-->

Veszteséggel indított Európa

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Mínuszban nyitottak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék pénteken, az idei utolsó kereskedési napon, a csütörtöki vegyes zárás után.

A londoni FTSE-100 index 0,03 százalék, a frankfurti DAX-30 0,10 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,09 százalék csökkenést jelzett a kereskedés első perceiben a csütörtöki záróértékekhez képest.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,32 pontos emelkedéssel, 39 277,12 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,25 százalékkal erősödött.

Az ázsiai tőzsdék többségén indexemelkedéssel indult az év utolsó kereskedési napja. Az index csak Tokióban csökkent kismértékben.

A pénteki európai tőzsdenyitáskor az euró 1,1952 dolláron állt  a 24 órával korábbi 1,1929 dollár után. Az arany ára 0,04 százalékkal unciánként 1297,70 dollárra emelkedett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 40 cent (0,60 százalék) emelkedéssel 66,56 dolláron állt. A WTI ára 0,67 százalékkal, 60,24 dollárra emelkedett. A WTI olaj ára 2015 júniusában állt legutóbb 60 dollár felett, a Brent pedig a héten korábban ért el 67 dollár feletti árat, amire 2015 májusában volt legutóbb példa.

A csütörtöki áremelkedést az amerikai termelésben a múlt héten váratlanul bekövetkezett csökkenés váltotta ki. Az Egyesült Államok napi csaknem tízmillió hordó olajat termel. Elemzők arra számítottak, hogy az év végére már csatlakozik a napi tízmillió hordónál többet termelő országok Szaúd-Arábiából és Oroszországból álló szűk csoportjához.

Erre számít ma a piac

Pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal jelenteti meg előzetes adatait a németországi fogyasztói árak decemberi alakulásáról. Egyéb piacmozgató erejű európai makrogazdasági adat közzététele nem várható.

Érdemi elmozdulások nélküli alacsony forgalomra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemzők az év utolsó kereskedési napján, pénteken.

Bukta Gábor, az Equilor elemzője megjegyezte: az egész hétre jellemző év végi alacsony forgalom mellett jelentős mozgások nélkül zárhatja az évet a BÉT részvényindexe, a BUX. A vezető részvények közül a csütörtökön közel 1,5 százalékot eső Mol grafikonja lehet a legérdekesebb pénteken - vélekedett Bukta Gábor.

Az olajipari cég papírjai egy "beszűkült alakzatból" próbálhatnak ismét felfelé kitörni, de jelentős elmozdulásra csak az újév után lehet számítani - tette hozzá.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír elemzője úgy fogalmazott: alacsony forgalom melletti stagnálás várható a magyar kereskedésben. Az év utolsó napján a forgalom legfeljebb négy-öt milliárd forint lehet - tette hozzá.

Így zártak csütörtökön

Csütörtökön az európai tőzsdék csekély forgalom közepette, London kivételével, veszteséggel zártak. A pán-európai Stoxx 600 index 0,33 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,32 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,78 százalékkal. Londonban a nyersanyagipari ágazatnak köszönhetően 0,03 százalékkal zárt pluszban az FTSE-100 index. A frankfurti DAX index 0,69 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,55 százalék veszteséggel fejezte be a kereskedést, Madridban 0,71 százalék, Milánóban 0,36 százalék volt az indexcsökkenés.

Az indexeket csütörtökön leginkább a távközlési szolgáltató és technológiai cégek papírjai terhelték meg, a BT, Ericsson, Immarsat és a Nokia nagyot veszített árfolyamából. Az Airbus részvénye több mint egy százalékkal gyengült annak hírére, hogy az A380-as óriásgép gyártásának a beszüntetését fontolgatja, ha nem kap megrendelést az Emirates légitársaságtól.

Az amerikai indexek nyereséggel fejezték be a csütörtöki kereskedést, a DJIA-30 rekordon zárt, a 71-ik alkalommal az idei évben. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 63,21 ponttal, 0,26 százalékkal, 24 837,51 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutatója 4,92 ponttal, 0,18 százalékkal gyarapodott, és 2687,54 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 10,82 ponttal, 0,16 százalékkal lett több, és 6950,16 ponton zárt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,19 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 39 178,80 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 42 forinttal, 1,40 százalékkal 2968 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 685 forintra erősödött, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal 459 forintra nőtt, forgalma 325,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 72 forinttal, 1,07 százalékkal 6785 forintra emelkedett, a részvények forgalma 662,7 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4261,06 ponton zárt csütörtökön, ez 50,85 pontos, 1,21 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

4IG 522 (1,36 ) AKKO Invest 387 (-1,53 ) ALTEO 786 (2,34 ) ANY 1160 (-0,43 ) APPENINN 308 (-1,91 ) AutoWallis 77 (-1,90 ) BIF 235 (-1,26 ) CIGPANNONIA 317 (3,93 ) DELTA 60 (-4,00 ) DM-KER 48 (6,67 ) FUTURAQUA 60 (4,53 ) GSPARK 3290 (0,30 ) Gloster 2700 (9,76 ) KULCSSOFT 1325 (-4,68 ) MASTERPLAST 808 (1,00 ) MOL 1524 (0,66 ) MTELEKOM 347 (-0,14 ) Megakran 4 (-0,50 ) NORDTELEKOM 20 (1,02 ) NUTEX 19 (4,35 ) OPUS 202 (0,50 ) OTP 9830 (0,72 ) OTT1 126 (-1,72 ) PANNERGY 706 (0,86 ) RABA 880 (0,92 ) RICHTER 6450 (1,57 ) SET Group 50 (-0,10 ) TAKAREK 460 (4,55 ) WABERERS 1140 (-0,44 ) ZWACK 16450 (0,30 )