A német gazdaság a 20. században ragadt

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az alacsony munkanélküliség és a hatalmas exporttöbblet csak elfedik a lemaradást a technológia és a beruházások terén.

A negyedszerre is kancellárnak készülő Angela Merkel számára nagy áldás a stabil német gazdaság, amit még az autóipar körüli botrányok sem nagyon tudtak megrengetni. Mégis, ha közelebbről vizsgáljuk, Németország bizony lemaradásban van 21. századhoz képest. A felzárkózás pedig nem lesz ingyen.

Alacsony és magas

27 éve, mióta a két Németország egyesült, sosem volt még ilyen alacsony a munkanélküliség, ami jól mutatja a német vállalatok szabadkereskedelmen alapuló piaci erejét, amire Merkel nagyon vigyáz az egyre inkább a protekcionizmus felé hajló Amerikával szemben.

A német dolgozók ráadásul az egyik legtermelékenyebbek a világon, megelőzve a nagy riválist Franciaországot és versenyezve Egyesült Államokkal. Ez pedig, ahogy azt a Bloomberg is írja, az oktatásnak, ezen belül a szakképzésnek is, valamint a kis- és középvállalkozások nagy számának köszönhető.

Energia, te drága

Németország azonban nem csak az ipar területén van az élmezőnyben. A megújuló energia források nagy lökést kaptak a kormánytól, amikor Merkelék úgy döntöttek a 2011-es fukusimai katasztrófa után, hogy bezárják az atomerőműveket. Csakhogy mi lett ennek a vége? Az, hogy ma a villamosenergia Németországban az egyik legdrágább az egész világon, miközben a többi G7-ország már szép lassan zárkózik fel, ami a megújuló energiaforrások mértékét illeti.

Fogy a nép

A várható népességcsökkenés és ennek hatása a gazdasági növekedésre fontos kampánytéma Merkeltől kezdve a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak pártig. Franciaországhoz vagy az Egyesült Királysághoz képest mindenképp rosszabbul áll Németország, még úgy is, hogy nagyjából 1,3 millió bevándorló érkezett az országba 2015-ben és 2016-ban.

A bizniszkultúra hiánya

Az MBA (Master of Business Administration, ez a fokozat kb. a menedzservilág csúcsa) kultúra nehezen vert gyökeret Németországban, és az ottani üzleti iskolák nem éppen tartoznak a világelitbe. Bár egyre több a magániskola, ezek főleg a külföldi diákokból élnek, mivel az ingyenes felsőoktatáshoz szokott németeknél nehéz eladni egy fizetős iskolát. Persze az sem segít, hogy még a piacpárti német politikusok is hajlamosak a vagyonkezelőket "finánccápáknak" hívni.

Költeni kéne a pénzt

Merkel pénzügyi prioritása a legutóbbi mandátuma alatt az volt, hogy egyensúlyba hozza a szövetségi költségvetést, így aztán utat nyitott azoknak a jogos kritikáknak, melyek szerint Németország veszélybe sodorja a jövőjét azáltal, hogy elhanyagolja az állami beruházásokat az iskolai vécéktől a védelmi kiadásokig. Még a BDI, a német iparszövetség szerint is többet kellene költsön a kormány belföldön, és komolyan kellene vegye a nemzetközi kritikákat a kereskedelmi többletet illetően.

Ne olyan gyorsan

A német pártok szinte mind erősítenék a digitalizációt, így a Merkel fő ellenfelének számító szociáldemokraták is a „szélessávot mindenkinek” ígéretükkel. Kérdés viszont, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre a száloptikai hálózatok kiépítésére, jelenleg ugyanis a G7-en belül Németországban van ezekből a legkevesebb.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Szerkezetátalakítás kell a német bankoknak »

4IG 841 (1,57 ) AKKO Invest 29000 (-1,36 ) ALTEO 772 (0,78 ) ANY 1345 (-1,47 ) APPENINN 415 (-0,95 ) AutoWallis 98 (-1,41 ) BIF 307 (2,68 ) CIGPANNONIA 253 (-1,94 ) Duna House A 3750 (0,27 ) EMASZ 31200 (-0,64 ) ENEFI 417 (-0,71 ) FUTURAQUA 92 (-1,71 ) GSPARK 4630 (0,65 ) KULCSSOFT 1200 (-4,00 ) MASTERPLAST 754 (-0,79 ) MOL 2850 (1,42 ) MTELEKOM 448 (0,34 ) NUTEX 28 (0,36 ) OPUS 310 (1,64 ) OTP 13150 (0,23 ) OTT1 254 (-1,36 ) PANNERGY 750 (1,63 ) RABA 1075 (-0,46 ) RICHTER 5010 (0,80 ) SET Group 106 (-3,64 ) TAKAREK 570 (2,15 ) ZWACK 17150 (0,29 )