is hisszük és bízunk abban, hogy az OTP értékteremtése, jövedelmezősége egyre nagyobb hangsúlyt kap a nemzetközi terjeszkedésekből.++
Nem bírta a MOL a 3300 forint magasságát és 3232 forintra esett tegnap az árfolyama. Nem túl biztató, hogy közvetlenül a 3350 forintos lokális tető közelében bizonytalanodik el az árfolyam.--
Richter: Holnap gyorsjelentés. 11 Mrd forintos egyszeri költség és a devizákon elszenvedett komolyabb veszteség borzolhatja a kedélyeket. A tisztított negyedéves eredmény jó lehet, de nagyon pozitív reakciókra nem számítunk.-
Megállt az AutoWallis limites emelkedése, de még tegnap is pozitív tartományban, 206 forinton zárta a kereskedést a "volt ALTERA részvény". 206 forint * 8=1648 forintnak felel meg, a régi (nyolcadolás előtti) árfolyamon. Nem semmi...++


Indexek
S&P 500 2 737,70 (12,83 0.47%)
Dow Jones Ind 25 411,52 (172,15 0.68%)
DAX 11 367,98 (191,40 1.71%)
NIKKEI 20 844,45 (-39,32 -0.19%)

BÉT előző záró
BUX40 474,39 (-382.58 -0.94%)
OTP11 360 (-10 -0.09%)
MTELEKOM469 (+1 +0.21%)
RICHTER5 800 (-75 -1.28%)
MOL3 232 (-70 -2.12%)

 

Tovább »


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

facebook

Ezt olvasta már?

Vegyesen alakult a forint árfolyama »

4IG 4400 (2,09 ) AKKO Invest 26400 (0,76 ) ALTEO 788 (0,77 ) ANY 1365 (0,37 ) APPENINN 536 (2,29 ) AutoWallis 144 (1,06 ) BIF 3250 (-0,31 ) EMASZ 26600 (1,53 ) ENEFI 435 (-0,91 ) ESTMEDIA 120 (-1,80 ) FORRAS/T 1560 (0,65 ) FUTURAQUA 58 (-1,36 ) KONZUM 217 (-0,46 ) MOL 3440 (1,78 ) MTELEKOM 458 (-0,87 ) NUTEX 30 (1,37 ) OPUS 442 (1,14 ) ORMESTER 2400 (-4,76 ) OTP 12960 (-0,15 ) OTT1 225 (1,81 ) PANNERGY 708 (-0,84 ) RABA 1210 (0,41 ) RICHTER 5820 (-0,43 ) SET Group 712 (0,85 ) TAKAREK 712 (0,56 ) WABERERS 1580 (2,60 ) ZWACK 17450 (0,87 )