Tetszett a piacoknak a Teva vezetőváltása

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Lundbeck dán gyógyszercég eddigi vezérigazgatója kerül a Magyarországon is érdekelt Teva Pharmaceutical Industries élére.

Kritikus időben

Az izraeli székhelyű multinacionális vállalat hétfőn jelentette be, hogy a gyógyszeriparban mintegy 30 éves tapasztalattal rendelkező Kare Schultz lesz a Teva új vezérigazgatója. A Teva, a világ legnagyobb generikus gyógyszergyártója hónapok óta keresi korábbi vezetője, Erez Vigodman utódját. Vigodman februárban távozott a posztról, indokait azóta sem közölték.

Az 56 éves, dán állampolgár Schultz kritikus időpontban veszi át a Teva vezetését. Más generikus gyógyszergyártóhoz hasonlóan a Tevának a kemény árazási környezet mellett olyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint a szabadalom alól felszabaduló gyógyszerekért folyó verseny felerősödése. Ráadásul a Teva súlyosan eladósodott az Allergan generikus üzletágának (Actavis Generics) akvizíciója miatt. Elemzők és befektetők egyaránt túlzottnak találták a 40,5 milliárd dolláros vételárat.

Mi lesz a céggel?

Az első legfontosabb döntések egyikeként Schultznak dűlőre kell jutnia a vállalati profil kérdésében. El kell döntenie, hogy a Teva fenntartja-e a generikus és az originális gyógyszergyártást is, kettéválasztja a vállalatot, vagy kivonul az alacsony jövedelmezőségű és erős konkurenciával küzdő generikus piacról.

A Teva augusztusban piaci tőkeértékének egynegyedét vesztette el egy nap alatt, miután a vállalat jövője iránti aggodalmak az egekbe szöktek a rendkívül gyenge eredményekről tanúskodó második negyedéves gyorsjelentés miatt. A Teva vezetése csökkentette éves bevételi és profitvárakozását is az amerikai generikus gyógyszerpiacon elszenvedett drasztikus forgalom- és árcsökkenésre hivatkozva.

Az új vezérigazgató kinevezését jól fogadták a piacok. Tel-Avivban 16,63 százalékos pluszban, 6335 sékelen, valamivel napi maximuma alatt zárt hétfőn a Teva árfolyama, amely mindazonáltal így is több mint 70 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbihoz képest. A Teva letéti jegyeinek (ADR) árfolyama a New York-i tőzsdén 23,35 százalékkal, 19,12 dollárra nőtt. Tavaly ilyenkor azonban még 51,56 dolláron állt az árfolyam.

Hirdetés
Kereskedés

A day trading, azaz napi kereskedés során a kereskedő napon belül vásárol és...

Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

A brit kormány "korlátozott ideig" még tartaná magát az Európai Unió...

Hirdetés
Csok

Csok: nem mindenhol nagy segítség

Megyénként és városonként hatalmas szórás: van, ahol a CSOK az ingatlan...

Kelet-Magyarországon fénykorát éli a CSOK

Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.

Határokon át

Komoly gondokat okozhat még a Brexit

A brit belügyminisztérium mellett működő, de hivatalosan független...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Legalább a V4-et beérhetnénk gyógyszerek terén »