Termelőközösségekben látják a borászat jövőjét

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A szőlészet és a borászat fejlődéséhez erős termelői közösségekre van szükség - hangsúlyozta Gál Péter a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken a Szőlő- és Borjogászok Nemzetközi Egyesülete (AIDV) Európai Tagozatának budapesti konferenciáján.

Az FM tájékoztatása szerint a helyettes államtitkár a szőlő- és bortermelők közösségeinek megszervezésére jó példaként hozta a magyar borjogot, és megemlítette, hogy több száz éves fejlődés során alakult ki a termelői közösségek szervezésének intézménye, a hegyközség.

A 2012-es, új hegyközségi törvénnyel Magyarország kompatibilissé tette ezt a hagyományos szerveződési formát az uniós szakmaközi szervezetekre vonatkozó szabályokkal. Így adott új lendületet a termelők önszerveződésének és új eszközöket a hatékony szabályozási környezet kialakításának - hangsúlyozta a közlemény szerint.

Emlékeztetett, a globalizálódó világban fontos feladat a termelői közösségek, helyi vállalkozások versenyképességének és életképességének, valamint kulturális hagyományainak megőrzése. A harminc országot tömörítő nemzetközi szervezet június 15-17. között A hatályos európai bor- és szőlőművelésre vonatkozó jog esetjogi megközelítése címmel tartja Budapesten rendes éves ülését - olvasható a közleményben.

Hirdetés
Szavazz!

Ki kapjon több uniós pénzt, Kelet vagy Dél?

Brit sajtóértesülések szerint több tízmilliárd euró fejlesztési forrást...

A Balaton északi vagy a déli partja vonzóbb?

Hajlamosak vagyunk kőbe vésett értékítéletet feltételezni, pedig még az...

Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Konferencia

A hazai kockázati befektetői piacon egyre nagyobb szerepet vállalnak a...

Lakáshitel-kalkulátor
Önfenntartó, magyar találmány

A NOAH House-projekt egy egyedülálló magyar találmány. Megálmodója Blaskovich...

Brexit

"Katasztrofális" következményekkel járna a brit élelmiszeripar...

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének...

Hirdetés
Csok

Félszoba: megoldás vagy hátrány?

A lakásvásárlóknak fontosabb a lakószobák száma, mint a lakás alapterülete....

Budapesten viszik a legtöbb csok-ot

Az indulás, 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegű csok-támogatást...

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Londonból is licitáltak a tokaji borkülönlegességekre »

ALTERA 950 (8,57 ) ANY 1400 (0,72 ) APPENINN 681 (0,44 ) CIGPANNONIA 462 (0,22 ) ESTMEDIA 110 (10,00 ) FUTURAQUA 64 (-0,93 ) GSPARK 3560 (0,28 ) KONZUM 3375 (0,75 ) MOL 3004 (0,81 ) MTELEKOM 451 (-0,22 ) NUTEX 46 (-8,23 ) OPUS 727 (0,83 ) OTP 11450 (0,35 ) OTT1 304 (2,36 ) PANNERGY 766 (0,79 ) RICHTER 5285 (0,67 ) ZWACK 17400 (0,29 )