Így juthatnak olcsón gépekhez az agrárcégek

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Akár kezdő vállalkozások számára is elérhető a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által most meghirdetett MFB Nemzeti Gépfinanszírozási Program. A kedvezményes kamatozással, egyes esetekben önerő nélkül is igénybe vehető hitel- és lízingprogramok segítségével összesen 80 milliárd forint fordítható mezőgazdasági gépek gyártására, forgalmazására valamint vásárlására.

Kell a forrás

A piacon jelenleg elérhető finanszírozási lehetőségek vizsgálata, valamint a piaci szereplőkkel folytatott egyeztetések után az MFB kidolgozta a Nemzeti Gépfinanszírozási Programot, melynek célja, hogy kedvező kamatozású és feltételrendszerű finanszírozási lehetőséget nyújtson a mezőgazdasági gépek gyártásával, illetve forgalmazásával foglalkozó cégeknek, valamint azoknak a KKV kritériumoknak megfelelő vállalkozásoknak, amelyek mezőgazdasági gépek vásárlását tervezik.

Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: kiemelt cél, hogy az MFB olyan ágazatokban nyújtson finanszírozást, ahol eddig kevesebb forrás állt a fejlesztésben gondolkodó cégek rendelkezésére. A kedvezményes kamatozás és a hosszabb futamidő az induló vállalkozásokat is helyzetbe hozhatja, melyek finanszírozása a Magyar Fejlesztési Bank stratégiai feladatai közé tartozik.

Ezek a konstrukciók

A Program keretében három konstrukció is elérhető, amelyek lefedik a mezőgazdasági gépgyártás, forgalmazás és vásárlás teljes vertikumát.

A Mezőgazdasági Gépgyártó- és Forgalmazó Finanszírozási Hitelprogram 30 milliárd forintos keretet biztosít a Magyarországon bejegyzett székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel/telephellyel rendelkező mezőgazdasági gépgyártók gyártókapacitásának fejlesztésére, az értékesítési tevékenység bővítésére és a mezőgazdasági gépek forgalmazásának elősegítésére.

A futamidő beruházási hitel esetén legfeljebb 15 év, forgóeszköz-, illetve készletfinanszírozó hitel esetében pedig legfeljebb 6 év. Hitelfelvevőnként minimum 150 millió Ft, maximum 3 milliárd forint igényelhető (KKV beruházási támogatás kategóriában a maximum 2,25 milliárd Ft), saját erő pedig csak beruházási hitel igénylése esetén szükséges, melynek mértéke minimum 10 százalék.

A Mezőgazdasági Vevőfinanszírozási Hitelprogram és a Mezőgazdasági Vevőfinanszírozási Zárt Végű Pénzügyi Lízing Program együttes keretösszege 50 milliárd forint. A konstrukciók olyan új  mezőgazdasági gépek beszerzését finanszírozzák kedvező feltételekkel, melyeket Magyarországon bejegyzett székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel/telephellyel rendelkező mezőgazdasági gépgyártó állított elő, és maga, vagy a vele szerződéses viszonyban lévő gépkereskedők  útján értékesít.

A futamidő ennél a hitelnél is kedvezően alakul, akár 7 év is lehet, a finanszírozási összeg minimum 1 millió Ft, maximum 100 millió Ft. Ezeket a programokat az MFB az Európa Tanács Fejlesztési Bankja (CEB) és az Európai Beruházási Bank (EIB) által biztosított források felhasználásával nyújtja. A hitel-, illetve lízingkérelmet az adott beruházási tárgyat/lízingtárgyat értékesítő Gépgyártónál vagy Gépkereskedőnél lehet benyújtani.

Az MFB Nemzeti Gépfinanszírozási Program termékeinek értékesítésére az MFB a Regionális Fejlesztési Finanszírozó Zrt.-vel kiemelt közvetítői szerződést kötött. A vevőfinanszírozási programokhoz a gépgyártók és gépkereskedők a kiemelt közvetítővel megkötött alvállalkozói szerződéssel csatlakozhatnak.

Hirdetés
Szavazz!

Szegények pénze lesz az euró?

Nagyon úgy tűnik, hogy a három legszegényebb uniós tag is előbb vezeti be az...

Értelmetlen a légiforgalmi sztrájk?

Harmadik hetébe lépett a francia nemzeti légitársaság dolgozóinak sztrájkja,...

Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Londoni pénzügyi elemzők szerint a valószínűsíthető enyhe lassulás ellenére...

A korábbi piaci és elemzői várakozásokkal ellentétben nem...

Hirdetés
Csok

Kelet-Magyarországon fénykorát éli a CSOK

Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.

Még mindig nő az érdeklődés a csok iránt

Érezhetően nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény igényléseinek száma a...

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Egyre több hitele lehet a cégeknek »

4IG 3440 (0,58 ) ALTEO 720 (0,70 ) ALTERA 775 (0,65 ) APPENINN 664 (-0,15 ) BIF 1920 (1,05 ) CIGPANNONIA 456 (1,33 ) CSEPEL 940 (-0,21 ) EHEP 1000 (19,76 ) ELMU 27200 (0,74 ) EMASZ 24000 (-0,83 ) ENEFI 180 (-1,64 ) ESTMEDIA 114 (1,34 ) FHB 586 (-5,33 ) FUTURAQUA 56 (-0,36 ) KONZUM 3180 (-0,62 ) MASTERPLAST 600 (0,84 ) MOL 2684 (-0,67 ) MTELEKOM 421 (0,36 ) NORDTELEKOM 45 (0,22 ) OPUS 708 (-0,28 ) ORMESTER 1520 (19,69 ) OTP 10520 (0,67 ) OTT1 289 (0,70 ) PANNERGY 738 (1,10 ) RICHTER 5530 (-1,16 ) SET Group 270 (-4,26 ) ZWACK 17250 (-1,15 )