Trükköztek egyet a Munkácsy-képért

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Miniszterelnökség kezdeményezésére a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája - mint elsőfokú hatóság - elindította Munkácsy Mihály Golgota című festményének védési eljárását.

Az állam elővásárlási joggal rendelkezik

A Miniszterelnökség kedden közleményében azt írta, hogy az eljárás során a jelenleg a debreceni Déri Múzeumban őrzött Munkácsy-alkotás ideiglenes védettséget kap. Ez az örökségvédelmi törvény szerint azt jelenti, hogy a védetté nyilvánított kulturális javakra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. Ennek értelmében az alkotásra végleges kiviteli tilalom vonatkozik, a tulajdonos a mű őrzési helyének megváltoztatását köteles bejelenteni. Ezen felül, ha a tulajdonos el kívánja adni a festményt, az állam elővásárlási joggal rendelkezik.
A védési eljárásban előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) vitatja meg az ügyet, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot.

"A védési eljárással a kormány azt kívánja elérni, hogy nemzeti festészetünk kiemelkedő alkotása magyar érdekkörben maradjon" - emelte ki közleményében a Miniszterelnökség.

Mint hozzátették, az eljárás nem akadályozza a festmény tulajdonosát abban, hogy a képet értékesítse. A védetté nyilvánításnak ilyen célja nincs.

Ha másnak adja el, akkor sem vihetik el

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd délután azt mondta, hogy az ideiglenes védettséggel - amelynek szabályai ugyanazok, mint az állandó védettségnek - nem kerül állami tulajdonba a kép. Ugyanakkor, ha Pákh Imre el akarná adni a képet, a magyar állam elővásárlási joggal rendelkezik.

Az államtitkár kiemelte, hogy ha reális áron meg tudnak állapodni Pákh Imrével, továbbra is szeretnék megvenni a képet, mert az a céljuk, hogy a Golgota Magyarországon maradjon. Ha a festményt mégis másnak adná el Pákh Imre a védettség nyomán, akkor sem lehetne kivinni az országból - tette hozzá L. Simon László.

Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő vasárnap közölte, hogy elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

Ezt olvasta már?

Az MNB új alkalmazása megmutatja, hitelképesek vagyunk-e »

4IG 915 (-0,54 ) AKKO Invest 28400 (-1,39 ) ALTEO 768 (-0,26 ) ANY 1300 (-0,76 ) APPENINN 432 (-1,71 ) AutoWallis 115 (-1,71 ) BIF 299 (1,01 ) CIGPANNONIA 307 (-4,22 ) EHEP 12100 (3,42 ) ELMU 28000 (-0,71 ) ENEFI 588 (-2,00 ) ESTMEDIA 118 (-1,17 ) FUTURAQUA 122 (4,81 ) MOL 2876 (1,05 ) MTELEKOM 422 (-0,71 ) NORDTELEKOM 46 (-1,91 ) NUTEX 31 (0,32 ) OPUS 396 (-1,00 ) ORMESTER 13100 (-1,50 ) OTP 12270 (-0,65 ) OTT1 275 (1,48 ) RICHTER 4742 (-0,79 ) SET Group 662 (0,76 ) WABERERS 1250 (-2,72 )