Olcsó tej miatt estek az élelmiszerárak

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Mérséklődtek a nemzetközi élelmiszerárak októberben, lekövetve a tejtermékek árának mozgását, így indexük 27 százalékkal alacsonyabban zárt, mint minden idők legmagasabb értéke 2011 októberéből - derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO közleményéből.

A FAO élelmiszerár-index (176,4 pont), amely az alapvető élelmiszer árak nemzetközi változását követi nyomon hónapról hónapra, 1,3 százalékkal csökkent szeptemberhez képest – bár még így is 2,5 százalékkal magasabb a tavaly októberinél.

A tejtermékek ára csökkent leginkább, 4,2 százalékkal, idén május óta először. Úgy tűnik, a beszállítók inkább kivárnak a Csendes-óceán térségéből érkező új szállításokra, továbbá az Európai Unióban az alacsony kereslet ráadásul bőséges készletekkel párosul, így a vajért és a teljes tejporért lényegesen kevesebbet fizettek a nemzetközi piacokon.

A növényi olajok is olcsóbbá váltak 1,1 százalékkal a szeptemberi értéket véve alapul; főleg a pálma- és szójaolaj ára indult el lefelé a biztató termelési kilátások hatására.

Valamelyest olcsóbb lett a cukor is a legfontosabb exportőr ország, Brazília valutájának gyengülése miatt, és azért is, mert az Európai Unióban és Oroszországban is jó cukorrépa termés várható.

Intenzívebbé vált a verseny a sertéshús-exportőrök között, miközben a kereslet inkább visszafogott, így a húsárak alig 1 százalékkal bár, de csökkentek. A gabonaárak kicsit erősödtek, főként a rizs magasabb árú jegyzése miatt.

Rekordmennyiségű gabonatermelés

A 2017-es év gabonatermelése globális szinten meghaladja majd az azt megelőzőt - olvasható a FAO frissített Gabonakészletek és –igények gyorsjelentésben.

A szemestakarmányok rekordmennyiségben állnak majd rendelkezésünkre köszönhetően a termelésbővítésnek Dél-Amerikában és Afrika déli csücskében. Ezzel szemben a búzatermelés a csalódást keltő amerikai aratás miatt kevesebb lesz 2016-hoz képest. A globális rizstermelés mennyiségében várhatóan nem változik.

A FAO becslése szerint a következő évben 1 százalékkal bővül a világ gabona felhasználása, és még így is rekordnagyságú gabonatartalékok várhatók a 2018-as szezon végére.

Az exportkészletek bőségessége miatt marad a legnagyobb exportőrök közti erős verseny. Összességében pedig a kukorica, cirok és rizs kereskedelmének mennyiségi növekedése ellensúlyozza a búzánál valószínűsített csökkenést.

Hirdetés
Kereskedés

A day trading, azaz napi kereskedés során a kereskedő napon belül vásárol és...

Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

A brit kormány "korlátozott ideig" még tartaná magát az Európai Unió...

Hirdetés
Csok

Csok: nem mindenhol nagy segítség

Megyénként és városonként hatalmas szórás: van, ahol a CSOK az ingatlan...

Kelet-Magyarországon fénykorát éli a CSOK

Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Fellép az EU a kettős élelmiszerminőség ellen »

4IG 3540 (-0,56 ) ALTEO 685 (-1,44 ) ALTERA 795 (0,63 ) ANY 1410 (0,71 ) APPENINN 615 (0,33 ) CIGPANNONIA 422 (0,48 ) Duna House A 4040 (1,51 ) EMASZ 25400 (0,79 ) ENEFI 196 (0,51 ) FHB 600 (2,56 ) FORRAS/OE 1190 (7,21 ) FORRAS/T 1400 (7,69 ) FUTURAQUA 57 (-2,05 ) GSPARK 3350 (1,82 ) KONZUM 3185 (0,16 ) KULCSSOFT 1230 (1,65 ) MOL 2666 (2,78 ) MTELEKOM 414 (0,61 ) NORDTELEKOM 44 (1,40 ) NUTEX 40 (-6,98 ) OTP 9870 (2,81 ) PANNERGY 682 (0,29 ) PLOTINUS 5900 (-0,84 ) RICHTER 5265 (1,15 ) SET Group 253 (1,20 ) WABERERS 3450 (0,88 ) ZWACK 17600 (0,57 )