Zöldben indult Európa

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken kedden. A BUX 0,08 százalékkal erősödött csütörtöki záró értékéhez képest.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,07 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,15 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,20 százalékos pluszban állt a kereskedés első öt percének elteltével, míg az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,29 százalékos nyereséget mutatott.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 30,26 pontos emelkedéssel, 39 992,98 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest tehát 0,08 százalékkal erősödött.

Mi várható?

Fontosabb vállalati gyorsjelentések és a kereskedést befolyásolni képes fontos makroadatok nem várhatóak. Délelőtt a müncheni ifo gazdaságkutató intézet közzéteszi német üzleti hangulatindexét novemberről, majd az olasz statisztikai hivatal az ipar rendelésállományának szeptemberi alakulásáról számol be. A befektetők ugyanakkor szoros figyelemmel követik a németországi és írországi belpolitikai bizonytalanságokat.

New Yorkban rövidített kereskedés lesz csupán, három órával korábban zár be a tőzsde, miután csütörtökön a haladás ünnepe miatt nem volt kereskedés.

Rövid Szabolcs, Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a befektetők a délelőtt megjelenő müncheni ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindex novemberi adatára figyelhetnek.

Euró és olaj

Az eurót 1,1846 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,04 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik a legközelebbi, januári határidős jegyzésekben.

Délelőtt kilenc órakor az északi-tengeri Brent hordónként (159 liter) 63,63 dollárba került, 8 centes, 0,13 százalékos pluszban forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára hordónként 57 centtel, 0,98 százalékkal, 58,59 dollárra nőtt.

Gyengélkedés csütörtökön
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,65 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 39 962,72 ponton zárt csütörtökön. A londoni FTSE100 index 0,01 százalék emelkedéssel, a párizsi CAC40 mutató 0,50 százalék növekedéssel fejezte be a napot. A frankfurti értéktőzsde DAX indexe ugyanakkor 0,05 százalékkal gyengült. Az amerikai részvénypiacok zárva tartottak csütörtökön a hálaadás napi ünnep miatt.

XTB az ESMA szabályozásáról

Az európai Forex piac rendkívül fontos kihívásokkal fog szembenézni a 2018-as...

Személyes pénzügyek, hitel, öngondoskodás

A befektetési alapok összvagyona 10 milliárd forinttal nőtt.

Új MNB ajánlás a zálogkölcsön-nyújtással kapcsolatos elvárásokról.

A bankoknak egységes díjjegyzéket kell készíteniük.

ARC

Rubens Menin, a brazíliai MRV Engenharia e Participações S.A (MRV) alapító...

Markus Villig, napjaink egyik leggyorsabban növekvő...

Deviza

A déli órákban átlépte a 330 forintot az euró jegyzése.

Elemzők szerint a FED szerdai 25 bázispontos kamatemelése a dollár értékének...

KRIPTOVALUTÁK VILÁGA

A kiberbűnözők az elmúlt évben 21 ezer ether kriptovalutát kerestek.

Önállóan forgalomképes blokklánc-alapú kriptovalutát hoztak létre.

Ezt olvasta már?

Átvitte szépen az ellenállását a DAX »

4IG 3600 (-1,64 ) ALTERA 780 (-1,27 ) ANY 1300 (-0,76 ) APPENINN 570 (-3,06 ) CIGPANNONIA 424 (-0,35 ) CSEPEL 860 (-4,02 ) ELMU 26400 (-3,65 ) EMASZ 24800 (-0,80 ) ESTMEDIA 122 (-1,21 ) GSPARK 3360 (-1,18 ) KONZUM 2925 (-0,85 ) MOL 2650 (0,91 ) MTELEKOM 403 (-0,74 ) NORDTELEKOM 37 (-2,60 ) NUTEX 54 (-1,82 ) OPUS 606 (-2,26 ) OTP 10020 (0,50 ) OTT1 249 (-2,35 ) PANNERGY 678 (-1,45 ) RICHTER 4570 (-2,35 ) SET Group 256 (-2,29 ) TAKAREK 607 (-0,82 ) WABERERS 3290 (-0,30 ) ZWACK 16650 (0,60 )