Kitüntetést kapott Bogsch Erik

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A Magyar Érdemrend nagykeresztjének polgári tagozatával tüntették ki Bogsch Erik Széchenyi-díjas vegyészmérnököt, a Richter Gedeon Nyrt. elnökét szerdán Budapesten, a Sándor-palotában. Fantasztikus elismerés a kitüntetés, a Magyar Érdemrend nagykeresztje-díj a Richternek, a Richter Gedeon minden dolgozójának szól, akik hozzájárultak a sikerhez, a díj elismerés azoknak is, akik elérték, hogy egy majdnem csőd szélén álló vállalatból egy magyarországi központú, rangos, multinacionális céggé vált a Richter az elmúlt években - mondta Bogsch Erik az MTI-nek a kitüntetése átvétele után.

Az elismerést Áder János köztársasági elnök adta át Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnökének jelenlétében.

Az indoklás szerint Bogsch Erik a miniszterelnök javaslatára az egyik legsikeresebb nagyvállalat élén végzett, kimagasló színvonalú munkájáért vehette át a kitüntetést. Példamutató és felelősségteljes vezetői tevékenységével a céget a térség egyik legnagyobb vállalatává emelte, a gyártás mellett pedig a kutatás-fejlesztésre, valamint a magyar egészségügy és az oktatás támogatására is nagy hangsúlyt fektetett - áll a kitüntetési határozatban.

Magyarország fontos vállalata

Bogsch Erik 25 évig volt a gyógyszeripari cég vezérigazgatója, jelenleg a Richter elnöke. A Richter teljesítményéről elmondta: Európa egyik igen jelentős gyógyszeripari cége, amelynek leányvállalatai vannak a régióban, de Nyugat-Európában, Latin-Amerikában, sőt Kínában is, nyeresége 90 százaléka külföldön keletkezik.

Ezt a nyereséget a Richter Magyarországon fekteti be, hazai beruházásokat, kutatási-fejlesztési projekteket finanszíroz a profitból, ezzel is igyekszik a Richter hozzájárulni a magyar nemzetgazdaság fejlődéséhez.

Tőzsdei sikerek

A Richter a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) legnagyobb forgalmú, legértékesebb cégei között szerepel. Bogsch Erik kedvezőnek nevezte, hogy a Richter tulajdonosi szerkezetében a magyar állam több mint 25 százalékos hányadot őrzött meg, "ezért a mindenkori kormánynak köszönettel tartozunk". A jelenlegi kormányzattal kötött stratégiai együttműködésnek köszönhetően a kormányzat kiemelt figyelemmel kíséri a cég fejlődését - mutatott rá.

Emlékeztetett: a gyógyszeripari vállalatot több mint 25 évvel ezelőtt majdnem eladták 100 millió dollárért, szerencsére az akkori vevőjelölt végül nemet mondott, ezután nevezték ki vezérigazgatóvá, és 1994-ben már tőzsdére tudták vinni a gyógyszercéget.

A Richter mostani tőkepiaci értéke 4 milliárd dollár az 1994. évi tőzsde bevezetéskor számított 190 millió dollárral szemben. A gyógyszeripari cég értéke az eredeti 100 millió dolláros összegnek a 40 szeresére nőtt.

Vezető a régióban

Kiemelte: a vállalat ezzel párhuzamosan stabil gyógyszerellátást biztosít a magyar betegeknek. A Richter 2000-ben lett regionális szintű nemzetközi cég, 2010-től pedig világméretekben vált multinacionális vállalattá. Ebben az évtizedben indult be a nyugat-európai terjeszkedés, majd kínai és latin-amerikai leányvállalatokat is alapítottak.

Kiemelte: a sikerekben része volt annak is, hogy a Richter az egyetlen független, szakmai befektető nélkül működő, magyarországi központú multinacionális vállalat. A jövő szempontjából nagyon fontos az innováció, az innováció területén belül pedig a központi idegrendszeri kutatás, a nőgyógyászati termékek valamint a biotechnológia.

A Richter a világ számos országában úttörő szerepet játszik a nőgyógyászati terápiás területen, emellett fontos a kereskedelmi hálózat is - mutatott rá az elnök. Bogsch Erik végezetül kiemelte: a család, elsősorban a felesége nélkül nem lehetett volna sikeres vállalatvezető.

Hirdetés
Szavazz!

Szegények pénze lesz az euró?

Nagyon úgy tűnik, hogy a három legszegényebb uniós tag is előbb vezeti be az...

Értelmetlen a légiforgalmi sztrájk?

Harmadik hetébe lépett a francia nemzeti légitársaság dolgozóinak sztrájkja,...

Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit adó- és vámhivatal vezetője szerint évente akár több tízmilliárdos...

1,5-2 százalékos GDP-veszteséget szenvedett el a brit gazdaság a...

Hirdetés
Csok

Kelet-Magyarországon fénykorát éli a CSOK

Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.

Még mindig nő az érdeklődés a csok iránt

Érezhetően nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény igényléseinek száma a...

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Fordulat jöhet a tőzsdéken »