Bill Gates szerint új válság közeleg

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Microsoft alkotója egy Reddit-en futó "Kérdezz tőlem bármit" program során azt nyilatkozta, hogy az amerikaiaknak számítaniuk kellene rá, hogy hamarosan egy, a 2008-ashoz hasonló válság fog kirobbanni - írja a Business Insider. Különben Gates jórészt még mindig optimista, például azt is sűrűn hangoztatja, hogy a világ az utóbbi időben a fejlődés egy kívánt szakaszára állt be, ezt pedig a legtöbbször azzal az érvvel támasztja alá, hogy az extrém szegénységben élők száma is jelentősen csökkent.

Gates, az optimista rettegő

A közgazdászok java szerint az 1929-ben kirobbant világválság óta a 2008-as volt a legsúlyosabb. Bill Gates szerint épp egy egészen új felé menetelünk. Véleményének egy Reddit-en feltett, direkt erre vonatkozó kérdés kapcsán adott hangot, ami a pesszimizmus és optimizmus különös keveréke volt:

„Igen. Nehéz megmondani mikor, de egész biztosan lesz [még hasonló válság]. Szerencsére az előzőt meglehetősen jól átvészeltük.”

Ezután barátjára, a milliárdos filantrópra, Warren Buffetre utalt, aki szerinte sokat beszélt már a témáról, és „sokkal jobban átlátja és érti ezt az egészet, mint én.”

A legutóbbi Nagy Recesszió során 8,8 millió munkahely szűnt meg, a háztartások nettó értéke 19 milliárd dollárral csökkent az államokon belül, és számtalan család került az utcára a válság tombolása alatt.

A válaszát ezzel zárta: „Az utóbbi jóslat ellenére kifejezetten optimista vagyok azt illetően, hogy az innováció és a kapitalizmus szerte a Földön javítani fog az emberek élethelyzetén.”

A lehetséges világok legjobbika

Szerinte a világ egyre jobbá válik minden egyes célirányos intézkedéssel. Egy hónappal ezelőtt, New York-ban mondta ugyanezen téma kapcsán, hogy ez egész egyszerűen " nem következhet be automatikusan. Egyszerűen azért nem, mert az emberek egyre inkább törődnek a világgal. Azért nem, mert számtalan új tudományos találmánnyal rendelkezünk.”

Gyakran idézi a saját, és a felesége által működtetett alapítvány eredményeit, amit a szegénység elleni küzdelemben értek el. Az extrém szegénységben élők száma (akik napi 1,90 dollárból, vagy abból kevesebből kénytelenek megélni) az 1990-es években nagyjából a világ népességének az egyharmadát tette ki. Ez szerinte jelenleg úgy 10 százalék körül mozoghat.

„Nem igazán lehet optimistának érezni magunkat napjainkban, ha a híreket olvassuk: hurrikánok Amerika-szerte, borzalmas ámokfutások, a nukleáris fegyverkezés keltette feszültség, krízishelyzet Mianmarban, véres polgárháború Szíriában, Jemenben. Megszakad a szívünk minden egyes emberért, akit érintenek ezek a tragédiák. Még azok számára is, akikre ezek az események nincsenek hatással, úgy tűnhet, hogy a világ  jelenleg a darabjaira hullik. Bár ezek az események – bármilyen szörnyűnek is tűnnek – egy olyan kontextusban történnek, ami egy jóval nagyobb és pozitívabb trendnek felel meg. Mert végtére is, a világ egyre jobb hely kezd lenni” – írta a Time-ban Gates, egy hónappal ezelőtt, arra gondolva, hogy a szegénység felszámolása, a fejlődés terén a borzalmak ellenére nagy előrelépéseket tett az emberiség.

2016-ban meghirdette a szegénység végének időpontját is: 2030-ra vonatkozik a jóslat.

Hirdetés
Kereskedés

A day trading, azaz napi kereskedés során a kereskedő napon belül vásárol és...

Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

A brit kormány "korlátozott ideig" még tartaná magát az Európai Unió...

Hirdetés
Csok

Csok: nem mindenhol nagy segítség

Megyénként és városonként hatalmas szórás: van, ahol a CSOK az ingatlan...

Kelet-Magyarországon fénykorát éli a CSOK

Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

A leggazdagabb Luxemburg, mi hátul kullogunk »