2015-ben jöhet a kamatemelés

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed valószínűleg 2015 harmadik negyedévében emel először kamatot, miután mérséklődik a munkanélküliség és nagyobb ütemre kapcsol az amerikai gazdaság - derül ki a Reuters által szerdán közölt felmérésből.

A jegybank nullához közeli rekordalacsony alapkamata 2008 decembere óta nem változott, és a Fed jelezte: addig nem is módosít a rátán, amíg nem áll vissza a gazdaság egészségesnek tartott növekedési üteme.

Decemberben a Fed havi tízmilliárd dollárral 75 milliárd dollárra csökkentette gazdaságélénkítő kötvényvásárlását. A program keretét januárban tovább 10 milliárd dollárral mérsékelték arra hivatkozva, hogy javul a gazdaság helyzete. A Fed várhatóan hasonló mértékű csökkentésről dönt március 19-én záródó kétnapos kamatdöntő ülésén is.

A Reuters által megkérdezett 63 elemző közül harmincketten úgy vélték, hogy a Fed 2015 második vagy harmadik negyedévében emel először kamatot, 14-en korábbi, hatan későbbi kamatemelésre számítottak. Két elemző szerint az intézkedésre valamikor 2015-ben kerül sor. A válaszok alapján kialakult átlag szerint a kamatemelés 2015 harmadik negyedévében várható. A szakértők szerint az idén a munkanélküliség átlagosan 6,4 százalék lesz, jövőre 5,9 százalék. A ráta februárban 6,7 százalék volt.

A Reuters által megkérdezettek véleményének átlaga szerint az idén 2,7 százalékkal nő az amerikai hazai össztermék (GDP), ami az egyik legnagyobb bővülés 2005 óta, és jóval meghaladja a tavalyi 1,9 százalékos növekedést. A szakértők szerint az idei első negyedévben 1,9 százalékkal, a második negyedévben és az év hátralevő további két negyedévében egyaránt mintegy 3 százalék körüli lesz a gazdaság teljesítményének éves szintű növekedése.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Minden idők legrosszabb negyedévére számíthatunk »