Új ember az Agrokor élén

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A horvát kormány új rendkívüli biztost nevezett ki Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja élére, egy héttel azután, hogy lemondott a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor vezetésével áprilisban megbízott kormánybiztos.

Alkalmazottakból vezetők

A kabinet Fabris Peruskot nevezte ki Ante Ramljak helyére - jelentette be Andraj Plenkovic kormányfő az Agrokor miatt összehívott rendkívüli kormányülésen kedden.

Kiemelte: a kialakult helyzet miatt a kormány visszavonta a jelenlegi kormánybiztos kinevezését, és erről értesíti a kereskedelmi bíróságot.

Utódjául Fabris Peruskot javasolja a válságmenedzsment élére, helyettesének pedig Irena Webert nevezte meg. Ezt megelőzően mindkét szakember az Agrokor cégcsoport alkalmazottja volt, kinevezésüket a hitelezők tanácsa is támogatta.

A kormány arra törekedett, hogy olyan jelölteket állítson, akiknél összeférhetetlenség, illetve érdekellentét nem merülhet fel - húzta alá Plenkovic.

Botrány az előd körül

A botrány azután robban ki Ramljak körül, hogy a Jutarnji List című horvát napilap januárban nyilvánosságra hozta: a kormánybiztos cége, amelyben azt megelőzően dolgozott, hogy kinevezték volna a válságmenedzsment élére, heti 242 ezer kunás (10 millió forint) tanácsadói szerződést kötött az AlixPartners amerikai vállalattal, amelyet az Agrokor azzal bízott meg, hogy megszervezze a konszern átalakítását.

Plenkovic akkor kijelentette: nem tudott a magas díjakról, és nem támogatja azokat, amelyeket Kolinda-Grabar Kitarovic horvát államfő mélyen erkölcstelenek nevezett.

Ramljakot meghallgatta a parlament gazdasági bizottsága is, ott a kormánybiztos azzal védekezett, hogy gyorsan kellett cselekednie, ezért volt kollégáitól kért segítséget. Elismerte, hogy hibázott, és elnézést kért, néhány nappal később pedig benyújtotta lemondását.

A cégről

Az Agrokoron belül, amely több országban is érdekelt, mintegy ötven különböző gazdasági szektorhoz tartozó vállalat működik, munkavállalóinak létszáma meghaladja a 60 ezret. A cég éves árbevétele eléri a horvát GDP 15 százalékát.

A 2016-ban csődközelbe jutott mamutvállalat megmentésére a parlament április 6-án gyorsított eljárásban elfogadta a lex Agrokor néven emlegetett törvényt, amely lehetővé teszi stratégiai cégeknek, hogy az államtól rendkívüli igazgatási eljárást kérjenek, megelőzve ezzel a csődeljárást.

Ilyenkor a konszern élére rendkívüli kormánybiztost neveznek ki, akinek 15 hónapja van arra, hogy átszervezze, fenntarthatóvá és fizetőképessé tegye a vállalatot.

Hirdetés
Kereskedés

A day trading, azaz napi kereskedés során a kereskedő napon belül vásárol és...

Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

A brit kormány "korlátozott ideig" még tartaná magát az Európai Unió...

Hirdetés
Csok

Csok: nem mindenhol nagy segítség

Megyénként és városonként hatalmas szórás: van, ahol a CSOK az ingatlan...

Kelet-Magyarországon fénykorát éli a CSOK

Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Továbbra is 60 ezer ember hiányzik az építőiparból »